Az EU-ba lassan, akszamétosan

2012. szeptember

Kivándorló ifjúság

Nyílt titok, hogy az utóbbi időben, Magyarországról (is) tömegesen veszik a vándorbotot. Orbán Viktor kormányfő reményei szerint, a szakképzett fiatalok, egy évtizednyi barangolás után, visszatérnek. Tanulságos lenne górcső alá venni, vajon miként zajlott le a szakember elvándorlás/visszatérés más országokban. Az egykori Jugoszláviában szerzett ismereteim szerint például, a kétkezi munkások többsége visszatért, legalábbis azok, akik 1990 előtt elérték a nyugdíjkorhatárt, nos, túlnyomó többségük, egzisztenciális okok miatt, jobbnak látta a hazaköltözést. Mellesleg újabban, ez is kérdéses. A szakemberek többsége pedig akkor is most is, tartósan külföldön marad/maradt, mivel gyermekeiket német, francia, norvég, svéd, osztrák stb. egyetemeken taníttatták, ami eleve biztos egzisztenciát biztosít, miközben minden nehézség nélkül a befogadó országban szocializálódnak. És még egy nem elhanyagolandó tény, az értelmiségi ilyen háttérrel könnyebben ki tud lépni a vendégmunkás-gettóból.

A harmadik Szerbia

Egyre lassabban döcög a vonat Budapestről Újvidék felé. Évről-évre lassabban. A hazafelé tartó szerelvényen összefutok L. A-ral. Szóba kerül, hogy Belgrádban is fel-feltűnnek baloldali csoportok, amelyek tematizálják a kapitalizmus kritikát. Noha a média nem jeleníti meg őket, biztosra vehető, hogy nem sokáig lesznek „láthatatlanok”. 2007-ben és 2008-ban Berlinben találkoztam ezekkel a mozgalmakkal, amikor Kelet-Európában a baloldali gondolkodás bűnnek számított, mert az új kapitalista ideológusok, inkább a szocialista nosztalgia vádját melegítették volna fel.  Óvatosan idéztem Márait, aki a szocializmussal akarta korrigálni a kapitalizmust. Tette ezt élete végéig tartó emigrációban. Azt írta, hogy minden kapitalizmus, amely nem köt ésszerű kompromisszumot a nyugati értelmezésű szocializmussal, menthetetlenül a vörös, barna vagy zöld fasizmus egyik válfajába süllyed.  Abban az időben apokrif baloldalinak neveztem magam a Hatvannyolc című esszémben. Apokrifnek, amiért a hivatalos baloldali párt nacionalista politikát folytatott, háborút kezdeményezett és romba döntötte az országot. A „másik Szerbia” jövőkoncepciója sokszínű volt. Hogy valójában mi vár ránk, arról csak homályos elképzelések születtek. Húsz év után, a fiatal nemzedékek a „harmadik Szerbiát” emlegetik. A nyolcvanas évek végén illetve a kilencvenes években, azzal a csoporttal szimpatizáltam, amely a „másik Szerbia” jelszavát hirdette, és amelyet Radomir Konstantinović kezdeményezett. A belgrádi Egyetemista Központ délelőtti előadásán mondtuk el véleményünket, egyik felszólalásom megjelent egy gyűjteményes kötetben is. Reményvesztetten jelentettem ki, hogy Szerbián csak a csoda segíthet! Rezignáltan hatott, tudniillik az országban már fegyverkeztek. Pontosan tudtuk, hogy milyen Szerbiára nincs szükségünk, viszont csak homályos elképzeléseink voltak arról, hogy milyen kellene. Mit tudhattunk a szabad piacról és a parlamentáris demokráciáról, melynek fonákságait, hazugságait, tulajdonképpen csak 2000 után tekinthettük át. Ideje lenne, hogy az új nemzedékek végre kinyilatkoztassák, milyen Szerbiára van szükségünk. Egyébként rokonszenvvel várom a „harmadik Szerbia” feltűnését. Az esélyük nagyobb, mint nekünk volt, noha kénytelen vagyok elismerni, hogy ők is kötéltáncot járnak. Jelen esetben is el kellene a csoda, annál inkább, mert a múlt egyre ravaszabb módon oson közénk vissza. Háborúsdira nincs erő, a pénz hiánycikk, a hadjáratok után, minden értékünk, romokban hever előttünk. Piszkos koalíciók, hatalmi harcok, korrupciós világ, tolvajok és cselszövők… Talán a mindenható fejében megfordul a gondolat, hogy forradalom; én azonban nem vagyok ennyire optimista. Netán az Isten sem derűlátó? Haragszik és dúl-fúl, mint ahogy Babits írta. Vagy, hogy Babitscsal folytassam, aluszik az égben, vagy halott éppen?

Egyenes beszéd  

Pásztor Bálint a VMSz köztársasági képviselője számadatokkal támasztotta alá vádjait, miszerint az új kormányzat rablógazdaságot folytat. Azt állította, hogy Mladjen Dinkić hazudik. És nem először, tette hozzá. Dinkić becsülete forog kockán és nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e felkészültsége vitába szállni Pásztor Bálinttal, vagy pedig maszatolni fog. Mert, ha nem sikerül neki cáfolni az ellene felhozottakat, akkor a minden utóbbi kormányban helyet kapó, de a múltért semmiféle felelősséget nem vállaló Dinkić, kellemetlen helyzetbe kerül. Pásztor kijelentése ezen túl, a miatt ragadta meg a figyelmemet, mert a kisebbségi vezetők csak nagyritkán bírálják az aktuális hatalom konkrét képviselőit. Eddigi tapasztalataim szerint hajlamosabbak saját közösségükben szapulni a másként gondolkodókat, illetve azokat, akik demokratikusabb légkört szeretnének, esetleg egyesek tyúkszemére lépnek, amikor rámutatnak a hibákra.

Lány-duzzogások és haragvások

József Attilából tört fel a kétségbeesett tiltakozás, hogy miért ölik meg naponta Ady Endrét. Szóval, tettel és hallgatással. Miért békítik lány-duzzogássá haragvásait?  Ám van ennél még rosszabb változat is. Amikor az irodalmi selyemfiúk a lány-duzzogásokat haragvásoknak vélik. Nincs szörnyűbb ezeknél a hatalom által védelmezett fortyogásoknál.

  Étolajat cipelő emberek

Hazaértem. Találkozom ismerőseimmel, barátaimmal. A belgrádi bulvársajtó vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel vádolja a Demokrata Párt tegnapi funkcionáriusainak egy részét. Érdekes, hogy a tegnapi kormánykoalíció azon pártjainak tisztségviselőit, akik az új kormányba is bekerültek, nem érik ilyesféle támadások. A Demokrata Pártban folynak a belső harcok. Az emberek kapkodják a fejüket, felháborodnak, aztán elfásultan legyintenek. Az árak galoppoznak, mind gyakrabban cserélik az üzletekben az árcédulákat. Az emberek félnek a kilátástalan jövőtől, a közelgő téltől. A választások utáni időszakot, az étolajflakonokat cipelő emberek fejezik ki a legjobban.  Ma étolajat spájzolnak, holnap ki tudja mit. Addig tart a tűrési határ, amíg lesz mit hazacipelni. Menjünk falura, készítsünk be tüzelnivalót, vegyünk fát meg szenet, mondja az egyik barátom. Az anyám jut eszembe, aki a kilencvenes években arra biztatott, hogy vásároljak sót. Most meg azt kellet megérnem, hogy azt javasolják: vegyek fát meg szenet. A kisebbségi közélet teljesen befagyott, állítja egy másik ismerősöm, aki néhány hónappal ezelőtt még egyetértett az egyik vagy a másik vezetővel. Hallgatok, nem kommentálom az állapotokat. Nincs bennem semmiféle megbántottság vagy harag. Azt hiszem, így kell hallgatni, barátságosan, közben fürkésző tekintettel követni a történéseket. Lemondok néhány interjú felkérést. Nem kívánok nyilatkozni, hiszen olyan sokszor tapasztaltam már, hogy az interjúk, amiket adtam, ha nem hamisították meg a gondolataimat, akkor megcsonkították. Ami pedig számomra szinte ugyanaz mintha meghamisították volna. Alkonyatkor az íróasztal mellé ülök, rovom a sorokat, így számolok el a hallgatással.

Egy őszi délután

Beköszöntött az ősz. Nyomasztó, depresszív pannon meleg légáramlat hömpölyög. A körülményekhez képest, elég jól bírom a munkát, noha belső nyugtalanság kínoz, elkívánkozom valahová –bár, nem tudom hová. Valamiféle tanácskozásra hívnak Belgrádba, udvariasan elutasítom. Az utóbbi években ezek a tanácskozások inkább hasonlítanak a politikusok promenádjára, hisz független, kritikus fórumok nincsenek többé. Vagy egészen marginálisak, egyedül ezek érdemelnek némi figyelmet. Becsületből időnként megjelenek egyiken másikon.

Az EU várja ki a sorát

Amit eddig sejtettem, azt a Szerb Haladó Párt tisztújító közgyűlésén egyértelműen megfogalmazott Tomislav Nikolić államelnök. Szerbia nem fog rohanni az Európai Unióba. Csak ráérősen!  Koszovó nélkül pazar palotában éreznénk magunkat – de halálos betegen, mondja. Ha az EU-csatlakozási folyamat lelassul, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy miképpen merülnek majd fel a kisebbségek jogok és Vajdaság autonómiája. Nem csak arról van szó, hogy mit mond az egyik vagy a másik vezető kormánypolitikus, hanem arról is, hogy miképpen értelmezik ezt a tömegek, hogyan reflektálódik mindez a hétköznapi életben.

Krúdy

Krúdy elbeszélései. Nincs bennük stílusbravúr. Mégis Krúdy felülmúlhatatlan. Talán ő a legtökéletesebb, mert semmiféle mesterkéltet, nem tartalmaz. És sokat tudott a nőkről. Végre vidáman térek nyugovóra.

Családi Kör, 2012. 04. 04.