Terroristák és rendteremtők
- november
Az európai polgár csapdája
Tegnap félretettem a munkámat és egész délután a párizsi terrorakcióról szóló híreket figyeltem az interneten. Általános a rémület, eluralkodott a döbbenet. Iszonyatos erővel terjed a félelem, ami lebénítja az embert, viszont ez a terroristák elsődleges célja. Most azok védik az európai kultúrát, akiknek ez a kultúra semmit sem jelent. Most azok esküsznek az európai értékekre, akik ezeket az értékeket nap mint nap rombolták. Európát megtámadták, azonban tudnunk kell, két oldalról támadják. Az egyik oldalról a terroristák, a másik oldalról a „rendteremtők”. A terroristák rendezte vérfürdő szörnyű és aljas tett. A gyalázathoz tartozik, hogy azoknak a kezére játszik, akik a bársonyos terrort szeretnék bevezetni. Egyre gyakrabban hallom a véleményt, miszerint az Iszlám Államot szárazföldi erők bevetésével kell(ene) megsemmisíteni. Ismét a háborúnál kötünk ki, vagy a háborús hangulatkeltésnél. Ez pedig rendet, fegyelmet, hűséget követel. Folyatódnak a bombázások, a franciák az éjszaka heves légitámadást intéztek az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában. Fokozott légitámadásokba kezdtek az amerikaiak, meg az oroszok is. Úgy látszik, a terroristák összefogásra kényszerítik a nagyhatalmakat. Vajon képes lesz-e végre összefogni az EU? Megszületik-e az erős EU, vagy pedig a nemzeti elitek visszakövetelik régi jogosítványaikat? Az autoriter rendszereknek az erősen sántikáló Európai Unió nem felel meg. Szándékuk tovább gyengíteni. Az Unióban a jobboldal viszi a prímet, az Európa Parlamentben a jobboldal van többségben, de ahelyett, hogy vállalná a felelősséget, az EU-t nevezi bűnbaknak. Kelet-Közép-Európában épülnek a kerítések, bár mindenki tudja, hogy nem ez a megoldás, mindazonáltal kihúzzák a drótkerítést az országhatárok közötti senki földjén, hogy a helyi hatalom valamelyest megnyugtassa a rettegésben élő választópolgárokat. Az európai polgár csapdába került, indokolt félelmében kénytelen belenyugodni, hogy a biztonságért cserébe csorbuljanak egyéni szabadságjogai.
A túlélés művészete
A budapesti ATV reggeli műsorában (Start Plusz) Rónai Egon műsorvezető jól rátapint frissen megjelent kötetem témájára, miszerint a Balkáni szépség avagy Slemil fattyúja című művem nem csak kisebbségi, hanem közép-kelet európai regény (is). Egy kisebbségi bárhol is éljen Európa eme részében, szükségszerűen elsajátítja a közép-európai látószöget. A kisebbségi hazája tágabb, mint a nemzetállam polgárának hazája. Világa sokkal bonyolultabb és drámaiabb, mint a szabályos nemzetállam gyermekének világa. A túlélés művészete lesz az igazi hősiesség.
Valamit elvesztettünk
Római fürdőn megpillantom az Esterházy kúria oly ismerős kertjét, a kerítést takaró sövényt, a rendezett pázsitot. EP nyit ajtót. Az asztalon, a kanapén, a foteleken, a padlón könyvek, kéziratok. Jó jel, adok hangot elégedettségemnek, látom, dolgozol. Bevezet a másik szobába. Ott még nagyobb a munkalégkört igazoló „rendetlenség”. Ez ugyanakkor azt is jelenti, válaszolja, hogy sok a befejezetlen munka. Az újságok a betegségéről írnak, erről azonban alig váltunk néhány szót, inkább a megírandókról beszélgetünk. Meg-megszakad az irodalmi témák fejtegetése, mert a párizsi terrortámadás ténye egyikünknek sem hagy nyugtot. Rájövök, hogy ő is ugyanazt érzi, mint én. Ami Párizsban történt, az az egész életünk értelmét kérdőjelezi meg. Péter tekintete komor, mondatai fájdalmasak. Valamit elvesztettünk. A terroristák az eszményeinket vették sortűz alá. Aztán a munkáról beszélgetünk ismét, mint akiknek nincs más menedéke, csak az írás. Szücs Miklós akvarelljeiről fejezett be egy írást, meg egy különös írást jelenlegi állapotáról. Felolvas belőle néhány részletet.
Magyaróra
Egy órás beszélgetés a Klubrádióban Károlyi Csabával a Balkáni szépség avagy Slemil fattyújról. Elmondom, hogy a Bűnhődés az európai hontalanokról szól, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje a honkeresőkről, a honfoglalókról, akik úgy indulnak, mintha az ígéret földjére igyekeznének. Voltunk bűnösök és áldozatok. Végül a Balkáni szépség avagy Slemil fattyújában ebből nem marad semmi: a nagyapa még mesélhet az unokának, az unoka már csak egy idegen nőnek, a balkáni szépségnek meséli élete történetét, miután felgyújtotta a családi házat. Mi más maradt hátra, mint a magányos lázadás? Utalás Lenzre. Magyaróra a perem peremén. Szóba kerülnek a naplók. Ducumenta humana. Maradjon valami jel, hogy valaha élt itt egy tarka, soknemzetű közösség, és maradjon némi nyoma annak, hogyan tűnt el. Majdnem észrevétlenül. Nem is akartunk tudomást venni róla.
Patkányok és tyúkólak
Visszatérve Újvidékre ismerőseim a vajdasági magyarok között dúló vitákat mesélik át. Heves szócsata folyik a tyúkólakról, a patkányokról. Képtelen vagyok bekapcsolódni a csevejbe, mivel ebben a sokat szenvedett közösségben borzalmasan hangzanak az ilyesféle diskurzusok. Az egyik barátom hahotázva jegyzi meg, hogy ha jól érti, akkor a VMSZ vezetője a saját koalíciós pártjának néhány tagját nevezi patkánynak. Az a kérdés, hogy kik azok a nem szabadkai születésű idegenek, akik beköltöznek az új szabadkai luxuslakásokba? Vagy azokba nem fog behurcolkodni egyetlenegy haladó vagy szocialista sem? Tudni kell azonban, hogy a koalíciónak és a bársonyszékeknek ára van. Ezt nevezik politikai alkunak. A hahota megnyugtat, igen, erről csak így szabad beszélni, hahotázva. Én azonban már hahotázni sem bírok, arcomra fagy a mosoly. Engem egészen más érdekel. Például, az az egzódusz, amiről számtalanszor beszámoltam; az, hogy egyre ritkábban hallok magyar mondatot e tájon. Az emberek elköltöznek, kivándorolnak, új hazára lelnek, miközben a gazdagok felé gurulnak a „kisebbségmentő” forintok. Gazdátlan, elárvult világ lesz a vajdasági magyarság, miközben folyik a marakodás, immár nem is a kis magyar bársonyszékekért, azok ugyanis már ki vannak osztva, hanem a fapadokért, a hokedlikért, a sámlikért. Dagad a kis magyar kisebbségi oligarchiák erszénye, az értelmiség elnémult, az ifjúság kivándorol. Van-e még értelme írni? Vagy marad a Slemil unoka döntése? Mesélni egy idegen nőnek, vagyis elmondani a nagyvilágnak a velünk történeteket. Nyakig lubickolunk a kollektív felelőtlenségben. Ebben a drámai helyzetben méltatlan dolog a tyúkólakról és a patkányokról cseverészni.
Családi Kör, 2015. november 28