Naplójegyzete, fragmentumok
- augusztus 11., szerda
A közeli kávézóban találkoztam Gordana Noninnal, hogy részletezzük a Danasnak adandó interjút. Elmondtam neki, hogy unom a sokszor elhangzott állítást, hogy a kisebbséginek két hazája van. Inkább hajlok arra, hogy egy sincs. Nem a napi politikai vagy a kimondottan adminisztratív jogi értelmezésre gondolok, hiszen ez sokkal többet jelent a politikánál. Természetesen csak helyeselni lehet, és követelni kell a kisebbségiek jogegyenlőségét, a nemzeti identitás megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtését. Ezen a politikai kérdésen túl egy sajátos jelentéstöbblet létezik a kisebbségi embernél. Az anyanyelvi haza és a és az állampolgárság közötti aszinkron biztosítja ezt a jelentéstöbbletet: a metafizikus hazavesztésből következő titokzatos kisebbségi „negyedik dimenziót”, amit nem pótol a kettős állampolgárság, amelynek már akkor híve voltam, amikor a magyarországi pártok közül egy sem akarta. Természetesen a szülőföldön maradást szolgáló kettős állampolgárságra gondoltam, nem arra, amivé vált: az elvándorlást stimuláló dokumentumra. Persze, az elvándorlás mellett léteznek más kiutak is. Az egyik az örökös önsajnálat, a viktimológiai narratíva, vagy pedig a gettosódás. Amikor a gettósodásról van szó, akkor legtöbben az öngettósodásra gondolnak. Természetesen ez is létezik, da sokkal aggasztóbb a gettó, amit a nemzeti többségi politikusok nagylelkűen felkínálnak a kisebbségnek. Ebből már csak egy kijárat létezik: az asszimiláció