Neoplanta avagy az Ígéret Földje, városregény Noran Libro Budapes, 2013
A rendkívüli indulás, a 26 évesen közreadott első regény, az 1967-ben megjelent Egy makró emlékirataijuthat eszünkbe. Az új és az első regény kiemelkedő pontjai a pályának, óhatatlanul összetartják mostantól mindazt, ami köztük született: Végel László szerényen és jelentőségteljesen hontalan életművét. Regényeket, novellákat, esszéket, drámákat, naplókat, úti jegyzeteket, melyek sokszor műfajilag is összekeveredtek – miként az életvilágok, a kulturális terek, amelyekhez kötődtek –, és lett belőlük esszénapló, esszéregény, vagy legutóbb, a tavalyi kötetben, a Bűnhődésben: berlini naplóregény. Károlyi Csaba: Egy bérkocsis emlékiratai, ÉS, 2013- június 21. Városregényt írt Végel László Újvidékről, Novi Sadról, Neusatzról meg lakóiról úgy, ahogyan egy szerb fiákeres neki elmesélte, s ahogyan maga is (a magyar túlélő) megtapasztalta. Eleven, nagyon érdekes történetekből áll össze a kép, eleven, nagyon hiteles alakok mozognak benne. Erdélyi S. Gábor: Újvidék, régi bajok,168 Óra, Budapest, 2113. június 23. http://www.168ora.hu/arte/konyv-ujvidek-szerb-tito-horthy-vegel-laszlo-ajanlo-regeny-115090.html
A könyv utolsó lapjain az elbeszélő egy különös idegennel találkozik. Lazo Pavletic gazdátlanul maradt fiákerét veszi tulajdonába, miközben szándékait egy teljesen ismeretlen és tökéletesen érthetetlen nyelven igyekszik elmagyarázni az elbeszélőnek. Leszállt a bakról, megragadta a rudat, és vonszolni kezdte a fiákert. Lassan tűnt el az alkonyatban. … Arra gondoltam, lehet, hogy ez az alak eszement, nyilván elképzeli, hogy hős, aki majd egy szép napon felszabadít bennünket. Ezekkel a szavakkal ér véget a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje, a regény, amely arról szól, hogy miként lett az Ígéret Földjéből vágyak és emberek mészárszéke, az egymást megértők és egymással szívesen keveredők városának folyójából, a Dunából tömegsír (multikulturalische Massengrabe, gondolja magában Lazo Pavletic, de mondani persze nem mondja a városnéző turistáknak, akiket „City Tours” felirattal ellátott fiákerén hordoz körbe Újvidéken). Ám olvasója számára nem itt és nem evvel ér véget a regény. Általános érvényű példázattá egyetemesedik, a condition humain ilyen élességgel csakis a peremlétből, a margóról látható látványává és látomásává. Reménytelen könyv, mégis páratlan erejű alkotás. Evvel szerzőjét igazolja: a remény gyengíti az embert, a reménytelenség erőt kölcsönöz neki, idézzük még egyszer, ha már elégszer úgysem idézhetjük. (Takács Ferenc: Mozgó Világ, 2013. augusztus)Neoplanta avagy az Ígéret Földje, városregény Noran Libro Budapes, 2013
A rendkívüli indulás, a 26 évesen közreadott első regény, az 1967-ben megjelent Egy makró emlékirataijuthat eszünkbe. Az új és az első regény kiemelkedő pontjai a pályának, óhatatlanul összetartják mostantól mindazt, ami köztük született: Végel László szerényen és jelentőségteljesen hontalan életművét. Regényeket, novellákat, esszéket, drámákat, naplókat, úti jegyzeteket, melyek sokszor műfajilag is összekeveredtek – miként az életvilágok, a kulturális terek, amelyekhez kötődtek –, és lett belőlük esszénapló, esszéregény, vagy legutóbb, a tavalyi kötetben, a Bűnhődésben: berlini naplóregény. Károlyi Csaba: Egy bérkocsis emlékiratai, ÉS, 2013- június 21. Városregényt írt Végel László Újvidékről, Novi Sadról, Neusatzról meg lakóiról úgy, ahogyan egy szerb fiákeres neki elmesélte, s ahogyan maga is (a magyar túlélő) megtapasztalta. Eleven, nagyon érdekes történetekből áll össze a kép, eleven, nagyon hiteles alakok mozognak benne. Erdélyi S. Gábor: Újvidék, régi bajok,168 Óra, Budapest, 2113. június 23. http://www.168ora.hu/arte/konyv-ujvidek-szerb-tito-horthy-vegel-laszlo-ajanlo-regeny-115090.html
A könyv utolsó lapjain az elbeszélő egy különös idegennel találkozik. Lazo Pavletic gazdátlanul maradt fiákerét veszi tulajdonába, miközben szándékait egy teljesen ismeretlen és tökéletesen érthetetlen nyelven igyekszik elmagyarázni az elbeszélőnek. Leszállt a bakról, megragadta a rudat, és vonszolni kezdte a fiákert. Lassan tűnt el az alkonyatban. … Arra gondoltam, lehet, hogy ez az alak eszement, nyilván elképzeli, hogy hős, aki majd egy szép napon felszabadít bennünket. Ezekkel a szavakkal ér véget a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje, a regény, amely arról szól, hogy miként lett az Ígéret Földjéből vágyak és emberek mészárszéke, az egymást megértők és egymással szívesen keveredők városának folyójából, a Dunából tömegsír (multikulturalische Massengrabe, gondolja magában Lazo Pavletic, de mondani persze nem mondja a városnéző turistáknak, akiket „City Tours” felirattal ellátott fiákerén hordoz körbe Újvidéken). Ám olvasója számára nem itt és nem evvel ér véget a regény. Általános érvényű példázattá egyetemesedik, a condition humain ilyen élességgel csakis a peremlétből, a margóról látható látványává és látomásává. Reménytelen könyv, mégis páratlan erejű alkotás. Evvel szerzőjét igazolja: a remény gyengíti az embert, a reménytelenség erőt kölcsönöz neki, idézzük még egyszer, ha már elégszer úgysem idézhetjük. (Takács Ferenc: Mozgó Világ, 2013. augusztus)