Új tömlő, új bor

Új tömlő, új bor

Nem meglepő, hogy Brüsszelben is szóba került Vajdaság státusa. A kritikák udvariasak, de előrelátóak. Legutóbb Jelko Kacin, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője sérelmezte, hogy a Vajdaság alkotmányos helyzete homályos és bizonytalan. Várható, hogy az ilyesféle udvarias megjegyzések a jövőben szaporodnak, hiszen Szerbia a csatlakozási tárgyalások megkezdésével vállalta ezt. Időközben hallottam dicsérő szavakat, de bírálatokat is. Az előbbiek derűlátásra adnak okot, az utóbbiakat viszont meg kell szívlelni. Vajdaság ügyében, de más neuralgikus kérdések felbukkanásakor sajnálatos ellentmondás tárul fel. Az „állami csúcs” tetszetős diskurzussal él, amelytől azonban eltér az addig az alsóbb szintek gyakorlata. Nem is a diskurzussal van baj, hanem a gyakorlattal, ami végső fokon az „állami csúcs” szavahihetőségét vonja kétségbe. Furcsa jelenség terjed Szerbiában: nem az ellenzék jelent akadályt, az még mindig béna, hanem az uralkodó nomenklatúra középszintje, ami részben a kormánypártok politikai irányváltozásának a következménye. A régi gyakorlat nem alkalmazkodik az új szótárhoz. A bor esetleg új (ebben sokan kételkednek), de a tömlő régi (ebben nem kételkedik senki). Mivel a politikusok az utóbbi időben olvassák a Bibliát, bizonyára nem kerülték el a figyelmüket a következő sorok sem. „És senki sem tölti az új bort régi tömlőkbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőkbe való”, olvasható a Bibliában. (Márk, 2:22.) Új bor, új tömlő, merengek a régi bölcsességen és arra gondolok, hogy Jelko Kacin udvarias mondata kiváló alkalmat nyújtott kormánypártok vezetőinek, hogy szembenézzenek a joghurt-forradalom vívmányaival, vagyis a miloševići örökséggel. Mert a Vajdaságról szóló viták hátterében ez a kérdés lapul meg.