Európa – alulnézetből
2014. december
Irodalmi szekta?
Irodalmi est a Bulevard Books könyvkereskedésben. A Neoplanta avagy az Ígéret Földjének szerb nyelvű kiadását Teofil Pančić méltatja. Kedvetlenül indulok, attól tartok, hogy vesztegetem az időm, megint kevesen kíváncsiak az eseményre. Mert, mit is jelent manapság egy új könyv? Észre vehetően csökkent az irodalom iránti érdeklődés, a köteteket egyre nehezebb értékesíteni. Kellemes meglepetés, telt ház fogad, a könyvkereskedés vezetője pedig elnézést kér, mert kevés a szék, számukra is szokatlan az érdeklődés. Bár sokan vagyunk, meghitt hangulat uralkodik, megpróbálok olyan közvetlen hangon szólni, mintha kevesen lennénk. Közben nem hagy nyugton a gondolat, hogy talán mi írók is hozzájártunk az érdektelenség terjedéséhez. Amennyiben nem érdekelnek bennünket a körülöttünk zajló történések, akkor miképpen várjuk el, hogy figyeljenek szavainkra. Ebben az esetben az irodalom csak egy szekta belügye lesz. Vagy máris az?
Tanulságos mondat
Találtam egy mondatot, amely Szerbiában nagyon, nagyon időszerű. „Aki megbocsájtja a gaztettet, bűnössé válik”. Voltaire mondta.
Írás és olvasás
Dühöng a csontfagyasztó Kosava. Putin elnök bejelenti, hogy Oroszország elállt a Déli Áramlattól. Az biztos, hogy a kijelentés érzékenyen érinti a kelet-közép-európai és a balkáni oligarchák zsebeit, ezen túl pedig kétségtelen, hogy még feszültebb lesz az EU és Oroszország viszonya. Késő este Várkonyi Nándor sorait olvasom Tinódi Lantos Sebestyénről. „Nem rajongott a németért – írta a Dunántúl című könyvében – de jobbnak látta megalkudni vele, ezt két malomkő között a magyarságra csak pusztulás várhat”. Európa pártiként nem rajongok az EU-ért, viszont kétségtelen, hogy azért mégis csak jobb vele, mint nélküle. Nehezen alszom el, egész éjjel álmok gyötörtek. Azt álmodtam, hogy a decemberi ítéletidők közepette Újvidéket még soha nem megélt katasztrófa sújtotta. A hatalmas, néhány méter magas hótömeg miatt, még az épületek tövében sem lehetett közlekedni. A hetedik emeletről néztem a kihalt sugárutat. Félelmetes kép tárult elém. A látvány szellemváros hangulatot árasztotta. Leállt a fűtés, megszűnt a vízellátás. Egyedül a mobiltelefonok működtek, de lehetetlen volt vonalat kapni, mert a katasztrófa perceiben a polgár a telefonbeszélgetésben keresi a menedéket. Próbálkoztam én is, de sikertelenül. Végül reményvesztetten a könyveim között kezdtem turkálni. Vajon milyen olvasmányt vegyek a kezembe? Stendhalt? Egy életen át olvastam. Végül, Musilt választottam, abban a reményben, hogy annak soha sem érek a végére. Ez az a regény, amelyet mindeddig nem tudtam egyfolytában végigolvasni. Álmomból felriadva az első gondolatom az volt, hogy az írással is úgy vagyok, mint az olvasással. Írok, mert nem tudok kapcsolatot teremteni a környezetemmel, amellyel együtt sodor az élet, rohanunk, nyilván a vesztünkbe.
Életmentő magyar palacsinta
A közeli vegyeskereskedés tulajdonosa panaszkodik. Egyre kevesebb a vevő, azon gondolkodik, hogy rövidesen bezárja a boltot. Magyar nemzetiségű felesége a nyári hónapokban Montenegróban volt szakácsnő. A megtakarított jövedelemből fedezik az üzlet veszteségét. Tavaszra ő is leutazik, az asszonnyal Montenegróba. Amennyiben minden a tervek szerint megy, palacsintasütőt nyitnak Kotorban, sőt, naponta a városi strandot is bejárják a portékával. Az asszony ugyanis megfigyelte, hogy a turisták a nap miden szakában előszeretettel fogyasztják a palacsintát. Hát még, ha az asszony fantáziáját: a sokféle töltelékű, édes illetve sós finomságot megvalósítják! Életmentő lesz számunkra a magyar palacsinta, nem tudom, mi lenne velünk nélküle, hajtogatta.
Így élünk mi
A limáni piac környékén egy suhanc kitartóan molesztált egy idősebb hölgyet, aki magatehetetlenül védekezett, mire a védelmére kelt egy korosabb férfi. Az ifjonc neki esett az öregúrnak, elagyabugyálta majd kidobta a buszból. Az utasok leszegett fejjel, illetőleg elfordulva, szótlanul tűrték a csetepatét, a sofőr sztoikusan, mintha mi sem történt volna, vezetett.
Új mozgalmak
Egyre többször kerülnek a kezembe elemzések, melyek szerint az európai (Az Ötcsillagos Mozgalom Olaszországban, a Felháborodottak mozgalma Spanyolországban) főleg a kelet-közép-európai civil mozgalmak, elitellenesek. A harag a politikai elit, a pártok ellen fordul, de nem kíméli az értelmiségieket sem. Az utóbbi különösen megdöbbentett, hiszen 1989-ben ebben a régióban éppen az értelmiség állt a bársonyos forradalmak élére. Anno, negyed évszázaddal ezelőtt volt az értelmiségnek tekintélye, mára ezt nagyjából elpazarolta. Minden környezetben akad néhány magányos kivétel, őket azonban a független tekintélyektőli félelmükben, a pártok igyekeznek marginalizálni, mi több lejáratni, avagy meghurcolni. A pártértelmiség elutasításában látok némi logikát, hiszen ha a pártok kompromittálódnak, akkor velük együtt hitelüket vesztették a pártértelmiségiek is. Miért gyanakszanak a többiekben is? Vajon miért tűnt el az értelmiségi tekintélye? Netán, a sunyi hallgatás miatt?
Oroszország vagy Európa?
Tomislav Nikolić köztársasági elnök nyilvánosságra hozta, hogy Johannes Hahn, Európai Uniós biztos közölte vele, hogy Szerbia addig nem lehet tagja az EU-nak, amíg nem rendezi a viszonyát Koszovóval és nem vezet be embargót Oroszországgal szemben. Az elnök válasza: Szerbia erre a lépésre soha nem szánja rá magát. Ezek után nem nehéz levonni a következtetést távlati jövőt illetőleg.
A félelem terápiája
Orvosi vizsgálatok sora. Bizony a privátklinikákon is ki kell várni a sort, a különbség csak annyi, hogy nem kell hónapokig várakozni egy-egy szakorvosi vizsgálatra. Rohanok az egyik rendelőből a másikba. Egyszeriben kiderül, hogy a lábaim jobban bírják a járást, mint gondoltam. Vagy a félelem gyógykezel? Arra gondolok, hogy vajon a társadalmat gyógyítja-e a félelem.
Hova jutottunk?
A lapok tele vannak Šešelj személyét körüllengő hírekkel. Megtörténhet, hogy a hágai törvényszék bírói tanácsa eleget tesz az ügyészség kérelmének és Šešeljnek vissza kell térnie a scheveningeni fogdába. A radikális pártvezér jó előre bejelentette, hogy önként nem megy vissza. Tartóztassák le és szolgáltassák ki Hágának volt harcostársai Vučić és Nikolić. A kormány egyik minisztere a rendőrség és a Šešelj-hívők közötti lehetséges konfliktusokról beszél. Ide jutottunk volna? Šešelj csak akkor veszélyes, ha táptalajra találnak szavai.
Igazságkeresés és büntetés
Renan írta, hogy az igazság megéri azt, hogy évekig hiába keressük. És vajon méltók vagyunk-e rá, hogy egyszer megtaláljuk? Tapasztalatom szerint, egyre inkább azt hiszem, hogy nem. Amennyiben rábukkanunk, akkor elnyerjük büntetésünket.
A balszerencsés élet boldogsága
Szarajevói barátom, Mile Stojić egyik esszéjében egyetértően idézi régi mondatomat. „A mi ifjúságunk balszerencsés experimentum volt”. Aztán hozzáteszi: „Háromféle életet kellett leélnünk”. Milyen is volt ez a három élet? Egészen biztos, hogy volt egy naiv utópista szocialista korszak, amelyet manapság sokan kiradíroznak mind az életükből mind az életrajzukból. Ezt követte a kritikus szocialista korszak, az emberarcú szocialista illúzió. A berlini fal ledöntése után következett mindkettő tagadása, amelyre sokan módfelett és oktalanul büszkék. Következett a demokratikus állom, majd a vadkapitalizmus, és az a cinikus magyarázat, hogy majd az oligarchák meghozzák a szabadságot. Elhozták, de nem a szabadságot, hanem a nyomort meg az újféle kiszolgáltatottságot és függőséget. Számomra külön-külön egyik sem érdekes, a balszerencsés élet boldogsága éppen a három élet feszültségében lelhető fel, ezekben a marcangoló ellentmondásokban. Nem kívánok a manapság divatos és kötelező fekete-fehér sémában gondolkodni még a szocializmusról sem. Amikor az a rendszer tartotta a hatalmat, akkor ellenkeztem, most miután egykori haszonélvezői parentálják el, szerényen félreállok.
Európa, alulnézetből
Belgrádba készülődöm a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia által szervezett Európa-beszélgetésre, amelyen számos szerbiai és külföldi vendég vesz részt, köztük több régi ismerősöm is. Valójában arról szerettem volna szólni, amiről a Bűnhődésben írtam. Arról az Európáról, amit alulnézetből látok. Megelégeltem a kenetteljes szónoklatokat az európai útról. A Bűnhődésben megpróbáltam a másik Európát felvillantani. A könyvben nem felülnézetből, hanem alulnézetből ábrázolom az balkáni embert. A vendégmunkásokat szállító autóbusz Dél-Szerbiából indul és Berlinbe tart. Út közben kiderül, hogy ezek az emberek tele vannak kétellyel és bizonytalansággal saját identitásukat illetően. Az agresszió és az integráció vágya egyaránt érvényesül bennük. Ezekkel az emberekkel, ezzel a helyzettel vissza lehet élni, de lehet őket segíteni abban, hogy más választ keressenek. Úgy gondolom, hogy jelenleg az európai polgárok, nem csak a kelet-európaiak, egy hasonló gastarbeiter-buszban ülnek és keresik a hétköznapok Európáját.
Családi Kör, 2014. 12. 11