- április 8., csütörtök
Vidosav Stevanovićnak vagy három kötetnyi naplójegyzete jelent meg továbbra is kitartó naplóíró. A minap megjelent interjújában kifejti, hogy a napló elsősorban önvizsgálat, amely idővel arra figyelmeztet, hogy mikor és miben tévedtünk, vagy nem észleltünk valamit, amit később rendkívül fontosnak tartottunk. Osztom Vidosav Stevanović véleményét, elsősorban nem az-cseprő személyes ügyekről, bántalmakról, viszályokról érdemes írni, hanem a sorsunkat apró érintett eseményekről és eszmékről. Ezekben a baljós időben visszataszító a naplóíró Nárcisz. És minden másféle Nárcisz is. Persze, a naplónak akad buktatója is, amit először íróként tapasztaltam. Az Egy makró emlékirataiban sokan magukra ismertek, olyanok is, akiket nem ismertem, nem is hallottam róluk. Azóta is kísért ez a rizikó, habár nem értem az okát, hiszen senkit sem értettem emberi mivoltában, még közvetve sem, habár „kiérdemeltem” olyan minősítéseket, amelyek a hatásos törvények szerint is büntetendők. A legszívesebben csak azokat a személyeket neveztem meg, akiktől tanultam valamit, vagy akinek egy-egy állítása elgondolkodtatott. Néha kommentár nélkül idéztem olyan vélekedéseket, melyekkel cseppet sem rokonszenveztem, pusztán azért, mert jellemző volt azokra az időkre. Csak idéztem, de nem kommentáltam, úgy vélem, önmagukért beszélnek. Kerültem a vádaskodásokat az olcsó pamfletek egyébként sem érdekelnek, mivel csak két jó pamfletírót ismerek.Az egyik Miroslav Krleža Dialektikus antibarbarusa , a másik Danilo Kiš Anatómiai leckéje . Egyikük sem volt főfoglalkozású pamfletíró, azért ragadtak tollát mert magukat és műveiket védték a galád támadások ellen. Egyikük sem azzal kezdte, hogy a kiszemelt személyek „bűnlajstromát” sorakoztassa fel. Mindez természetesen nem tévesztendő össze a hatalmi visszaéléseket bíráló belpolitikai kommentátorokkal, akik kommentárokat írnak és nem naplót. Ők a politikusokat, a hatalmat bírálják nem a hatalom nélkülieket. Ők a jelendidő partizánjai, akikre manapság nagyobb szükség van, mint bármikor.A napló viszont tanúságtétel és vallomás: az oltalmazója, erre is nagy szükség van, mert az emlékezet más veszélyben forog, mint a jelenidőben.