2017. június
Napló: a szabad tér reménye
Este szeretném megírni a velem történteket. De már napok óta nem történik semmi különös. Lassan kiderül, hogy évtizedeken át „csak” azért írtam a naplójegyzeteimet, hogy magam körülbástyázva létrehozzam az önkéntes száműzetés szabad terét. s elnyerjem az önkéntes száműzetés ajándékát. Montenegróban ez a védekezés felesleges, hiszen ez a valóság nem érint túlságosan. Idegenként mozgok benne. Idegenként böngészek az interneten: a magyarországi és szerbiai hírek egyre abszurdabbak. Sokszor komikusak! Érdeklődésemet pedig egyre inkább ez az abszurd komédia kelti fel. Háborgás nélkül veszem tudomásul, hogy mindkét országban a végletek, a szeszélyes és kiszámíthatatlan eseménye játszanak a népekkel. Magyarországon az egykori Soros-ösztöndíjasok hadat üzentek Soros Györgynek. Szerbiában vita robbant ki az Ana Brbarić kormányfőjelölése kapcsán. Aleksandar Vučić az új köztársasági elnök őt jelölte kormányfőnek, ám sokan felháborodnak, mert a hirtelenjében nagy karriert befutó hölgy az LBGT-populációhoz tartozik. A kormánykoalíció egyik tagja Dragan Marković – Palma bejelentette, hogy pártjának képviselői nem fognak rá szavazni. Az egyik bulvárlap szerint Palma Brbarićot összetévesztette valamelyik focistával, és az egyik étteremben elkezdte kergetni, a vendégek alig tudták lecsillapítani, hiába mondogatták, hogy egy focistát tévesztett össze a miniszterelnök-jelölt asszonnyal. A Szerb Haladó Párt tagjai fegyelmezetten támogatják a jelölést, úgy létszik Vučić saját pártját is tesztelte. Az önfegyelem félig-meddig csodának számít a tradicionális és patriarchális Szerbiában, ahol évekkel ezelőtt utcai csaták folytak az LGBT-fesztivál miatt. Nem hiszem, hogy a nézetek radikálisan módosultak volna, inkább a szigorú pártfegyelem működéséről. A hagyomány és a párfegyelem konfliktusában győzött a pártfegyelem. Ez félelemkeltő. Vučić fegyelmezett, katonás szellemű pártot formált a sokáig nagyon heterogén Szerb Haladó Pártból. Egy azonban biztos, Magyarországon elképzelhetetlen, hogy LGBT populáció soraiból kerüljön ki a miniszterelnök. Ott még ilyen csoda sincs, inkább a hosszantartó egyhangú konfliktus uralja a közéltet. Soha sem lesz vége. Ott pártfegyelem békésen azonosul a hagyománytisztelettel, itt nem ez történi; a hagyomány és a pártfegyelem farkasszemet néz egymással, tehát Szerbia izgalmasabb és kiszámíthatatlanabb, mint Magyarország.
A Mediterrán Svájca?
Montenegróban mindenről lehet beszélni, csak a háborúról nem. Ha netán mégis szóba kerül, akkor az emberek kesernyés arcot vágnak. Miért? A háború azokra a kérdésekre követeli a választ, amelyekre a békében lusták vagyunk válaszolni. Montenegró viszonylagos nyugalma abból születik, hogy sok kérdést nyitva hagy, de lehet, hogy egy kis országnak nem is kell minden kérdésre válaszolni. Svájc is rejtélyesen hallgat, például a náci vonatszerelvények átvonulásáról. Lehet-e Montenegróból a mediterráni Svájc? Ez főképpen attól függ, hogy képes lesz-e békében élni önmagával. Jelenleg nem sok nincs sok kilátása erre, mivel úton-útfélén etnikai feszültségek villognak. Sajnos, Magyarországból – reményeimet megcáfolva – sem lesz Közép-Európa Svájca, mert nem képes békében élni önmagával.
A luxusjacht politikája
A kikötőben megjelent egy igen drága luxusjacht. Azért figyeltem fel rá, mert egy fiatal magyar házaspár szállt ki belőle. Hangosan beszéltek, mint az orosz oligarchák. Pár úra múlva a városi kávéház teraszán bukkantak fel, egy másik magyar házaspár társaságában. A megrendelt pezsgőt ócsárolták. Montenegrónak még rendes pezsgője sincs, ismételgették. Kiderült, hogy az egyik házaspár a cavtati kikötőben telelteti a jachtját, a másik a dubrovnikiban. Majd a hazai eseményekre tértek ki, dicsérték a Fidesz sikereit. Az egyik feleség kifakadt. Micsoda rend ez, a civilek bejelentették a polgári engedetlenséget. Rendőrökkel kell őket szétkergetni. Azt hiszem ezek a családok teljes joggal dicsérik a kormányt.
Egy nap Trebinjeben
Trebinje. Tágas és tiszta buszállomás. A kávézóban nyugati utasra vadászó unatkozó taxisofőrök üldögélnek. Az egyik megmagyarázza, hogy válasszuk őt, mert a dubrovnikiak drágábbak. Ott hét euróba kerül egy kávé, és a külföldivel mindent duplán fizettetnek meg. Nincs szükségünk taxira, magyarázzuk. Az újvidéki autóbuszt várva Anikóval hosszabb sétát teszünk a meglepően rendezett, tiszta, főleg szerblakta szerb jelképekkel felcicomázott boszniai kisvárosban. A városka azonban rendezett, nem olyan, mint a dél-szerbiai szerb városok. Az emberek barátságosak, semmiféle nyoma sincs annak, hogy itt valaha háború dúlt.
Mecsetek és pravoszláv templomok
Éjszakai utazás Bosznián és Szerbián keresztül. Alkonyatban élvezem a tájat: sűrű erdőket és a magas hegyeket. A vegyes lakosú városkákban messziről világító mecsetek és kivilágított pravoszláv templomok hivalkodnak. Mintha a hívők egymással versenyeznének, hogy melyik ragyog jobban. Az egyik boszniai városkában megáll a busz, a kocsmában aluszékony pincérek fogadják a vendégeket, egyikük éppen az orrát piszkálja, belépek a toalettbe, s egy guggolót pillantok meg. Évekkel ezelőtt láttam ilyesmit ugyancsak Boszniában. Az utóbbi időben sokat hallok a nemzeti kultúrák közötti különbségekről, de alig esik szó a regionális identitások tarkaságáról. A tengerparton elképzelhetetlen egy guggoló. A dél szerbiai szerb városkák nagyon különböznek a kelet-boszniai főleg szerblakta kisvárosoktól. Ugyanazon a nemzeten belül is óriásai kulturális, civilizációs értékrendbeli különbségek vannak. Mi, magyarok nemigen vesszük tudomásul a saját nemzetünkön belüli különbségeket. Elegendő csak a nemzeti kisebbségekre gondolni, a közel száz év hozadéka ez, ám mi még ezeket is szeretnénk legyalulni.
Elértünk egy pontra…
Megérkeztünk Újvidékre. Kitekintek az ablakon, s figyelem a néptelen újvidéki hajnali utcákat. Az utóbbi hónapok rossz újvidéki tapasztalatai jutnak eszembe. Hazaérve megnyitom a postát, V. G. P. levele zágrábi világirodalmi napokon való fellépésemről. Ezen a szeptemberi reprezentatív rendezvényen kerül sor két könyvem zágrábi promoválására. Nagyon érdekel, hogyan hangzik majd az Egy makró emlékiratainak horvát fordítása, miben különbözik Aleksandar Tišma fordításától. De vigasztalom magam, a hónap végén legalább felléphetek az újvidéki alternatív irodalmi fórumokon, június 28-án a Zeppelin hajón mutatják be a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyújának szerb nyelvű kiadását. Vladislava Gordić Petkovićtyal fogok beszélgetni. Aztán Slobodan Šnajder , horvát író levelét olvasgatom. Befejezte a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja olvasását, nagy európai regénynek nevezi. Szívesen írna róla, s hallotta, hogy Miljenko Jergović, a másik nagy horvát író, már írja róla a recenziót, Vladislava Gordić Petković pedig a közeljövőben a belgrádi Politikában ír az ő regényéről a Doba mjediről és a Balkáni szépségről. A két regény között valóban létezik bizonyos szemléleti hasonlóság, mint ahogy Šnajder és az én pályafutásom között is vannak párhuzamok. Mindketten elértünk arra a pontra, amikor tisztázni kellett az elmúlt évszázadot, évszázadokat. Valóban kik vagyunk és voltunk? Elpazarolt nemzedékhez tartozunk, amelynek pályáját derékba törte a történelem.
Időszerű klasszikus
Anikóval Igor Bulić színházkritikus autójával utazunk Belgrádba. A Nemzeti Színházban Urbán András rendezésében mutatják be a klasszikus szerb drámaíró, Branislav Nušić Gyanús személy című szatirikus vígjátékát. Urbán újra bizonyított: ötvözte a radikális kritikus szemléletét és a modern színpadi nyelvet. A szerb klasszikust modern korban értelmezte. Az előadás végén egy ismert idősebb rendező megállapította, hogy ez egy fontos előadás a Nušić interpretációk történetében. Urbán jól érzékelte a Nušić aktualitását, és a jó fülű belgrádi közönség a végén viharos tapssal üdvözölte, mert felismerte az aktuális Nušićot. Nem véletlenül figyelmeztetett egykor Slobodan Selenić: ha szerb mentalitást akarom megismerni, akkor Nušić drámáit és cikkeit olvassam.
A Nagy Balkáni Lakoma
Lapozgatom az újságokat. Öles betűs címek. Ma iktatják be az új köztársasági elnököt, Aleksandar Vučićot, Az ünnepségre állítólag mintegy 5000 meghívott vendéget várnak. Az Informer nevű kormánypárti bulvárlap szerint ma Belgrád lesz a világ központja. A Magyar Nemzeti Tanács lapja, a Magyar Szó szerint „grandiózus beiktatási ceremónia” lesz. Akadnak viszont olyanok újságok és honlapok is, amelyek azt számolgatják, hogy hogy hány tonna húst fogyasztanak el a Nagy Balkáni Diplomáciai Lakomán. Lesz bőven csevapcsicsa, teszik hozzá a némi humorérzékkel megáldott újságírók.
Vadászgépek, tankok, harckocsik…
A kormánypárti lapok rendkívül elégedetten számolnak be Aleksandar Vučić köztársasági beiktatási ünnepségéről. Szerbia vezető szerepre tett szert a térségben! A beiktatáson több mint húsz államfő jelent meg, köztük Orbán Viktor magyar kormányfő is, aki a szerbiai sajtónak azt nyilatkozta, hogy Szerbiai iránti tiszteletből érkezett meg a rangos eseményre. A legnagyobb visszhangot mégis Dmitrij Rogozin nyilatkozata váltotta ki. Az orosz miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy Szerbia csak akkor kerül be az Európai Unióba, ha lemond Koszovóról. Ez pedig azt jelent, hogy soha, bizonygatta Rogozin, hiszen nincs egyetlen felelős szerb politikus sem, aki erre hajlandó lenne. Rogozin egyben biztosította Vučićot, hogy Oroszország teljesíti az ígéretet és heteken belül megékeznek a Szerbiába a MIG vadászgépek, az orosz tankok és a speciális katonai járművek. Ez csak a kezdett, a támogatás folyamatos lesz, mert Oroszország minden támogatást megad a NATO országokkal körülkerített Szerbiának. Rogozin, ha jól értem, a szomszédoknak is üzent.
Családi kör, 2017. június 29