SIGN IN YOUR ACCOUNT TO HAVE ACCESS TO DIFFERENT FEATURES

FORGOT YOUR PASSWORD?

FORGOT YOUR DETAILS?

AAH, WAIT, I REMEMBER NOW!

Végel László

szombat, 30 október 2021 / Published in Naplójegyzetek

A magyar birkzásért!!!

  1. július 22., csütörtök

Reggel végre jókat derülök. Magyarkanizsán az ismert Fidesz politikus Németh Szilárd átadott a 21. század követelményeinek megfelelő, a sportolók fizikai és szellemi felkészültségéhez méltó birkózóakadémiát, amely a magyar kormány egymilliárd 273 millió forintos támogatásával jött létre. Németh Szilárd elmondta, hogy az akadémia az „ Egy szőnyegen-egy nyelven, együtt a magyar birkózásért ” elnevezésű program keretében jött létre.

Mindig is óvatosan nyilatkoztam Koszovó függetlensége ügyében, mert tisztában vagyok vele, hogy ezt a több mint 100 éves tragikus balkáni történetet nem lesz könnyű lezárni. Nem érzem magam, hogy kimondjam a végszót, hiszen annak minden bizonnyal nemzeti vetülete lenne. Ezzel a tudattal él még néhány nemzedék. Addig folynak a permanens – főleg belpolitikai célokat szolgáló tárgyalások, melyeknek mindkét fél vesztese lesz. Attól tartok, hogy további évtizedekre lesz szükség, hogy a történelmi idő véget ért neki. Addig nem csupán befagyasztott viszonyról van szó, hanem befagyasztott gyűlöletről, befagyasztott érzelmekről, befagyasztott traumákról.  

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

    Naplójegyzetek, fragmentumok január 4., szerda ...
  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

    Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., szom...
  • Nemzetállam – kontra nemzeti kisebbség

    Naplójegyzetek, fragmentumok 2022- december 26....

VEGEL Texts

VEGEL TEXTS

  • Bibliográfia
  • Blog
  • Életrajz
  • Galéria
    • Az én Újvidékem - Moj Novi Sad
  • Home2hu
  • Portrék - Portreti
  • Kapcsolat

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

Végel László 1941. február 1-én született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran).

Regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával.

  • GET SOCIAL

© 2020. All rights reserved.

TOP
  • Magyar
  • Srpski
  • English
  • Hrvatski
  • Deutsch