Hol kezdődik a Balkán?
2015. november
Csiga-expressz
A Belgrád-Bécs között közlekedő Avala expresszt eddig döcögőnek neveztem, mert ilyen tempóban közlekedhettek a vonatok valamikor a századelőn, csakhogy közben elmúlt száz év! Pesten azonban megtudtam, hogy van egy másik neve is a járgányunknak: Csiga Expressz. Találó elnevezés! A kínai építőkre várva a súlyos pannon őszben csigalassúsággal vonszolja magát Újvidék felé a szerelvény. Utas is alig. Baljós nyugalom borul a tájra. Erőt vesz rajtam a rossz közérzet. Az első gondolatom, hogy Pannónia nincs többé. Elrejtőzött. Lehet, hogy végérvényesen?!
Trilógia
Egy kis pihegés után már indulok is Montenegróba, mivelhogy Marko Vojnovićnak, a podgoricai nemzetközi könyvvásár igazgatójának a javaslatára az első podgoricai nemzetközi könyvvásár zárórendezvényén lesz a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényem promóciója. Az újvidéki Akadémia Kiadó ez alkalomból plakátot és mutatós brosúrát nyomtatott. Az igazgatóasszony itt jelenti be a számomra jó hírt, miszerint jövőre a Balkáni szépség avagy Slemil fattyúja mellett napvilágot lát a Bűnhődés és a Neoplanta avagy az Ígéret Földjének új kiadása is. Soha sem gondoltam, hogy ezt is megérem. Könyveim száma szaporodik, szellemi adósságom növekszik, miközben sok dolgot még nem írtam meg.
Hol kezdődik a Balkán?
Egy ideig felhőtlen az égboltozat. Šumadija, majd Dél-Szerbia felett repül a gépünk. Ezután már a felhők fölé emelkedünk. Nincs látnivaló, ezért Marija Todorova Balkán-könyvét lapozgatom. A szerző felrója a balkáni értelmiségieknek meg a politikusoknak, hogy a Másik démonizációjával teremtik meg saját önképüket. Vajon nem esünk-e mi közép-európaiak, a nyugat-európaiakról nem is szólva, ugyanabba a csapdába? A Balkán démonizál bennünket, mi pedig démonizáljuk a Balkánt! Vagy pedig közhelyszerű és egzotikus képet festünk róla. A Balkán az alteregónk, Európa sötét fele, olvasom Todoreva könyvében (Immagináris Balkán). Az ismert szerzőnő a balkáni ember egyik jellemzőjét az identitás neurózisában látja, amely szükségszerűen alakult ki három impérium ölelésében. Az egyik a Habsburgoké volt, a másik az ottomán, a harmadik pedig az orosz birodalom. Ez a neurózis immár kiterjedt az egész Európára. Innentől joggal beszélhetünk az európai identitás neurózisáról. Ugyanakkor a régi görögök szelleme sem idegen ebben a világban, főleg az a dionüszoszi életérzés, amiről Nietzsche írt a Tragédia születésében. A Balkáni szépség avagy Slemil fattyújának budapesti promócióján felvetődött a kérdés, hogy hol is kezdődődik a Balkán. Vajon a bécsi Mariahilfestrassen vagy a pesti Blaha Lujza téren? Ami nem is olyan véletlen, hiszen sok nyugati tudós, Magyarországot is a balkáni világba helyezi. Ha nem vagyunk annak a része, akkor legyünk legalább annak a pereme. Noha úgy is emlegetik, mint a „Balkán kapuja”. Érthető tehát, hogy az identitás neurózisa belénk mart, nagyképűség lenne a Balkánról a szokványos elmarasztaló hangon szólni. A Balkáni szépség avagy Slemil fattyújának egyik szereplője az unoka tanúja volt nagyapja halálának, látta, hogy akkor aludt ki benne a lélek, amikor végleg elfelejtette a szavakat. Félelmében újra meg újra meséli nagyapja históriáját, miközben soha ki nem ejti a szót, hogy halál. Ez a motívum nem hagy nyugton: beszélni a halállal szemben. A család agóniája. A diskurzus drámája, amikor a regény befejezéseképp egy idegen nőnek mesél, mert nincs más, akihez szólhatna. Elfoglalja a helyét nagyapja kerekesszékében. Egyedül ott találja meg a védettséget, miután felismeri: idegen világban él. Egy kisebbségi történet végül is egy európai történetbe torkollik, abba, amelyet Julia Kristeva oly remekül fogalmazott meg: „Egy önellentmondásokkal teli közösség van születőben, amelynek tagjai mind idegenek, akik elfogadják egymást annak függvényében, hogy felismerik saját idegenségüket.” Olga Dimitrijević és Slemil Ferenc találkozása ezt sugallja.
NATO – pro et contra
Évek óta érdekel a független Montenegró. Vitám Konrád Györggyel jár az eszemben, amikor is kétségeinek adott hangot, miszerint a 650 000 lélekszámú Montenegró egzisztálhat-e független államként. Meggyőződésem volt akkor is most is, hogy igen. Érdekes, hogy a függetlenség megszerzése új energiákat szabadított fel, erőre kapott Fekete hegyek országa, miközben mindedig lappangó ellentéteket is felkorbácsolt. Megérkezésemkor nyomban az elmúlt hetek nagy tüntetései kerülnek szóba, ismerőseim higgadtan, nyugodtan érvelnek. Azt tapasztalom, hogy a belgrádi sajtóban nagyobb vihart kavart fel a hír, mint a podgoricai közéletben. Igen, folytatódni fognak a demonstrációk, de mindössze ennyi az egész, hallom többektől is. A tüntetések etnikai jellegűek, főleg a helyi szerbek tiltakoznak, ami homogenizálja azokat, akik montenegróinak vallják magukat. Az előbbiek oroszbarátságból a NATO-ba való belépés ellen tiltakoznak. Szerb zászlók alatt szociális jelszavakat hangoztatnak. Ugyanaz játszódik le, mint másutt: etnikai konfliktusok hálózzák be az egész régiót.
Népvándorlások az Ígéret Földjére
Janko Jumović professzor méltatja a Neoplanta avagy az Ígéret Földje című regényemet. Beszélgetés közben megemlítem, hogy 1945 után a montenegróiak is tömegesen érkeztek az Ígéret Földjére. Ez az ezeréves népvándorlási freskó egyik mozaikkockája. Úgy is értelmezhető a regény, mint a népvándorlási krónikák egyik szegmense. A regény cselekménye 1914-ben kezdődött és a kilencvenes években zárult. A valóságban azonban aligha állapítható meg, mikor kezdődött. Ezer évvel ezelőtt? Egyik-másik túlbuzgó politikus Árpád vezért is megélhetési bevándorlónak nevezné.
Ferenc pápa intelme
Podgoricán egész nap szakad az eső. Ilyenkor Montenegró fővárosa lakatlan falura emlékeztet. Egész nap a standon ücsörgök, majd alkalomadtán dedikálok. Közben egy horvát honlapon (index.hr) Ferenc pápa intelmét olvasom, a karácsonyi ünnepi kavalkád sallangjairól, a sok csiricsáréról. Megjegyzése tanulságos, miszerint amikor rettegésben él a világ, amikor eluralkodott a háborús hangulat, sok értelme nincs a cicomának. A pápa szerint komolyan kell venni, hogy háborús karácsonyi ünnepek várnak ránk.
Brüsszel hadüzenete
A sajtó nem győzi felsorolni a különböző válságtípusokat. A gazdasági válság már beköltözött a hétköznapjainkba, csak legyintünk, amikor a demagóg politikusok azt mondják, hogy kilábaltunk belőle. A migránsválság átrendezi Európa politikai arculatát, bizonyára észre sem vesszük, hogy mennyire megváltoztatja kulturális szemléletünket. Válaszút előtt állunk, ám senki sem biztos abban, hogy melyik út hova vezet. Mire van nagyobb szükségünk? Erős Európára, vagy erős nemzetállamokra? A volt szocialista országok többsége az erős nemzetállamokra szavaz, az EU – mondják – legyen csak afféle fejőstehén. Fizesse a német polgár a mi városszépítési akcióinkat. Attól tartok, hogy a globalizáció présében erős Európa nélkül a nemzetállamok is vesztesek lesznek. Talán Franciaország és Németország megőriz valamit Európából, a többi tagállamra lassú agónia vár. Sorakoznak a válságfogalmak, Guy Verhofstadt, az európai liberálisokat tömörítő ALDE elnöke morális válságról beszél. Véleménye szerint Orbán Viktor viselkedése jelképezi ezt a válságot. Bárhogy is legyen, egyre nyilvánvalóbb, hogy az EU-n belül mind nagyobbak a szakadékok. Persze eddig is léteztek ellentétek, ám a menekültválság kiélezte őket. Egyértelművé tette ezt az európai parlament minapi ülése is. Manfred Weber a néppárti képviselőcsoport elnöke (ennek a frakciónak tagja a Fidesz is) szerint elfogadhatatlan az állítás, miszerint a menekültek terroristák lennének, valójában ők a terroristák áldozatai! Elképzelni sem tudom, hogyan fogadta a Fidesz saját néppárti frakciójának álláspontját. Ugyanezt állítja a legnagyobb ellenzéki frakció olasz elnöke, Gianni Pittela is. Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke pedig veszélyesnek tartja a terroristák és a menekültek összemosását. Francois Hollande francia államfő követelte, hogy különbséget kell tenni a terroristák és a menekültek között. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Brüsszel hadat üzent Magyarországnak. Szíjjártó Péter külügyminiszter pedig „Brüsszel bosszújáról” beszél.
Egy gyermek dilemmái
A podgoricai reptéren indulás előtt az interneten böngészem a híreket. Brüsszelben elrendelték a metrók leállítását. Az iskolákat rendőrök őrzik. Franciaországban teljes készültségi állapot van. Hadiállapot, hüledeznek az utasok. Ugye, a mi gépünket nem robbantják fel a terroristák, kérdezi nagypapáját egy öt-hat éves kisfiú.
Az értelem és az érzelem
Párizs gyászol. A tömeggyilkosságok heves érzelmeket váltottak ki. Cseppet sem háborgok amiatt, amiért a szív a nemzetnek szurkol. De, legyünk észnél: az értelmünk ne forduljon Európa ellen. Ne engedjük, hogy a hataloméhes álnemzeti politikusok Európa ellen hergeljenek bennünket.
Régi iskolapad
Az iskolám napját ünnepelték Szenttamáson. 1950-ben Arany János általános iskola volt, most Jovan Jovanović Zmaj nevét viseli. A régi Kuszli bolt előtt szemlélem a Bégluk városrész felé vezető utat. Arrafelé lakott a nagyapám. Jó lenne elindulni, körbejárni a gyermekkori emlékek helyszíneit, azonban alig látok járókelőt. Ismerőseim elköltöztek, elhunytak, bezárkóztak. Nem érdekli őket többé a külvilág. Lehet, hogy igazuk van. Ólmos fáradtság honol a kisvároson, akárcsak a többi hasonló vajdasági helyiségben. Szánalmas helyzetkép. Sajnálom ezeket a haldokló bácskai városkákat. Megtapasztalva szülőfalum hangulatát, az az érzés kerít hatalmába mintha a mozgalmas, nyüzsgő újvidéki hétköznapok mindjobban az agóniát rejtegető kulisszára emlékeztetnének. Születésnapi évfordulót ünnepel az úgynevezett új iskola, megcsodálom a régi iskolapadot, a tintatartót, az itatópapírt, a tablókat az iskolám történetét bemutató kiállításon. Az igazgatóasszony megmutatja az osztálynaplót. Magyar nyelvből és irodalomból ötös osztályzatom volt, matematikából viszont négyes. Logikus gondolkodás, gazdag képzelőerő jegyezte be gyöngybetűkkel osztályfőnököm. Így kezdődött… Képzeletem hadakozik a logikus gondolkodással.
Családi Kör, 2015. december 3