Naplójegyzetek, fragmentumok
- június 17. csütörtök
Gondolkodásra kényszerített a Jelen honlapján megjelent Gyurgyák János drámai hangvételű, az ország baljós állapotának feltárását vállaló interjújának második része. Hol vagyunk? Hova tartunk? Gyurgyák Orbánnal együtt alapította meg a Századvég alapítványt, a remek Századvég című folyóirat kiadója volt, Szerkesztői a jövő nemzedékét képviselték. Nem akartak elveszni a múlt labirintusában. A borítólapján Ady, Babits, Németh László, Szekfű Gyula, Szabó Dezső fényképe szerepelt, ezzel jelezték a fiatal demokraták, hogy új szintézisre törekszenek. A Századvég régi példányainak egy részét még most is őrzöm. Kissé túlságosan liberálisnak tűnt, amit azzal igazolok, hogy az etnikai konfliktusok zűrzavarában megtapasztaltam kollektív identitás fontosságát. Viszont rokonszenvesnek tűnt, hogy Bibót helyezték érdeklődésük központjába. Azt hittem, hogy avítt ellenmondást múlnak felül, meg sem fordult a fejemben, hogy egy napon majd éppen ezt mélyítik el. Ma sem az bánt, hogy a nemzeti érzést szeretnék ápolni, ellenben mélységesen zavar, hogy megnyitották az utat a nemzeti érzéssel való sáfárkodás előtt. Abban sem látok kivetnivalót, hogy az ember álmában is magyarnak vallja magát, de bánt, hogy érvényesülnek, akik a nemzetit kitűzőként használják. Magyar az, aki magyarnak vallja magát, vágták egykor el a fiatal demokraták a gordiuszi csomót. Gyurgyák szerint azonban a történelem legyőzte a Fideszt és a jelent, amely egyszerre baljós lett. Emlékeztet a Fidesz 1989. október 9-i programnyilatkozatára, amelyben többek között ez olvasható. „… az állam és a nemzet közötti lényeges különbség elmosása a nemzeti kizárólagosságot képviselő nacionalizmusok legfontosabb ideológiai tézise, amely hivatkozási alapul szolgál az etnokratikus hatalomgyakorlás számára”. Jól emlékszem Mészöly Miklós az akkor még a Fideszes Fodor Gábor társaságába Szabadkára és Újvidékre látogatva sokat sejtetően közölte velem: a Fidesz a jövő pártja. Az lett, csak nem úgy, ahogyan egykor a párt megálmodta a jövőt. Akkoriban a kisebbségi magyar politikusok ki nem állták a Fideszt, Orbán Viktor neve szitokszónak számított, még azon a rendezvényen sem voltak hajlandók megjelenni, amelyen Mészöly Miklós és Fodor Gábor szerepelt. Szabadkán a vajdasági magyarság nevében éppen aznap Csurkát tüntették ki. Azt a Csurkát, akitől már Antall József is elhatárolódott. Ezzel jelezték, hogy szerintük Csurkáé a jövő. Igazuk volt? Gyurgyák szerint a Fidesz fordulata a magyar nemzet egységének szempontjából katasztrofális következményekkel járt. Sajnálattal állapítja meg, hogy „olyan nyelvet használnak egyes honfitársaink, mintha háborúban vagy hideg polgárháborúban élnének”. Mintha nem is egy nemzet élne az országban, hanem kettő. A két nemzet áll szemben egymással: az egyik liberális, a másik illiberális, az egyik Európa párti, a másik Európa-ellenes vagy legalább is Európa-szkeptikus, az egyik demokráciában hívő, a másik autokráciát támogató. Lehetséges-e ezen változtatni, kérdezi. Széchenyit idézi, aki szalmaláng-nemzetnek nevezte a magyarságot. Hallgat, tűr és berendezkedik, A puliszka nem robban, írta a legnagyobb magyar. Ma helyesebb lenne azt mondani, hogy a gulyás nem robban. Széchenyi szerint hosszú ideig csöndben vagyunk, sunyítunk, „mindegy, hogy ki uralkodik”, „nem szólunk bele a politikába”, „rohadjanak meg a politikusok, ott, ahol vannak”, mondogatjuk. A magyar történelemnek azonban létezik egy másik függetlenségi-szabadságharcos vonulata is. A gulyás, néha igenis felrobban! Erre is lehet számítani, és ezért tartja „életveszélyesnek az orosz vagy a kínai vonal előretörését”. Akinek elege van az egészből – az kivándorol. aki marad, az csak magában morgolódik. Ennek ellenére lehetséges, hogy egyszer a gulyás robban! Ennek nem kivin tanúja lenni. Inkább reménykedik egy új fájdalmas kiegyezésben. „Egyszerűen nem tehetjük meg a következő nemzedékkel, hogy egy ilyen rusnya rendszert hagyunk rájuk. Sokszor gondolok arra, hogy az én egykori barátom, a fiatal Orbán Viktor mit mondana erről a rendszerről, alighanem ugyanolyan radikalizmussal támadná, mint azt a régit.”, folytatja vallomását Gyurgyák János. Mi lenne az első lépése, teszi fel neki a kérdést az újságíró, ha hatalmában lenne? „… akkor azt mondanám, hogy 30, vagy még inkább azt, hogy 25 fölött mindenkit kizárnék a politikából és csak az alatt adnék mindenkinek lehetőséget és esélyt, hogy valami mást csináljanak. Alapítsanak pártokat, intézményeket, kiadókat, folyóiratokat, online fórumokat, készítsenek terveket a jövőre stb. Afölött tehát mindenkit száműznék egy lakatlan szigetre ‒ az én nemzedékemet sem kímélve”, válaszolja.