A korszellem böjtje
2014. október-november
Választások
Megválasztották a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanácsot. A mintegy 200.000 magyar választópolgár közül 137.111 iratkozott fel a választási névjegyzékre, közülük ezúttal 55.673 járult az urnák elé. A VMSZ jelöltjeiből álló névsor 46.753 szavazatot kapott. Több mint egy évtizeddel ezelőtt, a szerb kormány által kinevezett szakértői bizottság tagjaként, Will Kymlikára hivatkozva elsőként hangoztattam, hogy társadalmunkban nagy szükség van a nemzeti tanácsok létrehozására. Tiltakozásom jeléül végül elhagytam a bizottságot, mert a törvény nem biztosította a nemzeti tanácsok közvetlen és titkos választását! Hét éven át bizonygattam, hogy e demokratikus minimum hiánya kiskorúsítja a kisebbségi közösséget, amiért sokan rossz szemmel néztek rám, többen megbélyegeztek. Hét év után, végre valahára ez is rendeződött, akadtak kisebbségi politikusok, akik hasonló véleményen voltak. Úgy éreztem, ezzel küldetésem befejeződött és csak annyi maradt még, hogy zentai beszédemben (2009. szeptember 18-án) a jövőről szóló elképzelésem megfogalmazására tegyek kísérletet. „Nekünk ma bölcs Deák Ferenci értelemben vett kiegyező politikára van szükségünk – mondtam akkor – nem csatabárdokra, bűnbak- és ellenségkeresésre. Zsákutcába jutunk és a végzetes egypártrendszerű nemzeti tanácsnál kötünk ki, ha nem vesszük figyelembe a kisebbségi törvényt bírálók szavait. Lelkiismeretesen át kell tanulmányozni bírálatukat. Keresse mindkét oldal az egységet erősítő kompromisszumot. Meggyőződésem, hogy a bírálók szavaiban vannak hasznosítható megjegyzések, amelyek a közösen, vagyis a Magyar Koalíció által elfogadott dokumentumokon alapulnak. Igaz, már nem lehet maradéktalanul helyrehozni a törvény hiányosságait, ellenben javítani még lehet rajta. Minden olyan kompromisszum, amely az egységet erősíti – jó kompromisszum. (…) Szükség van a párbeszédre, nem szabad fekete-fehér sémákban gondolkodni. Voltaire bölcs gondolatára szeretnék utalni. ’Egyetlen szavával sem értek egyet’, mondta vitapartnerének, ’de utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa’”. A későbbiekben csak olyankor szólaltam meg, amikor az alapvető jogok sérültek. Gondterhelt vagyok, de sértődékeny környezetünkben, csak halkan kérdezek. Valóban, mi lesz velünk, teszem fel gyakran a kérdést. Kíváncsian olvasnám a fiatal politológusok, szociológusok, értelmiségiek véleményét a legutóbbi, fent közzétett adatokról, hiszen az ő jövőjükről van szó. Legyen az övéké a szó! Így van rendjén, hiszen időközben megjelent a fiatal értelmiségi nemzedék, a középkorúak pedig elfoglalták tisztségeiket, ami nagy felelősséggel jár. Vállukat a felelősség terhe nyomja, az ő dolguk mérlegelni a sikereket és a kudarcokat. Bízom benne, hogy ezt fel tudják vállalni. Az idő sürget.
Fordulópont
Október 21-e a Tanszék napja; létrejöttének több mint fél évszázados ünnepe. Jeles évforduló, amire megilletődöttséggel emlékezem. Számos barátom tette szóvá a Magyar Tanszék 55 éves jubileumi ünnepségén elhangzott kijelentéseimet. A Horváth Futó Hargita egyetemi tanárral folytatott közvetlen hangú beszélgetésben kitértem arra (is), hogy bár a Tanszék „tékozló fiúi” közé tartoztam, több vajdasági magyar intézménnyel különböztem össze, ám a Magyar Tanszéket soha sem bíráltam, sőt, a tanszék belső vitáiban sem vettem részt. Miért, kérdezték többen. Nem csak azért, mert illetéktelennek tartottam magam, hanem amiatt is, mert a legfontosabb vajdasági magyar intézménynek tartottam. Ma is meghatározó szerepet tölt be. Gimnazista voltam, amikor a Magyar Tanszék első tanszékvezető tanára, Sinkó Ervin megtartotta ünnepi megnyitó beszédet. Rövid idő leforgása alatt érződött a tanszék létezésének hatása Újvidék, majd nemsokára az egész vajdasági magyarság szellemi életére kiterjedt. Azt is mondhatnám, hogy létrejötte, megléte, új minőséget hozott. Szellemi, kulturális állapotaink nem maradhattak a régiek. Nemzedékem számos kiemelkedő tagja itt kezdte akadémiai pályáját, sőt az Új Symposion is a Tanszék Njegoš utcai épületének tövében született meg. Ez a roppant nagy jelentőségű fordulópont nem volt fájdalommentes, belső zavarokat, sokszor értetlenséget okozott, voltak apró perpatvarok, azonban az idő mindig mindent helyre tett: a vajdasági magyar kultúra ennek az intézménynek köszönve lett nagykorú. Nem is tudnám nélküle elképzelni a világunkat.
Blamázs
A belgrádi könyvvásáron az Akademska knjiga standján dedikálom a Neoplanta avagy az Ígéret Földjének szerb nyelvű kiadását. Több média képviselője keres meg, interjúkat adok, nyilatkozok. A kiadók még állják a sarat, a szerb könyvkiadás minősége továbbra is dicséretes, azonban érzékelhető, hogy vészesen terjed az irodalmi giccs. Az írók rossz közérzetről beszélnek. Biljana Srbljanović drámaíró a „polgári Szerbia” válságáról nyilatkozik. Kifulladt az elégedetlenkedők hajdan volt tömege. Nincs többé energia semmiféle tiltakozásra. Arról is értesülök, hogy a belgrádi Clio könyvkiadó, nem volt hajlandó az újvidéki Művelődési Központban bemutatni Mark Thomson, remek Danilo Kiš-monográfiáját (Anyakönyvi kivonat), méltóbb helyet talált a rendezvény megtartására.
Tüntetések Budapesten
Egyre többen érdeklődnek, mi történik Magyarországon. A minap látványos, békés felvonulást tartottak a fenyegető internetadó könyörtelen bevezetésének szándéka miatt, majd a tüntetők ostrom alá vették a Fidesz-székházat. Az elégedetlenkedők hihetetlen tömeget tudtak mozgósítani. Voltak, akik Orbán távozását követelték! Kemény válasz következett. Bayer Zsolt a Fidesz-alapító publicistája felháborodva vette tudomásul, hogy az USA budapesti nagykövetségének ügyvivője, André Goodfriend kormányellenes tüntetésekre jár. „Csomagoljon, és ne takarózzon azzal, hogy a békemenetre is ki szokott járni. De a vandál állatok terrorjából most elég”, írja. Gennyládákról, aljas brezsnyevi právdásokról beszél. Az USA kitiltott több a magyar kormány szolgálatában álló személyt. A jobboldali Heti Válasz úgy tudja, hogy az elkövetkező időszakban Brüsszel is keményebb lépések megtételére készül, az Európai Bizottság pedig eljárást fog indítványozni Magyarország ellen. Az Európai Néppárt türelme fogytán. Nem kizárt, hogy ennek lesz folytatása.
Félünk a csillagoktól!
Ma kezdte sugározni műsorát az N1-es stúdió. Reménykedem, hátha lesznek nézhető hírműsoraik. A B92 már jó ideje nem a régi. Nosztalgiából hetente egyszer azért mégis megnézem az esti hírműsorát, ellenben rendre gyorsan el is zárom. Eddig legfeljebb a köztelevízió egyik-másik kulturális műsorára voltam kíváncsi, a kulturális rovatok újságírói ugyanis valamelyest őrzik a gerincüket, feltételezem, amiatt sikerül nekik, mert a pártkomisszárokat nem érdekli a kultúra. Ilyen napjaink közélete az elektronikus médiát illetően, amelyben egyébként dúl a konformizmus. Az értelmiségiek a szellemi rezervátumokban okos dolgokról elmélkednek, miközben többé nem lesik a csillagos eget. Babits Mihály gondolata jut eszembe. Az értelmiségi akkor követ el árulást, ha nem mutat a csillagokra. Eltöprengek, miért irtózunk önmagunktól, miért rettegünk a hivatásunktól? Miféle félelem költözött belénk? Miközben a néhai egypártrendszer görcseit emlegetjük, gyökeret eresztett bennünk az önként vállalt aggály. A közéleti diskurzustól való tartózkodás a korszellem böjtje, az értelmiség egérútja lett. Félünk a csillagoktól! Mondhatom a magamét, hisz annak nincs semmi súlya, se következménye, a kimondott szavak miatt nem küldenek a GULAG-ba, legfeljebb színre lépnek a szabadon megválasztott politikai elitek verőlegényei, főhivatású propagandistái. Amennyiben ez sem elég figyelmeztetés, hogy pofa be, akkor „munka-erőfelesleg” címén az utcára tessékelik az embert. Vagy pedig ráuszítják a tömeghisztériát. Ezt a módszert használta Milošević is az 1992-es tisztogatások idején, ügyelve arra, hogy a demokrácia látszatát megőrizze. A látszat a legfontosabb! Oda jutottunk, hogy ma már senki sem hirdet nyíltan antidemokratikus elveket, mivel a kétszínűség, a puszta formalitás megőrzése korunk demokratikus játékszabályainak egyik fő követelménye. A 20 század ravasz és agyafúrt volt, a diktátorok általában szabad választások vagy pedig a tömeg örömmámora révén jutottak hatalomhoz. A tanácstalan tömegek a diktátorra vártak, a diktátorjelöltek pedig ráéreztek a tömeg perverz vágyaira. Napjainkban viszont a külsőség lett a fontos. A demokrácia illúziója a senki földjére tereli a szavakat. „Törpék vagyunk s egeket hordozunk”, olvasom Babits Mihály Száműzetés című versében. Kik is a száműzöttek? Azok, akiknek nincs hatalmuk, csak a szavak erejében reménykednek, annak ellenére, hogy az égen nem ragyognak a csillagok. Nincs mentség, nincs kimagyarázkodás akkor sem, ha koromfekete égboltozat borul ránk.
Mindenszentek, halottak napja
Az ünnepek előestéjén eljutunk a sírkertekbe. Előbb Szenttamáson helyezzük el a koszorúkat meg a kegyelet virágait szüleim, meg nagyszüleim sírjára. Sok ismerőssel találkozom. Sajnos, egyre inkább csak a temetőkben látjuk viszont egymást. Utána Temerinbe gyújtjuk meg a mécseseket a hozzátartozók lelki üdvéért, néma tisztelettel állunk a nyughelyek előtt, elszámolunk magunkkal. Számba veszem mulasztásaimat, a szülők lelki szemei előtt bizony sok akad belőlük.
A demonstráció után
A Fidesz kormány visszavonta az internetadót. A német és az amerikai sajtó a civilek győzelméről ír, ám a magyar kormány iránt továbbra is fenntartásai vannak, bizalmatlanok. A budapesti szerkesztőm jelent, hogy megjelent az életmű sorozat harmadik kötete, a Négyszemközt Máraival. A címlapon Újvidék és Kassa fotója.