2017. április
Az elnök és az erkölcsi iránytű
Magamat is megmosolygom, mert tegnap megfeledkeztem választási kampány időpontjáról. Érthető, hiszen olyan agresszív volt, hogy azt hittem, soha sem lesz vége. Nem is lesz, hiszen egyik választásból a másikba tántorogva választjuk meg ugyanazokat a politikusokat. Ugyanazokat,, ugyanazért, ugyanúgy. A múlt választásokon is a jobb életet ígérték, ez a szép jövő olyan lett, mint a drog, miközben a csökkentek vagy stagnálnak nyugdíjak, a fizetések, az árak pedig felfelé kúsznak. A B92 televízió jelentette, hogy Szerbiában minden negyedik polgár a szegénységi küszöb alatt él. Minden ötödik 21 éven aluli fiatalember munkanélküli, tárják fel a keserű igazságot a Gazdasági Kamara adatai. Lehet, hogy a jövőben tényleg jobban járnak azok akiknek, eddig sem volt okuk panaszkodni, a nagy többség azonban nem remélhet sokat. Az új osztály urizál, a szegényeknek reményt kínál, a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebb lesznek. A világjelenség nálunk is érvényes. Egyébként is, a kilencvenes éveket, a háborús eszméket több nemzedék fogja megsínyleni. A múlt rosszabb mint az adóvégrehajtó, megköveteli a magáét. Igaz, a politikusok arra intenek, hogy ne emlegessük a múltat a kilencvenes évek hőseit, hanem tekintsünk a jövőbe. Persze csalafinta módon teszik, mert a kilencvenes évek hőseiről utcákat neveznek el. Igy keressük a múlt terhe alatt nyögve az előlünk menekülő jövőt. Másrészt ezeknek a választásoknak nem volt komoly tétje, csak a kampányban meghonosodó gyűlöletbeszédet gerjeszti. A szószéki retorika utcai erőszakká fajul. Miféle árkokat ástak a politikusok? Attól félek, hogy ők sincsenek tisztában vele, hiszen a jelenlegi pártrendszer politikai katymaszra hasonlít, tehát nem az eszmék és az értékek mentén mélyülnek az árkok. Ha arról lenne szó, akkor a párbeszéd lehetséges volna. Szerbiában nincs baloldal, a nyolcvanas évek végén kimúlt. A szocialista érzelmi attutűd tömeges, az országban jelen van az egalitárius kultúra, de nincs szocialista párt, amely a szociális egyenlőség eszméit szem előtt tartaná. Liberális párt? Szóba se jöhet, hiszen hiányzik az államtól független középosztály. Vannak ugyan liberális értékelvű, a szabadság eszméit védelmező polgárok, de ők is párt nélkül tengődnek. Konzervatív párt sincs, ahhoz kellene a letisztázott múlt, amelyhez ragaszkodnának. A múlt inkább zugárú lett, amellyel ajánlatos seftelni. Miközben fizettük a múlt cechjét, a politikusok ünnepélyesen fogadták a hágai vádlottakat. Aleksandar Tišmát vagy Danilo Kišt nem fogadták olyan nagy tisztelettel, mint egyik másik háborús bűnöst. Ezek után mihez ragaszkodjon ma egy konzervatív érzületű polgár? Legfeljebb a radikális nacionalizmus mellett köt ki, de ezzel megtagadja saját konzervatív értékrendjét és nemzeti radiális lesz. Ahol sok a nacionalista ott nincs hely a jobboldali konzervatív részére. A mostani elnökválasztás egyedüli tanulsága, hogy a bakancsos nemzeti radikalizmus napja leáldozóban van, sokkal menősebb a pillenyakkendős nacionalizmus. A szélsőjobb pártok együtt nem kaptak annyi szavazatot, mint egy viccpárt, amelynek élén a közpolitika elé görbe tükröt tartó Preletačević Beli áll. Mostanában egyre nehezebb az embereket reményre buzdítani, ezt bizonyítja az elnökválasztás alacsony részvételi aránya, annak ellenére, hogy a választási kampány gigantikus volt. Akiben szunnyadozik a remény, az veszi a vándorbotot, maradnak a bátor reménytelenek. Vagy azok, akiknek fogytán az erejük. Vagy a pártklientúra! A fülembe jutott kampányfoszlányok voltaképpen arról szóltak, hogy nem köztársaségi elnököt választunk, hanem parlamentet, vagyis kormányt. Szerbiában ugyanis az elnök szerény kompetenciával rendelkezik, inkább erkölcsi kompaszt jelent, aki a pártok felett egyensúlyozva képviseli a társadalmi közmegegyezést. A köztársasági elnök a végrehajtó hatalom nélküli lelkiismeret jelképe. Nagy politikai tőke, ha formátumos államférfi gyakorolja. Jól jönnek a külföldi befektetők, de a lelkiismeret szava legalább olyan fontos, mint a dollár hatalma. Az elnök tehát egyformán képviseli a párttagokat és a pártonkívülieket. Főleg az utóbbiak szolgálnak védelemre, mert Szerbiában a pártonkívüliek a legveszélyeztetettebbek. De hogy legyen valaki morális kompasz, amikor a választási kampány idején úgy röpködtek szavak, mint a mérgező nyilak?
Moszkva, Szentpétervár…
Ma délután Moszkva után a szentpétervári metróban robbanás történt. A szentpétervári kormányzó sajtóhivatalának jelentetése szerint a halottak száma több mint tíz, ötvenen pedig megsérültek. A szentpétervári kórházakba folyamatosan érkeznek a sebesültek. Az ügyészség szerint terrorakcióról van szó. Az első értesülések szerint az öngyilkos támadó egy közép-ázsiai férfi volt, aki kapcsolatban állt szíriai militánsokkal, tehát migránsnak sem minősíthető. Most elgondolkodhatnak azok, akik a kölni vagy a párizsi terrorakciók után kárörvendően mutogattak a dekadens és bűnös nyugati liberalizmusra, hiszen Putyin nem volt „migránssímogató” s köztudott, hogy az illiberalizmus atyjának számít. Már évek óta a kelet-európai zsebdiktátorok példaképe. A terrorizmus gyökeres tehát sokkal mélyebb minthogy politikai poénvadászatra használjuk fel.
Jaj!
Kezdődnek a beiratkozások ez elemi iskolákba. Ilyenkor a hideg ráz. Számomra a legborzalmasabb tavalyi hír az volt, hogy Zomborban nem iratkozott be az első osztályba egyetlen magyar diák se. Nem tudom, hogyan kommentálta volna Herceg János, ha megélte volna, hogy a pozícionált kisebbségi politikusok örömmámorban úsznak, miközben tart az elvándorlás, a vajdasági magyarság pedig egyre kisebb létszámban járul az urnák elé. Írói ösztöne jól működött: időben leköszönt a tiszteletbeli elnökségi tisztségről, mert a vajdasági magyarság ügyét fontosabbnak tartotta, mint a pártét. Voltaképpen az elsősök száma árulkodik a vajdasági magyarság helyzetéről és zsugorodásáról. Nincs pontos kimutatás arról, hogy hányan távoztak, csak az áruba bocsájtott házak jelzik, hogy sokan nem számítanak visszatérni. Vidéki ismerőseim elárvult utcákról számolnak be. Maradtak az idős, nyugdíjas emberek, ha a feleség meghal, nincs ki az elaggot férjről gondoskodjon. Ezek a házak közösségünk elárvult síremlékei. Sokan azzal igazolják magukat, hogy a többségi nemzet fiataljai is elvándorolnak. Úgy van, de minőségi különbségről van szó: ami a többségi nemzet részére komoly veszteség, a kisebbség részére végveszély.
Füttykoncert Budapesten
A magyar parlament megszavazta a CEU működését ellehetetlenítő törvényt. Az események felgyorsultak. Az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, David Kostelancik nyilatkozott: Az Egyesült Államok nagy aggodalommal tekint a magyar kormány által benyújtott javaslatra. Röviddel utána Trump külügyminisztériuma is kifejezte aggodalmát. Frank-Walter Steinmeier német államfő az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott ünnepi beszédében figyelmeztetett: Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel”, jelelnti az MTI Norbert Röttgen, a német kormányzó Kereszténydemokrata Unió szövetségi parlamenti külügyi bizottságának elnöke felháborodik. Az EP néppárti (ennek a pártcsaládnak tagja a Fidesz) frakcióvezető is követeli az eset kivizsgálását. „”Amint az Európai Bizottság elkészült a vizsgálattal, azt várjuk a magyar kormánytól, hogy tartsa magát ahhoz”, tette közhírré. Az Oxfordi Egyetem tiltakozik. A Harvard Egyetem tiltakozik. A Nobel-díjat kibocsájtó Svéd Tudományos Akadémia tiltakozik. 15 Nobel díjas tiltakozik. Többezer fiatal élőláncot alkot a CEU körül, aztán a parlament elé vonulnak. Budapesten. A tudósítók szerint valószínűleg a netadós tüntetés óta nem vonultak ennyien egy ügyért az utcán. Bécs jelentkezik: szívesen befogadja a CEU-t. Ez utóbbi különösen bosszant. A rendszerváltás után abban reménykedtem, hogy Budapest felzárkózik Bécs mellé, s Közép-Európa valamit a Balkán szellemi központja lesz. Ezzel a bejelentéssel Bécs kinyilvánította, hogy nyitott város és a térség szellemi központja kíván maradni. Sajnálnám, ha Budapest lemaradna, mi, magyarok. sokat veszítenénk ezzel
Füttykoncertek Szerbiában
Váratlan esemény! Napok óta tüntetnek az egyetemisták Belgrádban, Újvidéken, Nišben, Kragujevácon, Szabadkán, Zomborban, Čačakon és más városokban. Füttykoncertet rendez a fiatal nemzedék. Elégedetlenek a választási eredményekkel, a sajtószabadsággal, s azzal, hogy a kormány csak ígérgeti a munkahelyeket, de nem tartja be a szavát. A tüntetések már napok óta tartanak. Új nemzedék lépett színre, amelyik nem élte át a háborús éveket, vagy ha igen, akkor csak gyermekkorban. Ők spontánul érzékelik a rendszerváltó politikai elitek válságát. Nem kizárt hogy az egyetemista lázadás elcsitul, de – mint lenni szokott – ilyenkor veszti el a politikai elit az erkölcsi legitimációját. Ez történt 1968-ban, így volt ez a kilencvenes évek egyetemista tüntetése után is. Meglehet Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, és a Vajdasági Magyar Szövetség huzamosabb ideig nem veszti el a hatalmát, de többé nem lesz a régi.
Elitválság
Miközben Szabadkán (is) tartanak az ifjúsági tüntetések, a Második Nyilvánosság és a Napló Kör közös estet tartott. Annak örülök, hogy tárgyalgos hangnemű vitaesten vettem részt, amelyen egyetlen sértő mondat sem hangzott el. Inkább a kisebbségi pluralizmussal kapcsolatos dilemmák merültek fel. Szerintem az egypártrendszerű modell az 1990-es években kezdődő és napjainkig tartó párthasadásokhoz vezet. Az egypólusú, vagyis csonka többpártrendszer szükségszerűen autoritárius modellt érvényesít. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy az egyre fogyatkozó közösségünk rendelkezik-e a többpártrendszerhez szükséges kapacitással? Ha igen, akkor hogyan kell elejét venni a szavazatok szétszóródásának? Elsajátítottuk-e az ehhez szükséges pluralizmus-kultúrát? Nem a rossz vagy a jó politikusokról van tehát szó, hanem a jó és a rossz struktúráról. Nehéz ezekre a kérdésekre egyértelmű választ találni, nem is merném ezt megkockáztatni. De beszélni kellene a dilemmákról, hiszen az elvándorlás okozta drámai helyzetben a régi kérdésekre hiteles válaszokat kellene találni. Sajnos, a rendszerváltás kezdetén nem sikerült létrehozni a kisebbségi kerekasztalt, amelyen közös szabályok születtek volna. Lehet, hogy erre nem az egypártrendszerben szocializálódott új és fiatal politikus nemzedék lesz képes.
Családi Kör, 2017. április 13.