Kedves Andróczky Csaba,
örömmel vettem, hogy jó szándékú leveledben, valójában alátámasztottad a Családi Körben megjelent állításomat, s megerősítetted, hogy a magyar külügyminisztérium véleményét „alapvetően a legerősebb délvidéki magyar párt álláspontja határozza meg.” Pontosan ebből indultam ki a külügyminiszter asszonyhoz írt nyílt leveletek kapcsán. Ha ebben osztjuk egymás véleményét, akkor pedig nem tudom, hogy miben rejlik a köztünk levő különbség, hiszen ha így van, akkor abszurd dolog Göncz Kingán számon kérni, hogy Belgrádban miért nem vizsgálta felül a VMSZ nyilvánosan meghirdetett új politikáját. Az elmúlt évtizedekben, más ország – határon túli kisebbséggel számoló – külügyminisztere sem vállalkozott ilyesmire. Más, magyar politikus sem. Éppen ezért azt gondolom, hogy nyílt leveleteket, először is a VMSZ vezetőinek kellett volna címeznetek, a másolatot – kellő dokumentációval – továbbíthattátok volna a magyar külügyminisztériumba, hogy figyelmeztessétek a miniszter asszonyt a VMSZ tévedésére. De a tévedést, ha tévedésről van szó, akkor sem neki kell kijavítania.
Annál is inkább, mert – bizonyára, remélem véletlenül, elkerülte a figyelmeteket – az utóbbi hónapokban a VMSZ vezetői egymással versengve érvelnek amellett, hogy gyümölcsöző tárgyalások folynak egy szerb kormánypárttal, és nagy megértésre találnak a szerb kormánynál. A VMSZ felelős tisztségviselője pedig a Magyar Nemzeti Tanács lapjában, a szabadkai Hét Napban a következőket jelentette ki: „2005 novemberében, a belgrádi kormány politikája fordulatot vett. Egyrészt megkezdődött az együttműködés az újvidéki kormánnyal, másrészt pedig a kormányfő személyesen fogadta a VMSZ elnökét. Az eddigi konfliktusos, egymásnak feszülő politikát, felváltotta a párbeszédre épülő együttműködés.” Ha jól számolom, akkor immár a tizedik hónapja, hogy Vojislav Koštunica elnök, személyesen(!) fogadta a VMSZ elnökét, minek után, az egymásnak feszülő politikát felváltotta a „párbeszédre épülő együttműködés”. A magyar külügyminiszter asszony nyugtázta ezt a helyzetértékelést. Ugyanígy járnak el azok az európai politikai testületek is, amelyek Szerbia kisebbségpolitikáját megítélik. Nem csodálnám, ha a fenti és a hozzá hasonló, VMSZ-től származó megítélések alapján, Szerbia a legmagasabb osztályzatot kapná az európai fórumokon, s biztos, hogy a szerbiai diplomácia ezt a lehetőséget kiaknázza, hiszen az említett fórumok részére az a mérvadó, hogy mit állít a demokratikus választásokon nyerő kisebbségi párt.
Nem a magyar külügyminisztérium feladata felülbírálni a demokratikus választásokból győztesen kikerült délvidéki magyar párt helyzetértékelését, mivel az anyaországi választópolgároktól ilyen felhatalmazást nem kapott. Erre azok a délvidéki magyar választópolgárok hivatottak, akik nagy többségben, ebbe a pártba helyezték bizalmukat. Ez akkor is érvényes, ha a kisebbségi magyar választópolgárok egyre kevesebben járulnak az urnák elé, ami azt jelenti, hogy a Délvidéken bizalmi válság van. A magyar kormány bírálható, éspedig joggal, ha erkölcsileg és politikailag nem támogatja a demokratikusan megválasztott kisebbségi politikusok politikai küzdelmét a kisebbségi jogok érvényesítésében. Ezekhez a joghoz tartozik az is, hogy a saját államaikban kiharcolják a jogok érvényesítéséhez szükséges anyagi erőforrásokat. Vegyük csak a legújabb példát. Szlovákiában történt néhány magyarellenes megnyilvánulás, többek között két suhanc bántalmazott egy magyar lányt, azért mert magyarul beszélt. Mi történt ezután? Bugár Béla nyilvánosan – ami azt jelenti, hogy az egész európai közvélemény tudhatott róla – felszólította a szlovák parlamenti pártokat, hogy határolódjanak el a magyarellenes megnyilvánulásoktól. A pártok elhatárolódása megtörtént, – egy párt kivételével – ennek ellenére a magyar kormány a szlovák kormánynál erélyesen tiltakozott a felvidéki magyarellenes megnyilvánulások miatt. Ti, a Göncz Kingához irt levélben, szintén felsoroltok néhány a szlovákiai esetekhez hasonló megnyilvánulást. Követelte-e a hatalomban participáló magyar párt vezetője, hogy Szerbiai parlamenti pártjai határolódjanak el az incidensektől? Nem! Akkor először miért nem a Magyar Nemzeti Tanács elnökének irtatok levelet és miért Göncz Kingának, aki ez esetben – a belgrádi látogatásra gondolok – ugyanazt tette, mint Bugár Béla esetében: ott a MKP, itt a VMSZ új politikai stratégiáját támogatta.
Valójában az a gond, hogy erről a stratégiáról nem is folyik érdembeli vita. Úgy, ahogy ez a demokratikus közösségekben lenni szokott. A demokratikus társadalmakban, fennáll a lehetőség a pártok politikájának korrekciójára. Ezt a feladatot végzi a média, erre (is) valók a civil szervezetek, ezt a feladatot látja el a kritikusan gondolkodó értelmiség. A vélemények ütköztetése után, a (kisebbségi) választó dönt, de tudnia kell hogy, viseli döntésének következményeit. Eső után, késő a köpenyeg. Ha nem olyan vezetőt választottak, mint a felvidéki magyarok, akkor maguk is felelősek a kialakult helyzetért, az előidézett állapotokért. Nem lehet mindig másra mutogatni! Azonban, ha a választópolgár saját mindennapi életében úgy érzi, hogy az Emberi Jogi Központ helyzetértékelése közelebb áll az igazsághoz, akkor a következő választások előtt majd megfontolja döntését.
Ám, ha a közszolgálati sajtóban, a közéletben nincs lehetőség a dialógusra, ha a közbeszéd szigorúan ellenőrzött, vagyis ha a kisebbségi közösség nyilvános szerkezete, egypártrendszerűvé vált, akkor azokat kell bírálni, akik ezt előidézték. Elismerem, hogy nehéz döntés előtt álltok, mert a nyilvánosság terei beszűkültek, a háttérben különböző politikai alkuk folynak, amelyekről a sajtó nem tájékoztatja a közvéleményt. A délvidéki magyarság gazdasági helyzetére vonatkozó adatok hozzáférhetetlenek. A hatalom kiseperte a közbeszédből a komplexebb adatbázist, amelyek a jelenlegi politika sebezhető pontjait világítanák meg. Nem ismerjük a munkanélküliek, a különböző szinteken foglalkoztatottak arányszámát. Hiányzik egy jó kisebbségi közvélemény-kutató intézet. Minden provizórikus, a politika is. Labilis, ambivalens helyzet uralkodik, amelyben senkit sem lehet szaván fogni, felelősségre vonni. Ebben az áldatlan helyzetben lehet a szerb hatalmat (magunk között, de nem a tartományi parlamentben, ahol a képviselőink ülnek) szidni, a magyar kormányt is lehet (látványosan) fricskázni, de nehéz a kisebbségi hatalom hordozóit a bírálat tárgyává tenni. Remélem azonban, hogy elkerülitek ezt a csapdahelyzetet, mert néhányszor bebizonyítottátok, hogy van bennetek civil kurázsi is.
Ezzel a reménnyel üdvözöl, földid,
Végel László
2006. 08. 27.