Európa, vigyázz!

2016. július-augusztus

Britannia megüzente Brüsszelnek…

Különös, hogy az Aleternativ für Deutschland nevű migránsellenes pártról sokan rokonszenvvel beszélnek kizárólag azért, mert migránsellenes. Nos, véleményem szerint nem csupán csak erről van szó. Lengyel László új könyvében a Halott ország-ban idézi az Alternativ für Deutschland vezetőit, akik „véget akarnak vetni annak, hogy adójukból pénzeljék a lusta és csaló dél- és keleteurópaiakat, a Németországba sereglő iszlám menekültterroristákat”. Nigel Farage a Brexit főhőse pedig kimondta: elég legyen a kocsmapultot támasztókból, a lengyel és magyar, a pakisztáni és arab migránsokból, akik odasasszéznak a mi társadalombiztosításunkhoz és eltáncolnak onnan egy 1000 fontos csekkel. Britannia megüzente Brüsszelnek, nem kívánja látni a lengyel, a magyar és az arab migránsokat! Ha jól értem, angol perspektívából nézve a magyarok és a lengyelek is migránsok?!

Európa, vigyázz!

Az európai fasizmus terjeszkedéséről olvasva rendszerint kétségeim támadnak és szorongás környékez. Nem merem, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ez lehetséges! Szeretnék hinni a demokratikus intézmények erejében és a polgárok józan eszében. Elgondolkodtató. Növekszik a szélsőséges pártok népszerűsége, a politikusok nem válogatnak az eszközökben, hogy hatalomra jussanak vagy, hogy őrizzék azt. A propaganda soha sem sajátította ki ilyen ügyesen a legszemélyesebb érzelmeinket, mint manapság. Családokat ver szét, barátságokat semmisít meg. A riasztó tények makacs dolgok. Nyilvánvalóan Slavoj Žižek világszerte ismert baloldali filozófust is a tények késztetik, hogy a fasizmus jelenlétéről cikkezen. Szerinte Európában nem a küszöbön toporog az új fasizmus, már bevonult a mindennapjainkba. Zokszó nélkül fogadjuk el mindazt, ami ellen még tegnap tiltakoztunk. A tekintélyelvűség, a vezérelvűség, az idegengyűlölet beszivárgott gondolatvilágunkba, hétköznapi viselkedésünkbe. Žižek mindenek előtt a posztkommunista országokban észleli a fasiszta szindrómát, azok közül is kiemeli Lengyelországot és Magyarországot. Cikke számos európai nyelven olvasható, tanítványainak tábora tekintélyes, úgyhogy hatása is nagy lesz, főleg a fiatalabb értelmiségiek körében. Žižek szerint a polgári liberalizmus képtelen szembeszállni a fasiszta eszmékkel, puhányságával inkább utat enged neki. De nem csak a filozófusok és a szociológusok, hanem a színház is a fasizmus jeleit érzékeli Európa egén. Az avignoni rangos európai színházi fesztiválon, a Litván Nemzeti Színház Hősök tere című, a fasizmusról szóló előadása aratta a legnagyobb sikert. A darab szerzője Thomas Bernhard, Hitler bácsi bevonulásáról, az Anschlussról írt drámáját Krystian Lupa lengyel rendező mai környezetbe helyezte. Már Bernhard szövege is arról szól, hogy hiába a józan ész, a bécsi kispolgár nem csak rokonszenvezett a fasizmussal, hanem lelkesedett érte. A bécsi Helden Platzon a nép kitörő örömmel fogadta Hitler bécsi bevonulását! Az előadásról szóló kritika szerzője Cordula Tremt, a Deutsche Bühne kritikusa arról számol be, hogy a rendező a mi időnkben helyezte a darabot miáltal világosan utalt arra, hogy Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon, Franciaországban a szélsőséges eszmék mind nagyobb befolyásra tesznek szert. Thomas Mann egyik régi esszéjének címe jut eszembe: „Európa, vigyázz!”

Elszámolás

Tartottam a múlt héten a trópusi hőségtől. Közben egy gyengébb hidegfront vonult végig előző este a Dunántúlon. Napsütötte idő volt, de nem volt kánikula. Anikóval a Veszprém megyei Gannára igyekeztünk. A Bakony hegység dimbes-dombos tájain keresztül az Esterházyak ősi temetkezési helyére kígyózott a gyászolókat szállító gépjármű karaván. Ganna zsákfalu. Innen nincs tovább. A csendet, a nyugalmat keresték anno az Esterházyak, ezen a helyen lelték meg, emiatt építettek itt mauzóleumot. A Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplomban búcsúztatták Esterházy Pétert a 66 éves korában elhunyt Kossuth díjas írót és publicistát. A sírhely kertjében sok száz tisztelője, barátja jött össze kedden délelőtt. A körtemplom kupolájának keresztjén mindvégig egy gólya posztolt. A kihelyezett hangszórókon keresztül lehetett követni a gyászszertartást, mely a jóbarát Dés László szaxofon játékával kezdődött tizenegy órakkor. Szaxofonozz, majd! Ez az egyetlen egy mondat volt Esterházy utolsó könyvdedikációja Désnek. Végakarat. Percekig sírt a fúvós hangszer a körtemplom oltára előtt majd Várszegi Asztrikt pannonhalmi főapát latinul, németül és magyarul celebrálta a szentmisét. „Írása egyszerre volt briliáns irodalom, és egy nemzet nyelvének megdicsőülése, emelte ki méltatásában. A szertartás részeként földi maradványait szűk családi körben levitték majd elhelyezték az altemplomban található családi kriptában, miközben Janis Joplin Mercedesz Benz című szerzeménye szólt. Az író Esterházy Péter nyugvóhelye lett az 53-ik Esterházy az ősi temetkezési helyen. Joplin három kívánságról szóló dala az utolsó, amit az énekesnő rögzített. Három nappal a halála előtt énekelte fel hangszalagra a mindössze 1 perc 50 másodperces szerzeményt. Esterházy egy régebbi vallomása szerint, a vége tetszett neki a legjobban, a kacaj, amivel az eredeti felvétel fejeződik. A barátok szomorúan, lehajtott fővel álltak a mauzóleum előtti parkban. Esküdni mernék, hogy valamennyien elmagányosodottnak éreztük magunkat a végtelen kék égbolt alatt. Lassan, méltóságteljesen haladt a sor a körtemplomon keresztül a kriptába vezető kőlépcsőn. Arra gondolok, hogy EP hamvait őrző hófehér márvány urna előtt, mindannyiunknak lenne elszámolni valója.

Mementó

Kora délután távozom Gannából, a kettőszáz ennyihány lelket számláló kis faluból, miközben meghatódva pásztázom a szelíd bakonyi hegyvidéket. Még soha sem tűnt ilyennek a magyar táj. A fülemben cseng a gyászszertartás záróakkordjaként halkan szóló dal. Michael McClure 1967-ben írott versére 1970-ben Janis Joplin és Bob Neuwirth egy bárban szerzett zenét. A bluesénekesnő még aznap, 1970. október 8-án este előadta a szerzeményt a színházban. A dal fohász az Úrhoz, hogy adjon neki egy Mercedest, egy színes tévét vagy egy jó kis éjszakai kiruccanást. Janis Joplin három nap múlva kábítószer túladagolásban, 27 évesen meghalt. A dal a 68-as nemzedék nagy mementója, sokszor és sok helyen felbukkan, igy Esterházy Péter műveiben is. A Neoplanta című másfél évvel ezelőtti budapesti bemutatója után baráti körben Esterházy az előadás ürügyén elmondta, hogy köztem és a magyarországi íróbarátaim alkotási között van egy lényeges különbség: én egy „valóságos 68-at éltem át, a magyarországiak pedig csak egy illúziót”. Igaza volt. Az Áttüntetések című, a ’68 elsikkasztásáról szóló regényem Ljubiša Ristić rendezte színpadi változatában – huszonnyolc évvel ezelőtt, 1988-ban – is felcsendült Janis Joplin hangja. A Mercedes Benz!  Azóta is kísért.

Jönnek a libanoniak

Budapest tele van a kormány kezdeményezésére készült migránsellenes plakátokkal. Az egyiken olvasom, hogy egymillió libanoni szándékozik Európába telepedni.

Tájkép – kerítéssel

A mozdony hosszan sípol, majd feltűnik a magyar kerítés minek után átléptük a magyar-szerb határt. A vonatablakból cseh turisták fényképezik a látványt. A drótkerítés felé mutogatnak, míg nevetgélve kortyolgatják a sörüket. El tudom képzelni, hogy a kerítés néhány év múlva turisztikai látványosság lesz. Magyar palacsinta és magyar kerítés – erről leszünk híresek Európában.

Menekülés

„hallom, hogy ez életet egyetlen menedéknek/ nevezik”, írta a költő Paul Celan, aki öngyilkossága előtt a következőt két szót jegyezte le egy cetlire: „Indulj, Paul”. Menekült az egyetlen menedékből? Ma már nem is menekülünk, csak vánszorgunk. Hova?

Nyitott kapuk döngetése

Néhány héttel ezelőtt azon töprengtem, hogy a szerb és a horvát politikusok viszonya elég szeszélyes, hol ölelkeznek, hol meg egymás torkának esnek. Nem olyan régi a kép, amikor Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök bokrétával galoppozott a két országot összekötő hídon Kolinda Grabar-Kitanović elé. Most éppen mosolyszünet van érvényben. Ez azt jelenti, hogy az állapotok tisztázatlanok. Szerbiának az utóbbi időben ijesztőn romlott a kapcsolata Boszniával, Horvátországgal pedig mélyponton van. Az Informer nevű kormányhű bulvárlap (mekkora szerbiai paradoxon: kormánypárti bulvárlap!) első oldalán öles betűk hirdetik: „Horvátország pánikban – Szerbia háborúra készül”. Olvasom Latinka Perović nyilatkozatát, amit a Szabad Európa Rádiónak adott, amelyben lehangoló képet fest a jelenlegi Szerbiáról. Szerinte az ország fokozatosan visszatér a szívós népies hagyománnyal rendelkező egypártrendszerhez, ami pedig ellehetetleníti a további modernizációt, az EU-csatlakozást pedig illuzórikussá teszi. Nagy kérdés, folytatja az ismert történész, hogy meddig lehet a történelmi végpusztuláshoz vezető úton maradni. Szóba hozza azt is, hogy egyre többen követelik Milošević rehabilitációját. Miféle rehabilitációról lehet szó, merül fel bennem a dilemma. Szerintem, rehabilitálni csak azt lehet, akit elítéltek. Vajon a szerbiai parlement egyértelműen elítélte Slobodan Miloševićet és azt a politikát, amelyet folytatott? Nem! Vajon, az immár közel tíz éve hatalmon levő Szerbiai Szocialista Párt kongresszusi határozatban elítélte-e azt a politikát? Nem! Vajon a Szerb Haladó Párt kongresszusi határozatban elítélte-e Slobodan Milošević politikáját? Nem! Ezek szerint arról van szó, hogy a rehabilitációt követelő egyének nyitott kapukat döngetnek.

Családi Kör, 2016..08.03.