A magyarországi kivándorlás növekszik. Előrejelzések szerint 2035-ig a lélekszám minden bizonnyal 8 százalékkal csökken. Ez az adat azonban csak abban az esetben releváns, hogyha megszűnik a kivándorlás. Amennyiben növekszik a kitelepülés, akkor természetesen a lakosságcsökkenés magasabb lesz. Közben nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar lakosság korosodik. Mostani adat, miszerint az orvosok 40 százaléka 60 év feletti!, mi több, 200 praxist nem tudnak feltölteni. Amiatt említésre méltó példa, mert napjainkban a munkaerőhiány leginkább az egészségügyben, a gyári termelésben és az IT-szektorban érezteti hatását. Gyakran hallom az óvatos célzásokat, hogy Magyarország majd a környező országok kisebbségeivel próbálja helyreállítani a demográfiai egyensúlyt. A kilencvenes években úgy tűnt, hogy a Vajdaságból sokan települtek át Magyarországra, újabban azonban a vajdasági fiatalok is inkább a nyugati országokban keresik a megélhetést. A kettős állampolgárság statisztikailag javít a helyzeten, ám a valóságban inkább elrejti a magyarországi natalitás súlyos gondjait.
Irodalmi kaméleonok
Kitartani az íróasztal melletti poszton és nem vállalni semmiféle hatalmi szerepet: hősiesség. A vajdasági magyar közéletben beindult a „nyöszörgős átrendeződés”. Vajon kik lesznek az „új erők? A kérdés még eldöntetlen, ezért az irodalmi porondon nagy a habozás. A Főnökök az Elnökök mellett grasszálnak, miközben figyelő tekintetükkel a Magyar Összefogás felé sandítanak. Akiket AZOK neveztek ki, most titokban EZEK-re somolyognak. Ki tudja, mit hoz a holnap? Viszont nem lesz monoton az elkövetkező időszak, ez biztos. Érdekes testbeszéd vette kezdetét. Egy kicsit farolnak errefelé is meg arrafelé is. Mirko Kovač sorainál aligha vannak időszerűbb gondolatok helyzetünk ábrázolására. Íme!
Megszületett az irodalmi kaméleon típusa,
aki igencsak idehúz, de egy kicsit oda is,
szívesebben hű, mintsem tisztességes;
nagy érdemei vannak a meglevő sötétség állandósulásában.
(Európai küldetésrothadás, Borbély János fordítása)
Sem elődje, sem utódja
A Noran Libro szerkesztője jelentkezik, novemberben megjelenik legújabb regényem a Slemil fattyúja avagy a balkáni szépség. Ma délelőtt az Akademska knjiga kiadóban tárgyaltam a szerb kiadásról. Az igazgatóasszony örömmel tájékoztat, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földje majdnem elfogyott, a kiadó készíti a második kiadást, amellyel egy időben megjelenik a Bűnhődés új kiadása valamit a legújabb regényem, a Slemil fattyúja avagy a balkáni szépség. Nem akarok utána számolni hány évembe került az „ellen-családregény”megírása. Számtalan torzóban maradt változat született. Ellen-családregény? Ugyan milyen családregény írható a vajdasági magyar kisebbségben, ahol minden nemzedékkel újra kezdődik a családtörténet? MiféleBuddenbrook ház? Thomas Mann egy család hanyatlásáról írt, nekünk még ebből sem jutott. A hanyatláshoz szükséges egyféle szellemi kontinuitástudat, egyféle mérce, egyféle közmegegyezéses élet- és magatartásforma, eszmekör. Hol van mindez mifelénk? Ennek hiánya jellemzi szellemiségünket. Itt lassan nem lesz se elődje, se utódja senkinek. Arra a parasztra hasonlítunk, aki figyeli, hogy Budapesten esik-e az eső, mert abban bízik, hogy ha igen, akkor neki is jó termése lesz. Szegény Bori Imre, erre igazán nem számított.
Temetetlen holtak
Ivan Medenica után Darinka Nikolić, színikritikus és teateológus is felfigyelt a What is Yugoslavia című írásomra, amelyet Lucas Zeipek rendező állított színpadra, a bemutatóra négy évvel ezelőtt Bécsben került sor. A témánál maradva a Frljić-előadás, a Ristić-komplexus jutott eszembe. A színen Jugoszlávia térképe. A közönség soraiban fiatal belgrádi értelmiségiek. Nemzedékem tagjai közül alig néhányan vannak jelen a bemutatón. A szín padlózatán Jugoszlávia körvonalai a köztársaságokkal. Hat színész levizeli, míg egyesével eljátsszák a jelenetet azon töprengek, hogy ezek a huszonévesek felismerik-e a térképet. Felismerték. Egyre többen. Otthon elővettem a What is Yugoslawia című esszémet. Darinka azon tűnődik, hogy a Vajdaságban miért nem figyeltek fel rá, miért nem állították színpadra, miért kellett Bécsre várni. Bizonyára nem is ismerik. Belgrádban jelent meg szerbül, Berlinben németül, és Budapesten magyarul, mondom. Ezzel a két mondattal hárítom el a választ. Olvasom a régi szöveget: „…egyébként majdnem hogy nem történt semmi rendkívüli, szükségszerűen következett be minden, olyan volt, mintha egy hosszú regény olvasásába kezdtünk volna, tele váratlan fordulattal, szóval: we watshed a TV last night, besétáltunk a fikcióba, honnan várható ezután, hogy egy valóságos világot lássunk, nem, ez lehetetlen, azt hiszem, hogy az egész Jugoszláviát kollektíven találtuk ki, don’t you remember?, valójában nem létezett, csak egy apokaliptikus regényt olvastunk, de nem vettük észre, hogy az utolsó lapot is kiolvastuk, továbbra is elvarázsolva olvastunk, a történetek egészen logikusan következtek egymásból, ez volt a legcsodálatosabb ebben a fikcióban: a tiszta logika és a szörnyű következetesség, a pontos művészi szerkesztés, a nyelv fékezhetetlen törvényszerűsége, ragyogó öncélúsága, s mi úgy viselkedtünk, mintha továbbra is olvastunk volna, ezek után már csak egyetlenegy rendkívüli dolog történhet, hogy kihullik a kezemből a könyv és megrándul a testem, let it be silence, telepítsenek művirágokat a sírhalomra, semmi se legyen hiteles, let it be silence, ne kelljen néznem az képernyőről a tetemet, ne kelljen kérdeznem, what is Yugoslavia, és ne kérdezzem, miért nem akad senki, aki betemeti a sírvermet, miért temetetlen a holttest a másik képernyőn, ne lássam, a siralmas véget, nincs megalázóbb, egyszersmind csúfosabb a szakadék szélén álló kentaurnál, aki minden pillanatban kicsúszhat a képből, egyenként dobálja a göröngyöt a sírverembe, mert azt gondolja, hogy a sírokat be kell temetni, tehát egyenként dobálja a verembe a göröngyöket és azon tűnődik, hol vannak a sírásók, hol vannak a közeli és távoli rokonok, hol vannak az örökösök, hova tűnt a temetési menet, amely az imént méltóságteljesen szépen kígyózott, hol van a zenei alátét, nincs the end, valamit mondani akarna még, de olyan történetbe kezd, amit sem az ellenség sem a barát, sem a halott, de az élők sem értenek pontosan; mondja a magáét és nem veszi észre, hogy kicsorgott a műsoridőből, üresen villog a képernyő, az övé is és az is, amelyet évtizedeken keresztül bámult„. Most éppen az üresen villogó képernyő korát éljük. A temetetlen holtak átkoznak bennünket. Antigonénak tehát igaza volt, a holtakat tisztességesen el kell temetni.
Hamis pátosz
Végre fellélegzek, a rovinji út előtt néhány szabadnapot engedélyezek magamnak. Félreteszem a Play Márait, nem érzek még elég erőt arra, hogy ezt a drámát megírjam. Még túl sok a hamis, mézes-mázos, szentimentális előítélet. Bosszant a „menni vagy maradni” színlelt pátosza. A kékharisnyák és a selyemfiúk szemet hunynak a következmények előtt. Kicsit menni, kicsit maradni, mindkettőből egyszerre hasznot húzni.
Menekülés az érzelmektől
A Pármai kolostort újraolvasva eltöprengek egy szerelmi viszonyon. Fabrice del Dongo börtönében, a pármai vártorony börtönében sínylődik, az sem kizárt, hogy megmérgezik, közben halálosan szerelmes lesz a szépséges Cleliába, a vártorony igazgatójának a lányába. És kitalálnak egy módszert, amellyel társalognak. Romantikus, megható jelenetek. A mai regény kerüli az ehhez hasonló érzelmeket. Azt gondolom, hogy az olvasó nem. A giccs felé fordul, ha nem találja meg a korszerű művekben.
Pontos diagnózis
Mirko Kovač még 1990-ben pontos diagnózist állított fel. Azt írta, hogy a bolsevizmus veresége nem jelenti a bolsevikok vereségét, ők csak új öltönybe bújnak. Akár demokratáknak is átkeresztelik magukat. Azt jósolta, hogy a rendszerváltás felszabadítja a gyűlöletbeszédet. 25 év után is igazat kell adnom neki.
A liberalizmus páncélingje
Slavoj Žižek nem kíméli a baloldali liberálisokat, amikor szóvá teszi, hogy betegesen félnek attól, hogy iszlámfóbiával vádolják meg őket (Islam, ateizem i modernizam, Akademska knjiga, 2015). Nietzsche álmodozásra képtelen Utolsó emberével példálózik, aki az életbe belefáradva, csak a kényelmet, a biztonságot keresi és a kölcsönös toleranciát. Ebben fedezi fel a boldogságot a szemhunyorgató „utolsó ember”. Žižek szerint a liberalizmust csak a radikális baloldal mentheti meg a teljes összeomlástól. A vészterhes időkben Thomas Mann figyelmeztetett, hogy a demokráciának néha páncélinget kell magára ölteni, hogy megvédje magát. A liberalizmus sem tehet mást. De, vajon van-e páncélingje? Igaz, ez nem csak a liberalizmus kérdése.
Tétova kérdések
A menekültek továbbra is özönlenek Európába. Lezárták a horvát határt. Néhányan Rovinjba utaznánk a Mirko Kovač-emléknapokra, de most tanácstalanok vagyunk. Hogyan? Fejvesztett európai kapkodás. Szerbia és Horvátország durva vitája. Mindkét ország patthelyzetben lesz, ha Magyarország Horvátország felé is felállítja a drótkerítést, tehát Szerbiában és Horvátországban törik meg a népvándorlási hullám. Vajdaság gyűjtőpont lesz. Vagy mégsem? Az osztrák szélsőjobb üdvözli Orbán Viktort. A cseh honvédelmi miniszter javaslata szerint a Magyarországon felépítendő táborban regisztrálnák és osztanák el a menekülteket. Magyarország Szlovénia határán elkezdte építeni a drótkerítést, aztán váratlanul lebontotta. Kora délután fut be a hír, hogy Horvátország felé megnyitották a határokat. Csomagolunk. Azt álmodtam, hogy egy adriai szigeten élek. Kora reggel indulunk.
