2026. június 13., szombat
Esterházívak Esténként együtt figyeltük a német tévéstúdiók híreit. Azokban a napokban a hírek arról számoltak be, hogy az egész Közép-Európában, így Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzeti identitás védelme. A nacionalisták egyre hangosabbak, az egész hangulat arról árulkodott, hogy a nemzeti jelszavak hangoztatásával beindul a verseny, hogy kié lesz a bársonyos forradalmak zsákmánya.
Délelőtt találkoztam Dani fiammal, aki most Bécsbe tette át a székhelyét, fotográfusként Amerikában és Európában talál magának kiváló munkaalkalmakat. Kissé kockázatosnak tartottam a vállalkozást, bár mindig vágytam ilyen „kalandra”. 1968-ban Hornyik Miklósnak a Képes Ifjúság főszerkesztőjének adott interjúban arról beszéltem, hogy NSZK-ba készülök. Mannheimban már várt rám egy munkahely is. Nem volt hozzá bátorságom, hogy megtegyem a döntő lépést.
Délután Anikóval megjelentünk a budapesti ünnepi könyvhét rendezvényén. Hatalmas tömeg fogadott, ahogy hallom, az írók is a kiadók is elégedettek a forgalommal. Annak külön örültem, hogy elsőnek Parti Nagy Lajossal futottam össze. Nagy örömmel olvasom a könyveit, szerintem ő lehetett volna Esterházy Péter méltó utódja, örököse. De az idő nem kedvezett ennek. Úgy találtam, hogy Péter nélkül egész nemzedéke és a nálánál fiatalabbak szellemi kompasz nélkül vergődtek. Aztán Károlyi Csaba tűnt fel, aki a Facebookra feltette két budapesti beszélgetésünket a Temetetlen múltunkról. Lajos is és Csaba is rendkívül bizakodóak voltak. Aztán Szajbély Mihályt pillantottam meg, aki éppen dedikált. A Vörösmarty téren szokatlanul jó hangulat uralkodott, Tunyogi László összeterelt egy jó társaságot az egyik közeli kávézóban, nagyon örültem a barátaimnak, de közben azon töprengtem, hogy mit szólnának ehhez régi jó barátaim, akik nem élhették meg mindezt. Mit mondana Reményi József Tamás, akinek a higgadt és átgondolt szavai nagyon hiányoznak. Vele és Esterházy Péterrel beszélgettem legtöbbet a nemzeti kérdésről. Nagyon örültem annak, hogy az interjúkötetében engem is emlegetett. Mit szólna Eörsi István? Mit szólna Esterházy Péter? Keserűen gondolok arra, hogy a Fidesz még csak tudomást sem vett a haláláról. Arról is értesültem, hogy renoválták Péter Emőd utcai házát, ahol sokszor megfordultam és négyszemközt hosszan beszélgettünk. A Hasnyálmirigynaplóban erről ő is jegyzetelt. Ezt a kötetét testamentum értékűnek tartom. Másfélé testamentumot nem is írhatott, habitusa nem engedte volna. Adósa vagyok neki és félek, hogy az is maradok. Történt Berlinben 2006 tavaszán, ahol gyakran találkoztam vele, egy ideig közös lakásban is laktunk. Esténként együtt figyeltük a német tévéstúdiók híreit. Azokban a napokban a hírek arról számoltak be, hogy az egész Közép-Európában, így Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzeti identitás védelme. A nacionalisták egyre hangosabbak, az egész hangulat arról árulkodott, hogy a nemzeti jelszavak hangoztatásával beindul a verseny, hogy kié lesz a bársonyos forradalmak zsákmánya. Péternek azt javasoltam, hogy most kell megvédeni a nemzeti érzés tisztaságát, értékét és becsületét, mert kezdenek vele tömegesen visszaélni. Személyes vallomásos esszére gondolok, fejtegettem. Péter helyeselte ezt, elárulta, hogy ő is érzi ennek szükségét, próbálkozott is vele, de úgy érezte, hogy az egyik oldalról is a másikról is összevissza rángatják. Erre azt válaszoltam, hogy kisebbségiként hátha találok egy módot, hogy ezt elkerüljem. Megegyeztünk, hogy ha elkészülök az esszével, akkor a közlés előtt elküldöm neki, hátha ez válaszra inspirálja. Próbálkoztam, de hiába. Időközben a közbeszéd annyira eldurvult, hogy a rángatás már kínzásnak tűnt. Péter többször is megkérdezte, hogy elkészültem-e az esszével, mire én széttártam a karom. Nem, válaszoltam önkritikusan. Halála után úgy éreztem, hogy adósa maradtam, annál is inkább mert műveit olvasva bebizonyosodott, hogy ő mindezt megírta, minek után én is azzal vigasztaltam magam, hogy szétszórva és fragmentárisan én is megírtam a naplójegyzeteimben, ezenkívül a Balkáni szépség, avagy a Schlemihl fattyújában és a Temetetlen múltunkban.