Gerold László
NÉMET ÁFIUM
Végel László: Bűnhődés. Úti szövegek. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2012. 177 oldal,2480 Ft
A nagy európai kultúrák közül legrégebben s legszorosabban a némethez kötődünk, amit az évszázados hagyomány mellett újabban, a berlini fal lebontását követően, a német főváros szellemi vonzása táplál. A német hatás alól a Vajdaságban élő magyar kisebbség sem volt kivétel.
Részben azért, mivel Mária Terézia ide németeket telepített, s így olyan háromnyelvű közeg jött létre, melyet a magyar, a német és a szerb lakosság szinte egyenlő arányban alkotott. Részben pedig azért, mert a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől a vajdasági magyarok közül is sokan kényszerültek németországi munkára, s ily módon, bár a második világháború után Vajdaságból a német lakosság szinte eltűnt, a bácskai és bánáti magyarság, igaz, immár más formában és jelleggel, ismét közelebbi kapcsolatba került a németséggel. Kevésbé s csak elvétve a német kultúrával, inkább a német társadalmi jóléttel, ami áfiumos vágyként vonzotta az embereket, akik a Gastarbeiter-sorssal járó sehová se tartozás érzését is kénytelenek voltak megtapasztalni.
Könyvnyi monológjában Végel László a vajdasági magyarság örökös hazátlanságérzését taglalja.
A Nach Berlin című prológusban, publicisztikus eszközökkel, a kötet nagy részét kitevő Bűnhődésben, illetve az epilógusnak tekinthető, a hovatartozás kérdését európai kontextusba helyező What is Yugoslavia című zárófejezetben, regényesített személyes élményként adva elő, szemléletesen.
Annak ellenére, hogy művét műfaji besorolására utaló alcímében Végel úti szövegként jellemzi, őt elsősorban a sem otthon, sem a nagyvilágban hazáját nem lelő, mindenütt, szülőföldjén, az anyaországban és Európában – ahová „számkivetetten érkeztél, de számkivetett maradsz itt is” – egyaránt idegennek tekintett vajdasági magyarság örökös számkivetettségének kérdése foglalkoztatja („egy Gastarbeiternek soha sincs igaza”). Az a tudat, amely régóta és egyre inkább árnyékként követi ezt az etnikumot, melynek gondolkodó emberként és íróként – amint említi is – bizonyos otthon szerzett előtapasztalata már volt, ő a probléma teljességével Berlinben, majd Angliában találkozott. Ahogy írja: „Berlinben szemtől szembe kerültem abszurd helyzetemmel. Nemzetiségem és anyanyelvem magyar, életvilágom, élettapasztalatom, személyes és családi történetem balkáni”. Ez az, amit a művelt Európa sehogy sem tud megérteni. (Melinda Nadj Abonyi a Galambok röppennek föl című kiváló regényének is ez az egyik alapmotívuma!) Hogy lehet valaki „nem teljesen magyar” és „nem teljesen jugoszláv”. „Yugohungarian”, ahogy a my country nyelvi feladat teljesítése közben az angol teacherrel próbálja megértetni. Végel külön érdeme, hogy miközben tehetetlenségére utalva „egy töprengő fűszál”-ként a kisebbségi lét hovatartozásáról meditál, illetve életének regényesített epizódjait idézi fel, nem mulasztja el a problémát országos nemzetpolitikai, illetve európai gazdaságpolitikai kontextusban.
Élet és irodalom, Budapest LVI. évfolyam, 23. szám, 2012. június 8.