Csodálatos üresség
2015. november
Száz év!
A napokban találkoztam egy újvidéki ügyvédi iroda munkatársával, aki elmesélte, hogy túlórázni kénytelen, mert soha annyi munkájuk nem volt, mint mostanság. Magyar fiatalok okiratait fordítják németre vagy angolra. Az ügyfelek amint kezükbe kapják a kettős állampolgárságot, összegyűjtik a papírokat és veszik a vándorbotot. Sietnek, minél előbb szeretnék maguk mögött tudni ezt az országot. Semmiféle kimutatás sincs arról, hogy hány fiatal magyar hagyta el a Vajdaságot, viszont egyre többször hallom, hogy a jelenlegi exodus nagyobb, mint amekkora a kilencvenes évek elején volt. Attól tartok, hogy így igaz! Egyre gyakrabban búcsúzom régi ismerőseim, barátaim, rokonaim gyerekeitől, csakúgy, mint véletlen illetve újdonsült ismerősöktől. Szemembe néznek, lelkiismeret furdalással küszködve kínosan elmosolyodnak, én is mosolygok, majd sok szerencsét kívánok nekik az új élethez, miközben lelkiismeret furdalást érzek. Mind gyakrabban találom magam ebben a helyzetben. Még búcsút sem tudunk venni méltóságteljesen. Süllyed a közösség megléte, miközben úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. A vajdmagyar közéletre gondolok, a szakadék szélén zajló kis presztízsharcokra, a hatalmi morzsákra, a politikusok öntömjénező szólamaira, a viszályokra, melyeknek semmi értelme sincs, és amelyek többé nem is az elvekről szólnak, hanem a pozíciókról! Nem változtathatok a helyzeten. Jönnek még tehetségesek és tehetségtelenek, és mint ahogy lenni szokott, az ügyeskedő tehetségtelenek felülkerekednek. Bizakodom, hogy a tehetségeseknek lesz elég erejük meg elszántságuk, hogy kievickéljenek ebből az áldatlan helyzetből. Marad a belső egzílium. Lemondok számos vajdmagyar szereplést, néha besétálok a városba, kiülök egy teraszra, vagy beülök egy kávézóba, elszívok egy cigarettát, közben Elektrára gondolok. A múltat méltóságteljesen és tisztességesen kell eltemetni. Ennek a jegyében született meg a Neoplanta avagy az Ígéret Földje, aztán a Balkáni Szépség, avagy Slemil fattyúja. Se több, se kevesebb, mint száz év! Még csak a rekviem hiányzik…
Balkáni fegyveres konfliktus?
A helyzet drámai, jelentette ki Angela Merkel pártjának darmstadti konferenciáján. A szerbiai sajtó öles betűkkel adja tudtunkra, hogy Merkel asszony, aki személyében a magyar közszolgálati televízió migránsügyben az orránál tovább nem látó politikust lát, arra figyelmeztet, hogy amennyiben Németország lezárja a határokat, a Balkánon fegyveres konfliktusra kerül(het) sor. A jelenlegi, baljós konfliktusokat is kapcsolatba hozta a magyar kerítéssel. Az incidensek meg a konfliktusok is a határzárral kezdődtek! A látlelet nem puszta rögtönzés, hiszen el tudom képzelni, hogy mi történne, ha Szerbiát, Boszniát, Macedóniát, Horvátországot ellepné vagy félmillió migráns, ha fennakadnának a magyar és az esetleges szlovén kerítésen. A szerb kommentátorok és szakértők rendkívül komolyan veszik Angela Merkel figyelmeztetését. Aleksandar Radić katonai szakértő szerint a Balkánon elegendő egy szikra, hogy beinduljon a láncreakció és a térség lángra lobbanjon. Dusan Janjić, politikai elemző szerint pedig félmillió migráns balkáni jelenléte felettébb veszélyes etnikai konfliktusokat idézne elő a balkáni kisállamok között, emiatt rendkívül komolyan kell(ene) venni Angela Merkel kijelentését.
Könyveim – horvátul
A Fraktura szerkesztője jelzi, hogy véglegesítenünk kell könyveim horvátországi kiadásának sorrendjét. Elsőként 2017-ben a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja jelenik meg, utána pedig a Neoplanta, avagy az Ígéret földje. Ennyi időre lesz szüksége a horvát fordítónak, hogy elkészüljön a munkával. Utána 2018-ban következik a Bűnhődés majd a Négyszemközt Máraival, majd az Egy makró emlékiratai. Nagy dilemmát jelentett, hogy az utóbbi regény Tišma fordításában jelenjen-e meg Horvátországban, vagy pedig új fordítás készüljön. Az utóbbi mellett döntöttünk. 40 év után érdemes újra fordítani a művet. Utána az Akadémiai Kiadó vezetőjével a podgoricai vendégszereplés részleteit beszéljük meg. A szerbiai kiadóm ott fogja bejelenteni regénytrilógiám megjelenését. Sajtóértekezletek, plakátok, flajerek…
Kettészakadt Európa
Ítéletidő tombol a görög-macedón határon. Közeleg a tél, kalandtúrára nem alkalmas már az időjárás. Ennek ellenére a migránsáradat továbbra sem csökken. A híradások egyre több tragédiáról számolnak be. Heinz Fischer osztrák államfő arra kéri a polgárokat, hogy legyenek türelmesek és megértőek a migránsokkal. Egyre többen tartanak attól, hogy a migránsáradat a szélsőjobb erősödését idézi elő. Mind nagyobb a tanácstalanság. Kiss János a HVG-ben megjelent írásában rátapint a dilemma lényegére: „A határok nyitva tartása kétségkívül próbatétel elé állítja az uniót; talán eddigi legsúlyosabb próbatétele elé. A határok lezárása azonban megroppantaná”. A próbatét túl súlyos, a kockázat nagy, viszont a megroppanás folyamata beindult. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Európa két részre szakad: keletire és nyugatira. Az sem kerülheti el a figyelmet, hogy a kelet-európai fiatalok, mint a veszélyt érzékelő űzött vad, Nyugat felé igyekeznek.
Levél Dubrovnikból
Megérkezik könyveim horvát fordítójának kedves levele Dubrovnikból. Tájékoztat, hogy a kiadó a felkérés után megbízta regényeim fordításával. Lelkes, régi álma vált valóra, boldogan vállalja a munkát. Tavaszig egy másik könyvet fordít, de a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjét máris kijegyzetelte. Öt hónap múlva kezdődik a fordítás fáradságos munkája. Ígéri, hogy megvan a munkaterve miszerint 2016 márciusától kezdve már csak az én két regényemen dolgozik. Várja a Balkáni szépség, avagy a Slemil fattyúját, ami a napokban jön ki Budapesten a nyomdából. A két könyv együtt jelenik meg.
Jó lenne emlékezni egyre s másra
Örvendetes, hogy egyre többször kerül szóba Radomir Konstantinović életműve. Regényeit a mai napig nem méltányolta igazából a kritika, az irodalmi közvélemény is alig ismeri. A XX század második felének legkiválóbb esszéírója, szellemileg időben jelezte a barbárság korának eljövetelét, és már akkor szembeszállt vele, amikor az még csak a küszöbön toporgott. Konstantinovićról többször is írtam. Utolsó regényét, a Descartes fiát pedig kívánságára éppen Szabadkán mutattam be, amikor, emlékszem, alig néhány ember merészelt megjelenni azon az irodalmi esten. Bizony, kockázatos volt Konstantinović mellett szólni, amikor a hatalom, az állam legnagyobb ellenségének tartotta, és amikor főben járó bűnnek számított munkásságát értékelni. Szabadkán sem látták szívesen. A szabadkai politikai elitnek bőven lenne mit elszámolni a múltjával nem csak Konstantinovićot illtetően. Nemcsak arról van szó, hogy elutasították, hogy a szabadkai születésű író a város díszpolgára legyen, hanem arról is, hogy a VMSZ által ellenőrzött pártlap a legdurvább vádakkal illette. Egyik a Szabad Európa rádiónak adott interjúját olvasgatom, amelyet 2002-ban adott és amelyben visszaemlékezik a Másik Szerbia megalakulására. Kik voltak ott? Kik álltak akkor az eretnek eszmék mellett? Elmondta ezt a Szabad Európának nyilatkozó koronatanú: „Gojko Nikoliš, Sima Ćirković, Dušan Makavejev? Vagy: lehetne még: Milovan Djilas, Nebojša Popov, Djordje Lebović? Zagorka Golubović, Végel László, Žarko Korać, Mirko Gaspari, Aleksandar Nenadović, Mirko Tepevac? És még: Nenad Daković, Vesna Krmpotić, Bogdan Bogdanović, Veljko Milatović, Gordana Logar, Miljenko Dereta?”
Hideg belháború
A magyar kormánysajtó lelkesen üdvözli, hogy a lengyelországi parlamenti választásokat a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) fölényesen nyerte meg. Még egy bizonyíték arra, hogy a posztkommunista országokban radikális jobbrafordulás tapasztalható. A német sajtó nem örül ennek. A Handelsblatt szerint Fico szlovák miniszterelnök, Zeman cseh köztársasági elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő szövetsége garantálja, hogy „nehéz napok várnak Európára”. Gyenge vagy erős Európa? A gyenge Európa számára marad a lassú agónia. A rosszabbik esetben a hideg belháború új formája, amelyről nem sokat tudhatunk, de amelyet minden esetre a „szövetségesek belháborúja” jellemez. Reménytelen kor a félig langyos-, félig hidegháború, amelyben a nemzetállamok Európa ellen duzzognak, aztán egymásnak rontanak.
Csodálatos üresség
November 12-én elhagyja a nyomdát a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja. 17-én, Budapesten sor kerül a regény promóciójára. A kiadóm jelzi, hogy a regényt Károlyi Csaba az ÉS-főszerkesztő helyettese, irodalomkritikus mutatja be. Készülődnöm kell Budapestre. Balkán, ez a sokat emlegetett szó számomra nem jelent csupán valami elmarasztalót, hanem egy titkot, amelyet egy életen át nem tudtam megfogalmazni. Egyszerre vonz és taszít. Cioran mondatai kísértenek: „Mégis: ha a Délkelet nem egyéb, mint a borzalmak hona, elhagyván őt, s a világ eme részei felé fordulva miért támad az embernek az az érzése, hogy – igaz: csodálatos – üresség felé zuhan?”
Marosvásárhely és Podgorica között
Érkeznek a levelek, a programok. Várnak a podgoricai nemzetközi könyvvására. A napokban az Újvidéki Színház Marosvásárhelyen vendégszerepel a Neoplantával. Sajnos, nem lehetek velük, könyveim másfelé szólítanak. Kezdődik az év végi hajrá!
Zsugorodó nagyvilág
Egyre inkább zsugorodik a nagyvilág. Minél kisebb, annál kevésbé találom benne a helyem. Mindinkább hatalmába kerít az adriai honvágy. A tenger, a sziporkázó nap, a hullámok zsörtölődése, a mediterrán növények illata…
Családi Kör, 2015. 11. 12,