2010. április
Szeszélyes kisvárosok
Pozsony. A patina és a romosodás furcsa egyvelege. Két napon át egyfolytában esik az eső, ernyővel a kezünkben sétálunk az óvárosban. Azért, ha igazándiból kitavaszodik, egészen élhető ez a város, vigasztal Grendel Lajos. Pontosan így vagyok Újvidékkel, jegyzem meg. Azért mégis élhető város… Ezek a közép-kelet-európai kisvárosok borzalmasan évszakfüggők. Talán ezzel magyarázható, hogy kiszámíthatatlanok, és időnként vad politikai szenvedélyek kerekednek bennük felül. Pozsony most épp ebben a fázisában van.
Egy régi álom
Újvidéken kicsomagolom a bőröndömet. Már nem lelkesedem annyira az utazásért, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor sehova sem utazhattam. Néha-néha csak azért kelek útra, hogy megkövessek egy régi álmot.
Kisebbségi agyelszívás
Az anyaországban egyre nagyobb gondot okoz a fiatal magyar orvosok, az Európai Unión belüli országokban munkavállalása. Szóba kerül, hogy mennyit áldozott a magyar társadalom az orvostanhallgatókra. Míg az adófizető polgárok folytonosan áldozatot hoztak, addig a diploma megszerzése után a szakemberek távoznak. Felvetődik a kérdés: az agyelszívás mennyi kárt okoz az országnak. Érdekes, hogy soha eddig nem merült fel a kisebbségi agyelszívás! Egyfelől mindenki fennen hirdeti a „szülőföldön maradást”, ámde az agyelszívás ténye arról szól, hogy ezt senki sem gondolja túlságosan komolyan. Tehát, az államérdek és a nemzeti eszme párviadalában, az államérdek kerekedik felül. Az anyaországi politika azért nem olyan szentimentális, mint ahogy a pártprogramokban minősíti magát.
Nemzeti villák
Mekkora képmutatás! A villatulajdonosok okítják ki a nincsteleneket hazaszeretetből és nemzeti érzésből.
Megingott konszenzus
A budapesti Magyar Nemzet napilap, vitába száll a magyarországi választási kimenetelen fanyalgó nemzetközi sajtóval. Felrója, hogy néhány külföldi napilapban összehangolták a magyarországi választások eredményét értékelő írásokat. „Szinte valamelyikben megjelenik a szélsőjobboldal megerősödése miatti riogatás, hogy tudniillik majd a nemzetközi pénzügyi körök emiatt másként tekintenek hazánkra, mint eddig, amikor befektetési politikájukat alakítják”, írja. Szerintem sokkal mélyebb és egy általánosan elterjedt jelenségről van szó. Ha csak Magyarországon ért volna el jelentős választási sikereket a szélsőjobb, akkor nem sok ok lenne az aggodalomra. Tudniillik Magyarország kis ország, nem játszik perdöntő szerepet az európai nagypolitikában. A gond az, hogy Európa szerte hasonló tünetek jelentkeznek. 1945 után, a nyugat-európai közéletben létrejött egy konszenzus a jobboddal és a baloldal között, amelynek a tengelye az antifasizmus volt. Ennek folytán a neonáci és a szélsőjobb ideológiák, nem rendelkeztek semmiféle legitimitással. Az ezredfordulón azonban némileg megingott ez a konszenzus és Nyugat-Európában is felütötte a fejét a szélsőjobb, annak ellenére, hogy időnként a mérsékelt jobboldal és a mérsékelt baloldal összefogott ellene. Főleg a fiatalok csatlakoztak a szélsőséges mozgalmakhoz, köztük sokan azért, mert kiábrándultak a vérszegény demokratikus jelszavakból. A hatvanas években az európai ifjúságot a szabadság inspirálta, ma viszont az Új Rend vágya. Kelet-Európában az egypártrendszerben nem is jöhetett létre ilyesfajta konszenzus, ezért az egypártrendszer bukása után, vákuumban találta magát a politikai kultúra. Az egyszerű polgár a tomboló vadkapitalizmus láttán keserűen vallotta be, hogy nem ilyen demokráciát akart. A rendszerváltás liberális jelszavai elvesztették hitelüket, kiderült, hogy a térségben – elsősorban Kelet-Közép-Európára gondolok – a nemesített jelszavak nem segítenek, mert továbbra is dúlnak a nemzeti konfliktusok; és a kisnemzeti nyomorúságot a liberalizmus nem tudja orvosolni. A diktatúrák elleni harcban, hatásos volt az egyéni szabadságjogokra való hivatkozás, az expressz-demokráciában viszont ez vajmi kevésnek bizonyult. A rendszerváltás után – mint említettem – egy vákuum-helyzet született. Modern baloldal nem létezett, hiszen azzal sokszor durvábban bánt el az egypárti nomenklatúra, mint a nacionalistákkal; a nyugati típusú konzervatív jobboldaliságnak pedig nem volt semmiféle hagyománya. Vagy csak jelzésszerűen bukkant fel itt-ott. Következésképp a politikai konfliktusok eltorzultak, ami kedvezett a szélsőjobbnak. Nem csoda, hogy az egykori Kelet-Németországban sokkal szélesebb bázisa van a szélsőjobbnak, mint az egykori Nyugat-Németországban. Ez kicsiben pontosan tükrözi az európai állapotokat. Európát tehát nyughatatlan évek várják, csak az a kérdés, hogy az aluszékony brüsszeli atyák felkészültek-e minderre.
Derrida és Marx
„Nem azt mondom, hogy örökösei vagyunk Marxnak, de bizonyos, hogy nem lehet kitörölni Marxot az örökségből.” Derrida időben emlékeztetett arra, amiről tanítványai máig hallani sem akarnak.
Metamorfózisok
Nem hivatalosan beindult a Magyar Nemzeti Tanács választási kampánya. Néhány régi/új jelölt, magasztalja a MNT tanács eddigi munkáját. A magyar tagozatra iratkozók száma csökken, a magyar médiumokat zárják be, intézményeink romokban, de a hosszú mandátumú egypártrendszerű nemzeti tanács egyik-másik tagja babérkoszorúit lobogtatja. De Gaulle háborús emlékiratait olvasgatva rádöbbentem, hogy a korszakalkotó francia politikus nem dicsérte annyira saját érdemeit, mint egynéhány bácskai kisebbségi politikus. Nincs ebben semmi meglepő, sőt érthető, hiszen túlontúl hosszú ideig, egészen pontosan, hét éven át, a tagsághoz tartoztak. Ezt most megtoldják – egyelőre – még néggyel. Félő, hogy ez a sok öndicséret távol tartja a választókat. Ők ugyanis árgus szemekkel figyelnek, sok mindent megjegyeznek, és végtére is bonyolultabban gondolkodnak. Engem igazából ők érdekelnek és nem a főfoglalkozású, elévülhetetlen vezetők, profi politikusok. A közelmúltban Óbecsén és Moholon jártam, ahol összehozott a sors, néhány számomra ismeretlen emberrel. Magyar Nemzeti Tanács? – kapta fel a fejét az egyik kiállítás-látogató.. Nem tud sokat róla, bár valakitől hallotta, hogy létezik ilyesmi, de az ő életét ez nem befolyásolja – vallja. Meglepődöm, milyen folyékonyan, szabatosan beszél magyarul. Minden bizonnyal ezt is, a saját haszon érdekében, ezek az úrhatnám pityipalkók találták ki – zárja le a beszélgetést egykedvűen. Mások jól értesülten bólogattak. Na-ná, hogy tudnak róla, hiszen családostól az elsők között iratkoztak fel a választási névjegyzékre; elvégre magyarnak vallják magukat, azonban abban még nem holtbiztosak, hogy az urnák elé járulnak-e. Ezt jól meg kell gondolni, aludni kell még rá! Az egyik beszélgetőtársam kérdőre vont: hol maradtak a programok? Ő személy szerint, szeretné tisztán látni, hogy pontosan mit ígérnek a jelöltek; hogy tudja, név szerint kire, és miért adja majd voksát, hogy aztán – ha nem teljesülnek a beígértek -, számon kérhesse. Nyilatkozzon mindenki személy szerint, mondja. Számottevő a bizalmatlanok tábora, ami rossz tapasztalataikból eredően, cseppet sem meglepő, bár szeretnének remélni. Az említett esetek azonban futó impressziók, a közvélekedésről nincs semmiféle felmérés. A VMSZ már közzétette jelöltjeinek a listáját, egy-két magyar kisebbségi párt még mérleg
eli az esélyeit, kettő pedig nem rajtol a választásokon. A Demokrata Párt – úgy tűnik – egy civil szervezet nevében indul. Szánalmas állapotra utaló jel, ha a Demokrata Pártnak álcázva kell részt venni a választásokon. Talán ésszerűbb lett volna, hogyha a demokrata párti kisebbségi miniszter olyan jogszabállyal hozakodik elő, mely szerint az állam állítaná össze a nemzeti kisebbségek névjegyzékét, majd a választásokon minden párt indulhatna, amelynek pártkongresszuson elfogadott kisebbségi programja van. Természetesen olyan jelölteket indítanának, akik magyarnak (románnak, szlováknak, ruszinnak, stb.) vallják magukat. Több mint hét elpazarolt év után, titkos és közvetlen választás előtt állnak a NT-ok. Rögös, de főleg nyomasztó út volt ez, mely a politikából élők happy endjével fog fejeződni. Az elektori választási rendszer egykori hívei, megannyi konzultáció után, kitalálták az érveket döntésük igazolására. Nos, ilyen a hatalom logikája, mindig azé az utolsó szó, aki rendelkezik vele. Viszont az is igaz, hogy sokszor durva szavak illették azokat, akik a kezdetektől fogva a közvetlen és titkos választás fontosságát hangoztatták. Ahogy elnézem, közülük egy sem található a kandidátusok között, ami indikatív, annál is inkább, mert manapság mindenki a közvetlen és titkos választások elkötelezett hívének vallja magát. Vajon a Vajdaságban nem akadt egy civilszervezet sem, amely a titkos és a közvetlen választásokat követelte volna? A köpenyegforgatás is, úgy tűnik, monopóliumot igényel. Az őszinte szembenézés ezúttal is elmaradt, azonban örülni kell még ennek a metamorfózisnak is, hiszen ez is egy lépést jelent előre. A legnagyobb sikernek azonban továbbra is azt tartom, miszerint többé soha, egy kisebbségi politikus sem vonhatja vissza a titkos és közvetlen választás jogát. A többin lesz még időnk töprengeni.
Szerény figyelmeztetés
Ne törekedjünk hát biztonságra és szilárdságra” kiáltott fel Pascal, az egyik legnagyobb keresztény filozófus.
Családi Kör, 2010. április 22.