Baloldali tájkép – eurókkal
2015. február
A Balkán és a nepotizmus
Spiró György interjúja a HVG-ben Magyarország balkanizálódásáról méltán érdemelné ki a kisebbségi közvélemény figyelmét. A közismert író szerint,”… jön a Balkánról egy másfajta mentalitáshoz szocializálódott magyar népesség, ami a határok megnyitása miatt törvényszerű. A balkáni mentalitás törzsi jellegű, szinte kizárólag rokoni kapcsolatokra épít, az számít, hogy ki melyik klánhoz tartozik, nem pedig az, hogy kinek milyen érdemei vannak.” Az utalás egyértelmű, a vajdasági és a romániai magyarokról van szó. Nincs betekintésem abba, hogy a „másfajta mentalitáshoz szocializálódott magyar népesség” mennyire meghatározó a magyarországi politikai és szellemi életben, az viszont logikus, hogy az adott (balkáni) körülmények a külhoni magyarokat kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásolják. Mindez azonban nem csak a balkáni hatással magyarázható, hanem a radikális lélekszámcsökkenéssel is. Zsugorodik a kulturális, a politikai tér, atomizálódik a kisebbségi közélet, a vajdasági szellemi életben immár senkinek sincs sem szellemi elődje, sem szellemi utódja. Tehát nem értékelvű, hanem szűk érdekelvű kapcsolatok és viszonyok kerekednek felül, ennek következtében gyakorta a nemzeti érdek védelmét sajátítják ki a törzsi állapotokat felváltó párt-hovatartozási, valamint családi, illetve rokoni kapcsolatok. Persze, nem új keletű jelenség ez, nem is kifejezetten balkáni, emlékezzünk Móricz Zsigmondra, aki oly remekül ábrázolta a „sógor, koma jóbarát” elnevezésű a nepotista politikát, amely Móricz idejében is a „nemzeti érdeket” sajátította ki. Nem árt a klasszikusokat olvasni! Kétlem, hogy a külhoni magyarok anyaországi bevándorlása befolyásolja az anyaországi közéletet. Jelenleg inkább a fordítottja érvényes, a „nemzeten belüli globalizmus” maga alá rendelte az, úgymond, nemzetietlennek nevezett regionális öntudatot, tehát a kisebbségi közösség tagjai már az anyaországi bevándorlás előtt „alkalmazkodtak” az anyaországi mentalitáshoz. Nem kell ehhez a Balkán.
A lengyelek és a világháború
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin Moszkvába invitálta Áder János magyar köztársasági elnököt, hogy vegyen részt a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő moszkvai ünnepségen. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy Áder részt vesz-e a rendezvényen, viszont az bizonyos, hogy több nyugati ország vezető politikusa máris udvariasan kitért a meghívás elől. Természetesen meghívták a lengyel köztársasági elnököt, Bronislaw Komorowskit is. Tomasz Nalecz elnöki tanácsadó azonban diplomatikusan elutasította a meghívást. Szerinte Lengyelország „nem kérdőjelezi meg a történelmet”, viszont hozzátette, hogy a lengyel történetírás a második világháborút – Oroszországtól eltérően – nem csak az 1941-45-között zajló, a Szovjetunió hitleri megtámadásával kezdődő nagy honvédő háborúként szemléli, mivelhogy a háborút Lengyelország 1939-es német és szovjet megtámadása indította el. Hát igen a kegyetlen tények! Emlékeztetnek! Így biz az említett is, a második világháború kitörésének kezdetét jelentette: Sztálin Hitlerrel karöltve megszállta Lengyelországot!
Márai és a kétlakiság rejtélye
A Négyszemközt Máraival című könyvem kapcsán a bárka.online interjút kér tőlem. Miért pont Márai, hangzik az első kérdés, amikor is elég sok differencia érzékelhető kettőnk között. Válaszom: Arra a következtetésre jutottam, hogy Márai egyre magányosabb a magyar irodalomban. Mindinkább kikerül a nemzetállam esernyője alól. Élete java részét idegen nyelvi környezetben töltötte, naplóit főleg politikai kicsengése miatt Magyarországon megbecsülik, noha, hol az egyik, hol a másik fél szerette volna a maga céljai érdekében felhasználni. Eredménytelenül. Naplóinak politikai „pikantériája” kerül előtérbe, viszont kétlakiságának rejtélye nem foglalkoztatja a magyar értelmiséget. Ez egyszerűen nincs benne a köztudatban. Az Egy polgár vallomásainak értékét nem vitatják, azonban igazából nem került bele a „magyar kánonba”, nem játszik fontos szerepet az egymással perlekedő értékrendekben. Ezek után vajon miért lenne fontos az „idegen földön” lejátszódó történet, a San Gennaro vére? Tiszteletre méltó író lett, de marginális maradt, mert az exterritórium írója volt. Engem pedig éppen ez a tárgykör vonzott, annak ellenére, hogy gondolkodói alkatunk valamint helyzetünk módfelett különbözik. A szociális helyzetünket össze sem merem hasonlítani. A polgári hátterű Márai tényleg átélte a polgárság drámáját, a polgári kor alkonyát, én viszont egy olyan kisvárosi környezetből, Szenttamásról érkeztem, ahol a magyar polgárságnak még írmagja sem volt. Az első „experimentális szocialista nemzedékhez” tartozom, valamiféle labirintusszerű rezervátumban szocializálódtam, amelyben viszonylag szabadon lehetett mozogni, viszont majdnem lehetetlen volt belőle kitalálni. Kiszámíthatatlan, kalandos vállalkozásnak nevezném, amely gyakran sokkoló szituációkba vezetett. Amit ő gyanított, azt én saját bőrömön érzékeltem, átéltem. Bonyolult és ellentmondásos nevelődési utat tettem meg, amit semmiképp sem tagadnák meg. Nem születtem újjá, mint a tegnapi pártfunkcionáriusok, akikből hirtelen antikommunisták lettek, helyzetemet inkább úgy jellemezném, hogy egyfajta lavinaszerű áradatban rám zúdult a történelem. Márai gondolkodása inkább egyféle lehetőséget jelentett a jelen labirintusában. Más háttérrel fogalmazhattam meg a peremlét, a hontalanság, a nemzet, a nemzetállamon kívüli marginalitás, valamint az ezekből következő ellentmondások világát.
Az illiberális demokrácia áldozatai
Putyin illiberális demokráciájában a hét végén, az éj leple alatt agyonlőtték Boris Nyemcov ellenzéki politikust, akit az orosz elnök kíméletlen bírálójaként tartanak számon. Moszkva belvárosában a Kreml tövénél kezdődő Bolsoj Zamoszkvoreckij-hídon végeztek vele, négy golyót kapott. A részletek egyelőre nem tisztázottak. A BBC információi szerint több ember vett részt a gyilkosságban és lényegében szitává lőtték a barátnője társaságában sétáló politikust. Nyemcov a március 1-jei vasárnapi kormányellenes tüntetés egyik főszervezője volt. Megjárta Putyin börtöneit. Njemcov unokatestvére Igor Ejdman nyilatkozata szerint, bizonyítékok gyűjtésével foglalatoskodott az észak-ukrajnai harci műveletekben részt vevő orosz hadsereg bűnrészességéről valamint Putyin szerepéről. A tettesek még ismeretlenek, de egy biztos: nem Nyemcev az „illiberális demokrácia” első áldozata. Túl sok felderítetlen politikai gyilkosság tanúskodik erről.
.
Fekete krónika
A szerbiai belügyminiszter szerint a Vajdaságban csökkent a bűnesetek száma! Gyors visszapillantás teszek az elmúlt huszonnégy óra fekete krónikájába! Az éjszaka az Újtelepen ismeretlen tettesek meggyilkolták a veterniki lakcímmel rendelkező Nenad Opačić szerbiai drogbárót, akit vesztére jó magaviselete miatt hosszú hétvégére engedtek ki a börtönből. A leszámolásban feleségét, Jasminát is eltették láb alól. Ezen felül a hétvégén öt suhanc rátámadt az újvidéki vasútállomás és Kamenica között közlekedő városi autóbusz sofőrjére, aki jegyvásárlásra szólította fel az ifjoncokat. Ugyancsak szombat éjszaka Szabadkán, más-más helyen felgyújtottak két autót, ezenkívül a Kér helyi közösség területén lövöldözés közben két személy megsérült olyannyira, hogy kórházban ápolják őket. Nagy hirtelenjében ennyi!
Baloldali tájkép – eurókkal díszítve
Február közepe. A főpostán iszonyú tumultus. Az emberek az utolsó napon fizetik az idei adó első negyedét. Valahogy összekuporgattam, mondja az egyik várakozó. A másik elkáromkodja magát. Kölcsönkértem, kapcsolódik be a beszélgetésbe. A kamat eltemetne! A Kurir nevű újságot lobogtatja a sorban állók orra alá. Nézzétek, Dušan Bajatović közszolgálati tájkun és népképviselő havi fizetése 19.500 euró. Sziriza kellene ide is, mondja valaki a kígyózó sor végéről. Bajatović egyébként a Szocialista Párt egyik rangos funkcionáriusa. Balos! Hát, ilyen a mi úgynevezett retro-baloldalunk.
A szabadság váróterme
Kihevertem az influenzát, szakadó esőben orvosi ellenőrzésre indulok. A váróteremben nagy kavarodás fogad. Az emberek elégedetlenek, hangosan politizálnak, szapulják a politikusokat. Tehetik, mert tudják, hogy egy rangos funkcionárius sincs a várakozók között. Nyugodtan állítom, mert az elmúlt harminc évben egyetlen közszolgát sem láttam az az állami orvosi rendelőkben, ennek köszönve az orvosi váróterem afféle Hyde Park lett.
Szerbiai retro
Ma egyre hallom vissza Metternich elhíresült kijelentését: „…sok mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradjon.” Szerintem, manapság ez féligazságnak számít. Sokkal helyesebb lenne azt mondani, hogy sokszor kell köpenyeget fordítani, hogy a tegnapi gyakorlatát folytathassa.
A Makró is – zsebkiadásban
A Négyszemközt Máraival német kiadásának szerkesztője rövid előszót kérne a könyv német kiadásához. Attól félek, sokat vesződök majd ennek megírásával. A tervek szerint a könyv jövő tavaszra jelenik meg. Közben a Fischer Taschenbuchverlag szerkesztője közli, hogy az Exterritórium tavalyi megjelenése után ez év május 21-én megjelenik az Egy makró emlékiratai is – zsebkiadásban.