Naplójegyzetek, fragmentumok
- január 3., hétfő
A Neue Zürcher Zeitung mai számában közli Brigitta van Kann beszámolóját Újvidékről, amely ebben az évben Európa kulturális főváros lett, Brigitte van Kann régi esszémre emlékeztet, amelyben azt írtam, hogy: „Még a lókereskedőknek is legalább három nyelven kellett benyújtaniuk az adásvételi szerződéseiket”. Aztán kitér arra is, hogy Újvidékre való érkezésemkor „másság találkozóhelyeként” éltem meg, azonban idővel annak józan krónikása lettem. „Már 1999-ben Végel érzékelte a többnyelvűség elvesztését, írta van Kann, sajnálta a kozmopolita városi hangulatot, sőt városa „balkanizálódását”. A szerb menekültek tömeges beáramlása a volt jugoszláv országokból megváltoztatta a város identitását. Amikor erről kérdezték, precíz németséggel válaszolta: a balkanizáció szerinte az, amikor „az állam erőszakkal domináns kultúrát hoz létre”. Azt is számontartja, hogy Újvidéke, ahogyan ő következetesen magyarul Újvidéket neveztem, amely csak „szép múltú szürke „szerb fészek” a „másság játéka” nélkül. Brigitte van Kann konklúziója: „A monarchiabeli időkben multikulturális fénykorát élte, a 20. században ezt a sokszínűséget különféle ideológiák túlbuzgó követői verték szét”. Aztán három Újvidék-regényt mutat be az NZZ. Az egyik Tišmćč (Blaam, könyve) a másik Kišč (Kert, hamu) a harmadik pedig az Egy makró emlékiratai.