A jogállam védelmében

2013. október

Pazarló ország

Csepeg a radiátor szelepe a toalettben, telefonálok a Stan közvállalatba, egy hölgy, bizonyára a titkárnő, megnyugtat. Jönnek a mesterek. Mikor?, kíváncsiskodom. A titkárnő hangja elbizonytalanodik. Azt nem tudhatom, válaszolja. Akkor ki tudja, faggatom tovább. A munkavezető, közölte. Szeretnék a munkavezetővel beszélni, mondom neki. Azt nem lehet, int le a titkárnő, a legjobb lesz, ha a holnap reggel 7-kor telefonál neki. Kora reggel telefonálok a munkavezetőnek, bemutatkozom, közlöm a lakcímemet, s máris hallom a magabiztos választ. Húsz perc múlva ott leszünk. Húsz percet vártam, ám mivel orvoshoz kellett sietnem, a feleségem ügyelt tovább. Negyven perc múlva – ez valóban csodával határos! – valóban megérkeztek a mesterek. Valamit piszmogtak a toalettben, s távoztak. Két óra múlva hazatértem, a biztonsági szerep azonban továbbra is csöpögött. Fele sem tréfa, gondoltam s újra hívtam a munkavezetőt. Még aznap megérkezett a mester, s rövid ideig piszmogott a toalettben. Rendben lesz, jelentette ki határozottan. Megkönnyebbültem. Út előtt álltam, nem akartam, hogy az alattam levő lakótárs kárt szenvedjen. Ám reggel újra tócsát találtam a toalettben. A Stan nem bírt dőlőre jutni a szivárgó radiátor-szeleppel. A XXI. század elején előveszem a vödröt és a szelep alá helyezem. Közben hallom, hogy a gazdaság miniszter rendbe akarja hozni a közvállalatok szénáját. Hogyan hozza rendbe, ha annak emberei nem tudnak egy szelepet megjavítani? Szörnyű pazarlás, hiszen kétszeri kiszállás után az eredmény nullával egyenlő. Így pazarolják a polgárok adóját.  A pazarlásról külön megbizonyosodtam, amikor kiléptem az erkélyre. A nevezetes Stan közvállalat már a kora tavasszal állványokat állított fel lakóháztömböm köré, hogy sztiroporral burkolja be a betonfalakat. A lakók ugyanis takarékoskodnak az energiával. Nem így az adófizetők pénzéből élő Stan közvállalat. Közeleg a tél, jönnek a hideg napok, amelyek általában meglepik a közvállalatok igazgatóit, de az állványok egy része még mindig a régi helyükön áll. Több mint hat hónap múlt el, a munkát nem fejezték be. Az emberek arról beszélnek, hogy mennyibe kerül az ilyen magas állványok bérlése.  A csepergő esőben arra gondolok, hogy milyen gazdag és tékozló ország Szerbia. Azok a nyugati országok, amelyek kölcsönt biztosítanak számunkra, bizony a fogukhoz verik a garast, nem hagyják, hogy a drága állványok több mint fél éven át kallódjanak.

Az aesopusi nyelvről

A kolozsvári Helikonban Dávid Gyula kitér Páskándi Géza „aesopusi nyelvére”. Páskándi Romániából települt át Magyarországra, s magától értetődő, hogy foglalkoznia kellett a magyar kisebbség hányatatásaival. Az egyik 1974-75-ben megjelent tanulmányában (A nemzeti kérdés metafizikája) a nemzeti összetartozás tudatáról, a kisebbségi közösség megmaradásáról értekezve Marxra, Leninre, Sztálinra hivatkozik. Az olvasók azonban nagyon jól tudták, hogy miről van szó, a közösség ugyanis megteremtett egy közös, titkos nyelvet. Az olvasók értették a rejtjelezett nyelvet. Az aesopusi nyelvnek hosszú történetét az új nemzedékek nem is ismerik, mert velük elhitették, hogy ma már mindent ki lehet mondani. Pedig nem így van, ezt mindenki tudja, és ezért óvatoskodik. Kisebbségi környezetben is egyre többször találkozom, akik a magánbeszélgetésekben a kisebbségi politikusokra panaszkodnak, de ha felteszem nekik a kérdést, hogy miért nem írják meg, akkor kiderül, hogy azért, mert félnek. Szóval, ne ámítsuk magunkat, a többpártrendszerű demokráciában is terjed a félelem. A régi tabuk sebeit még érzékeljük, de az új tabuk már működnek. A tegnapi ideológiai cenzor helyét elfoglalták az újak, akik ugyanúgy ellehetetlenítik a másként gondolkodást, mint a régiek. Ez főleg a kisebbségi közösségekben érvényes, ahol hiányzik a tényleges többpártrendszer működéséhez szükséges kritikus tömeg. Nem is csoda, az egykori kommunista funkcionáriusok annakidején elfásultak, megelégedtek azzal a jelszóval, hogy aki nincs ellenük, az velük van. Így kezdődött az olvadás. Az új többpárti vezetők következetesebbek. Aki nincs velük, az ellenük van. Beköszöntött a vadkapitalizmus!

A jogállamiság megsértése egyben a keresztények megsértése is

A minap egy párttag bejelentette, hogy Jézus a keresztények Istene, ami miatt a keresztények joggal felkapják a fejüket. Az érzékenyebben még meg is sértődhetnek, a joggal mondhatják, hogy a politikusok maradjanak a politikánál, ne foglalkozzanak teológiával. De ezúttal nem a teológiáról van szó, hanem a jogállamról. Újvidéken ugyanis cenzúráztak egy kiállítást, mert egy arc nélküli férfit ábrázolt, s a kompozíció asszociál Jézus keresztre feszítésre. A férfi egy csomó pénzt tart a kezében. A Művelődési Központ azért cenzúrázta az előadást, mert tudomása szerint ez sérti a hívüket. Én a kölcsönös empátia híve vagyok. A hívőknek tisztelniük kell az ateistákat, az ateistáknak pedig a hívőket. A szabadság és a hit démonjai miatt megtörtént, hogy az egyik vagy a másik fél nem tartotta magát ehhez. Vannak kellemetlen történelmi emlékek az inkvizícióról, a politbüróról… A demokratikus társadalmakban viszont főleg a szabadság és a jogok értelmezésének ellentmondásairól van szó, arról nem is szólva, hogy vannak köztes esetek, amelyekben nagyon nehéz dönteni. Külön kérdés, hogy a sértés jelentése az idők folyamán változik, ami tegnap sértésnek számított, az ma nem számít annak. Ennek ellenére is legyünk megfontoltak és bölcsek. Vannak esetek, amikor egyértelműen sértésről beszélhetünk. Például, olyan szöveg, amelyben Krisztus a köpenyegforgató politikust dicsér, valóban sértésnek számít, hiszen a Bibliából tudjuk, hogy Krisztus milyen mélyen megvetette a képmutatókat. Ezért nem értem, hogy komoly egyházatyák miért fogadják szívükre az ilyen politikust. Tegyük a kezünket a szívünkre, hányan vannak a vezető politikusok között, akik a köpenyegforgatást gyakorolják! Vajon ez nem sértés? Vajon ez nem a krisztusi tanok gúnyolása? Az is biztos, hogy az igaz hívő, aki az inkriminált művészi alkotást sértésnek véli, sokkal inkább megbotránkozik az Istent emlegető káromkodások hallatán, amivel nem csak az utcán, a köztereken találkozik, hanem a közhivatalokban is.  Szinte naponta felháborodok miattuk, de eszem ágában sincs, hogy az újvidéki városi vezetőket bíráljam azért, mert nem tiltják be a káromkodást. Miért? Egyszerűen ezért, mert ez nem az ő dolgok. A közízlés és a közerkölcs megsértésének ügyében ugyanis csak a független bíróság dönthet, ha erre van törvény. Ha nincs, akkor a párbeszéd számít gyógyírnak. Ám, mi történt Újvidéken? Az egyik városi vezető az Újvidéki Televíziónak azt nyilatkozta, hogy igazoltnak véli a cenzúrát, mert „konzultálták” néhány nagyváros bíróságának ítéletét. Helyesen mondta, bírósági ítéletekről van szó. Ismeretes, hogy a bírósági ítéletek konkrét esetekre vonatkoznak, mint ahogy az is köztudott, hogy a bíróságok egyes esetekben felmentő, másokban elmarasztaló ítéletet hoztak. A városi vezető tehát tisztában van azzal, hogy bírósági ítéletekről van szó, hogy a demokratikus jogállamban ilyen ügyekben a bíróság illetékes, ám szándékosan megfeledkezett arról, hogy egy városi végrehajtó hatalom nem sajátíthatja ki a bíróság kompetenciáját. Ez súlyosbítja vétkét. Sajnos, Újvidéken ez történt. Ez esetben én nem pro vagy kontra érvelek, nem a művészi alkotás mellett vagy ellene, hanem csak a jogállamot védem. Ne vegye át egyetlen politikus sem a bíróság szerepkörét. Ebben bizonyára egyetértenek velem a demokratikus keresztények és a demokratikus ateisták, mert tudják, hogy ez az út a szörnyű idők emlékét idézi fel. Amíg ilyen politikusi nyilatkozatok hangzanak el, addig okunk van félni. A közelmúlt még nem múlt el.

Feketepiacon a személyes adatok

A feketepiacon árusítják a vajdasági magyarok személyes adatait, olvasom a szerb sajtóban, amely félig-meddig bohózatként adja elő a történetet. Nem veszi komolyan, inkább a nevetség tárgya lettünk. Igaz, mindez részben bohózatra emlékeztet, de számunkra baljós jelenség.  A kereskedelmi és a reklámcégek jól fizetnek az ilyen adatokért, különböző gazfickók felhasználhatják, esetleg zsarolhatják a polgárt, nem beszélve a politikai alvilágról, amely alkalmas pillanatban vészesen visszaélhet az adatokkal. A történelem tud ilyen esetekről. A törvény szerint az adatok begyűjtésére csak a kormánynak volt joga, mégpedig a nemzeti tanácsok megválasztása előtt. A választásra feliratkozottak dokumentációját a kormány illetékes szerveinek a választások lebonyolítása után bizottság előtt kellett volna megsemmisíteni, nehogy illetéktelen személyek kezébe kerüljön. Az ügyészség kötelessége kivizsgálni, hogy megsemmisítették-e a dokumentumokat, ha igen, akkor pedig állapítsák meg a nyomószervek, hogy a listák hogyan kerültek a feketepiacra. Ha a kormány tiszteli a törvényt, akkor más nem tehet. Ha nem tiszteli, akkor mi jogon követeli, hogy az alattvalók tiszteljék?

Családi Kör, 2013. október 24