Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. december 12., szombat,
Lapozgatom a német újságokat, először a svájci Neuer Zürcher Zeitungot böngészem, amelyben ridegen, mondhatom kissé flegmán tájékoztatnak a brüsszeli alkuról, amely ezekben a napokban lázba hozott bennünket. Ki győzött? Orbán Viktor? A magyar ellenzék? A lengyel tüntetők? Nem fontos! Merkel asszony elérte a legfontosabbat: a német tőke mgtartotta a keleti piacokat. Ahhoz pedig működni kell a gazdaságnak. Ügyelni kell arra is, hogy a tekintélyelvű országokban nehogy zűrzavar robbanjon ki, mi lesz akkor az olcsó munkaerővel? Konszolidálni kell a keleti kiskirályokat, nem pedig demokratákká gyúrni. Akik mégis felkapják a fejüket, azok bizonyára Valéry Giscard d’Estaingnak adnak igazat: ezeket a balszerencsés országokat legfeljebb társutasként kellett volna befogadni – vétójog nélkül. A tekintélyelvű államszocializmus ezekben az országokban termékeny talajra talált, a jelenlegi autokrácia a szocializmus mutált változata. Ha a polgárok ezt választották, nem kell rájuk erőszakolni a liberális demokráciát. Az a fontos, hogy ne sérüljön a piaci érdek, cseppet sem fontos, hogy egy diktátor a kapuőr. Igaz, a keleti basák többet lopnak, mint amennyit Nyugaton ildomos, de idővel finomodnak majd a módszereik. Bosszant a nyugati világ cinikus politikája, de elismerem, adunk rá okot. Ady mégis pontosan fogalmazott. „A Duna-táj bús villámhárító, értékeket. / Fél-emberek, fél-nemzetecskék / Számára készült szégyen-kaloda”. (A Duna vallomása