Nyelvünk és sivatagunk

Nyelvünk és sivatagunk

2010. január

Sztrájkkal, avagy sztrájk nélkül

Sztrájkba léptek a budapesti közlekedési vállalat dolgozói, a metrók meg a HÉV jár ugyan, az utcákon azonban foghíjas a tömegközlekedés, csak néha-néha bukkan fel egy-egy villamos vagy troli. A megállóhelyeken reménytelenül várakozó emberek egyik része szerint, az MSZP bujtatta fel a sztrájkolókat, míg a másik rész úgy véli, hogy a Fidesz a ludas. Tény, hogy a BKV dolgozóinak egyik része felvette a munkát, a másik nem, tehát a dolgozók is megosztottak. Az állomásokon ezzel az aktuális témával kezdődik a vita, majd azzal folytatódik, hogy ki az igazi hazafi illetve ki az igazi magyar – és ki nem az. Ki a komcsi és ki nem. Egy esernyőjével hadonászó idősebb hölgy azt bizonygatja, hogy a mai fiatalok tönkreteszik az országot, elpazarolják azt, amit az idősebb nemzedék megteremtett. Nem a fiatalok, hanem a cigányok züllesztik szét az országot, hördül fel egy középkorú férfi. Időközben egy idősebb német házaspár a felől érdeklődik, hogy melyik irányba tartó villamosra szálljanak fel, amennyiben a Nyugati pályaudvarra szeretnének eljutni. A civakodók közül az egyik férfi éppen az ellenkező irányba mutat, mire többen ezen, jót röhögnek. Had tanulja meg ez a német, hogy milyen ronda országba érkezett, ismételgetik kárörvendően. A német házaspár a tömegben toporog, várja a villamost. Egy bakfis megsajnálja őket, és azt javasolja nekik, hogy menjenek taxival, mert sztrájk van, senki sem tudja, mikor érkezik a villamos. A német férfi az órájára pillant és elvonul taxit keresni. Könnyű a németeknek, van pénzük bérautóra, mi azonban csórók vagyunk, kiabál a hangzavarban valaki. Erre a többség szünetelteti a cigány kérdésről folyó parázs vitát. Kellett nekünk NATO? Kellett nekünk EU?, ismételgetik egymást túllicitálva. A külföldiek az orrunk előtt harácsolnak. A politikusok a tönk szélére sodorták az országot. Majd, e kritikus megjegyzések után fellángol az újabb szócsata arról, hogy kik tették tönkre az országot. A komcsik, bizonygatják sokan. Mások közbeszólnak: Horthy sem volt különb. Egy férfi ironikusan hozzáfűzi, hogy ennek a buta tömegnek sejtelme sincs arról, mikor került a tönk szélére az ország, holott komoly történészek már bebizonyították, hogy a kiegyezés után. Miféle kiegyezésre gondol az úr, fortyan fel a mellette toporgó pörgekalapos, vidékies kinézetű utas. Talán arra, hogy kiegyeztem Kádárral a háztáji kedvvért. Dehogy arra, válaszol az előbbi szónok. Arra kérem az urat, hogy ne jöjjön elő ilyen piszlicsár ügyekkel, mint a háztáji. Az agónia akkor kezdődött, amikor Ferenc József kedvéért elárultuk Kossuth Lajost. A másik férfi a fejét rázta. Én nem vagyok olyan művelt, mint az úr, válaszolta, de tudom én is, hogy Kossuth nagy ember volt, viszont nekem nem ő adott háztájit, hanem Kádár János. Az is igaz, hogy a szomszéd faluban a Kossuth Lajos termelőszövetkezet akkor ment tönkre, amikor megbukott a Kádár. Ez az úr kiköpött komcsi, Gyurcsány embere, hördült fel egy asszony, aki mutatóujjal fenyegette meg. Erre a pörgekalapos azzal utasította rendre az asszonyt, hogy a városi nagysága ne beszéljen badarságokat, és kikéri magának, ő nem komcsi, hanem paraszt. Egyébként is a komcsik a városlakókból kerültek ki, bizony-bizony városiak voltak és azok is maradtak. A vidék tiszta és egészséges közeg, a vidékiek csak akkor iratkoztak be a pártba, ha nagyon szorult a kapca. Akkor miért lapított a vidék 56-ban, tolakodott elő egy platinaszőke hölgy, mi álltunk az orosz tankok előtt, míg vidéken jókat szalonnáztak. Ez túlzás asszonyom, tessék visszafogni magát, csitították néhányan. De igenis, feleselt a hölgy, tűrhetetlen, hogy örökösen Budapestet pocskondiázzák. A teljes hangzavart túlharsogta egy fiatalember, aki elkiáltotta magát: Jön a villamos! Erre szinte mindenki a sínekre tódult, hogy ellenőrizze valóban feltűnt-e a láthatáron, azonban a villamosnak se híre se hamva. Hol az a suhanc, aki lóvá tett bennünket káromkodtak néhányan. Móresre kell tanítani. A fiatalembernek hűlt helye.  Lám, mégis nekem van igazam, a mai ifjúság teszi tönkre az országot, sipítozott az esernyőjével hadonászó hölgy. És ezzel, kezdődött az egész elölről. Budapesten ez idő tájt mindenfelé ilyen és hasonló szófoszlányokkal találkozom. Magyarországon heves indulatok dúlnak, a hangulat neurotikus, az idegek pattanásig feszültek. Az ország várja a csodát, vagy pedig azt, hogy valaki elkurjantsa: jön a villamos.

Duna parti gondolat

Szeretném respektálni a kis nemzetek Európáját, még akkor is, ha azok – szégyenszemre – saját szakadékuk szélén egyensúlyozva, egymásra acsarkodnak.

Konzervatív vagy baloldali?

A nap híre az MDF és az SzDSz valamiféle szövetsége. Hogy a két párt között milyen jellegű koalíció van kialakulóban, az még egyenlőre nem világlott ki, azonban pro és kontra kommentárok özöne lát napvilágot. Számos elemző szerint új, nyugati típusú pártalakulatról, vagyis liberális/konzervatív pártformáció létrehozásáról van szó, amelyre a keleti országokban is van példa. Ez a párt, a kilátások szerint nyugati mintájú liberális gazdaságpolitikát folytatva konzervatív társadalomszemléletet hirdetne. A nagy példa Németország, természetesen Angela Merkel pártja, a CDU. Az utóbbi években hasonló jelenség tűnt fel Lengyelországban is, ahol az újonnan létrehozott Polgári Platform jelöltjeként Donald Tusk az egykori liberális pártvezér lett a kormányfő. A pártban együtt vannak az egykori liberálisok, a Szolidaritás antiliberálisaival, valamint a Kaczynski pártjából a PiSből kivált nemzeti elkötelezettségű párttagokkal, akik megelégelték Kaczynski populizmusát és nacionalizmusát. Olyan pártszövetségről van tehát szó, amely nemzeti beállítottságú, de nem populista. Ez azért is lényegbeli, mert a baloldalon is, a jobboldalon is az egész régióban nagyon erősek a populista csapdák. Más elemzők szerint viszont az új MDF-ből igazi baloldali párt lett. Ezt hangoztatja a Hír tévében Tölgyessy Péter, az egykori SZDSZ-es vezető, majd később Fidesz-tanácsadó is. Szerinte az MDF felismerte, hogy az MSZP összeomlása után a baloldalon nagy űr keletkezett. A megújult MDF ezt kívánja betölteni. Bizonyítja ezt Bokros Lajosnak az MDF kormányelnök-jelöltjének baloldali kötődése. Ő baloldali volt, ám soha sem kötött alkut a populizmussal, ismeri el Tölgyessy Péter. Ez az értelmezés tehát formailag olyan helycserét tételez fel, mint amilyet a Fidesz végzett a kilencvenes évek derekán, amikor az MDF összeomlása után teljesen kiüresedett a jobboldal, és az addig kimondottan liberális pártnak számító Fidesz elfoglalta a jobbközép pozíciót. Hogy az MDF ugyanilyen sikerrel végzi-e el az átalakulást, mint a Fidesz, annak megítélését Tölgyessy nem vállalta, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Dávid Ibolya – akit Stump István „elszabadult hajóágyúnak” nevez – pártja, bejut a parlamentbe. Van Tölgyessy elemzésének még egy vonatkozása, amely azt támasztja alá, hogy mennyire képlékenyek a magyarországi pártképződmények. Azt a kérdést boncolva, hogy hol aratott sikert a Jobbik, arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország szegényebb északkeleti megyéiben, pontosan ott, ahol eddig az MSZP dominált, amit azzal magyaráz, hogy a kiábrándult, egzisztenciájukban fenyegetett szocialista választók adnák erre a pártra a szavazatukat.

Trianoni szobafogság

Éppen kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 7-én Trianonba rendelték az Apponyi Albert vezette magyar békedelegációt. Egy Párizs környéki hotelben szálltak meg, a külvilággal még telefonon sem érintkezhettek. Olyan volt ez, mint a szobafogság. Január 17-én Apponyi Albert kapott szót, beszédét franciául mondta el, és a helyszínen fordította angolra és olaszra. Egyesek szerint remek beszédet tartott, mások szerint célt tévesztett volt a nagy magyar kultúrfölényre való hivatkozása. Hogy kinek van igaza, arról lehet akadémiai vitát folytatni, úgy vélem azonban, hogy ez most már mellékes kérdés. Bármilyen beszédet tartott volna, az eredmény ugyanaz lett volna. Ugyanis nem azért hívták a magyar küldöttséget, hogy tárgyaljon vagy érveket sorakoztasson fel, hanem hogy aláírja a már előre elkészített, illetve megszövegezett szerződést.

A kisebbségi irodalom harmadik világa

Végre magyar fordításban is megjelent Gilles Deleuze és Félix Guattari könyve, a Kafka című könyv. A nagyhatású mű a kisebbségi irodalmak filozófiáját és poétikáját fogalmazza meg és  minden kétséget kizáróan, radikális fordulatot jelent a kisebbségi irodalmak  értelmezésében. Talán nálunk is lesz visszhangja, hiszen – olvasom – nálunk (Erdéllyel ellentétben) még az is bizonytalan, hogy létezik-e vajdasági magyar irodalom!? Ha létezik, akkor ki is a vajdasági magyar író, hiszen időközben megszületett a budapesti vajdasági magyar irodalom is. Deleuze is Guattari a kisebbségi irodalmak három jellemző jegyét elemzi: a nyelvi deterriozáltságot, az individuumnak a politikára való közvetlen rákapcsoltságát, és a kollektív megnyilatkozást/elrendeződést. Ennek az irodalomnak az ősét Kafkában látja, aki Prágában írta műveit német nyelven, mégpedig a Prágában beszélt német nyelvet, annak szegénységével együtt. A kisebbségi írónak, jegyzik meg a szerzők, „úgy kell írnia, mint egy gödrét kaparó kutya vagy odúját ásó patkány. Ehhez ráadásul meg kell találnia saját alulfejlett pontját, saját tájnyelvét, saját harmadik világát, saját sivatagát.” Az intézményesített irodalommal szemben, a kisebbségi irodalom jellemzője marginalitás tudata. Deleuze és Guattari egyébként ebben látják minden irodalom dicsőségét.

Családi Kör, 2010. január 21.2010. január

Sztrájkkal, avagy sztrájk nélkül

Sztrájkba léptek a budapesti közlekedési vállalat dolgozói, a metrók meg a HÉV jár ugyan, az utcákon azonban foghíjas a tömegközlekedés, csak néha-néha bukkan fel egy-egy villamos vagy troli. A megállóhelyeken reménytelenül várakozó emberek egyik része szerint, az MSZP bujtatta fel a sztrájkolókat, míg a másik rész úgy véli, hogy a Fidesz a ludas. Tény, hogy a BKV dolgozóinak egyik része felvette a munkát, a másik nem, tehát a dolgozók is megosztottak. Az állomásokon ezzel az aktuális témával kezdődik a vita, majd azzal folytatódik, hogy ki az igazi hazafi illetve ki az igazi magyar – és ki nem az. Ki a komcsi és ki nem. Egy esernyőjével hadonászó idősebb hölgy azt bizonygatja, hogy a mai fiatalok tönkreteszik az országot, elpazarolják azt, amit az idősebb nemzedék megteremtett. Nem a fiatalok, hanem a cigányok züllesztik szét az országot, hördül fel egy középkorú férfi. Időközben egy idősebb német házaspár a felől érdeklődik, hogy melyik irányba tartó villamosra szálljanak fel, amennyiben a Nyugati pályaudvarra szeretnének eljutni. A civakodók közül az egyik férfi éppen az ellenkező irányba mutat, mire többen ezen, jót röhögnek. Had tanulja meg ez a német, hogy milyen ronda országba érkezett, ismételgetik kárörvendően. A német házaspár a tömegben toporog, várja a villamost. Egy bakfis megsajnálja őket, és azt javasolja nekik, hogy menjenek taxival, mert sztrájk van, senki sem tudja, mikor érkezik a villamos. A német férfi az órájára pillant és elvonul taxit keresni. Könnyű a németeknek, van pénzük bérautóra, mi azonban csórók vagyunk, kiabál a hangzavarban valaki. Erre a többség szünetelteti a cigány kérdésről folyó parázs vitát. Kellett nekünk NATO? Kellett nekünk EU?, ismételgetik egymást túllicitálva. A külföldiek az orrunk előtt harácsolnak. A politikusok a tönk szélére sodorták az országot. Majd, e kritikus megjegyzések után fellángol az újabb szócsata arról, hogy kik tették tönkre az országot. A komcsik, bizonygatják sokan. Mások közbeszólnak: Horthy sem volt különb. Egy férfi ironikusan hozzáfűzi, hogy ennek a buta tömegnek sejtelme sincs arról, mikor került a tönk szélére az ország, holott komoly történészek már bebizonyították, hogy a kiegyezés után. Miféle kiegyezésre gondol az úr, fortyan fel a mellette toporgó pörgekalapos, vidékies kinézetű utas. Talán arra, hogy kiegyeztem Kádárral a háztáji kedvvért. Dehogy arra, válaszol az előbbi szónok. Arra kérem az urat, hogy ne jöjjön elő ilyen piszlicsár ügyekkel, mint a háztáji. Az agónia akkor kezdődött, amikor Ferenc József kedvéért elárultuk Kossuth Lajost. A másik férfi a fejét rázta. Én nem vagyok olyan művelt, mint az úr, válaszolta, de tudom én is, hogy Kossuth nagy ember volt, viszont nekem nem ő adott háztájit, hanem Kádár János. Az is igaz, hogy a szomszéd faluban a Kossuth Lajos termelőszövetkezet akkor ment tönkre, amikor megbukott a Kádár. Ez az úr kiköpött komcsi, Gyurcsány embere, hördült fel egy asszony, aki mutatóujjal fenyegette meg. Erre a pörgekalapos azzal utasította rendre az asszonyt, hogy a városi nagysága ne beszéljen badarságokat, és kikéri magának, ő nem komcsi, hanem paraszt. Egyébként is a komcsik a városlakókból kerültek ki, bizony-bizony városiak voltak és azok is maradtak. A vidék tiszta és egészséges közeg, a vidékiek csak akkor iratkoztak be a pártba, ha nagyon szorult a kapca. Akkor miért lapított a vidék 56-ban, tolakodott elő egy platinaszőke hölgy, mi álltunk az orosz tankok előtt, míg vidéken jókat szalonnáztak. Ez túlzás asszonyom, tessék visszafogni magát, csitították néhányan. De igenis, feleselt a hölgy, tűrhetetlen, hogy örökösen Budapestet pocskondiázzák. A teljes hangzavart túlharsogta egy fiatalember, aki elkiáltotta magát: Jön a villamos! Erre szinte mindenki a sínekre tódult, hogy ellenőrizze valóban feltűnt-e a láthatáron, azonban a villamosnak se híre se hamva. Hol az a suhanc, aki lóvá tett bennünket káromkodtak néhányan. Móresre kell tanítani. A fiatalembernek hűlt helye.  Lám, mégis nekem van igazam, a mai ifjúság teszi tönkre az országot, sipítozott az esernyőjével hadonászó hölgy. És ezzel, kezdődött az egész elölről. Budapesten ez idő tájt mindenfelé ilyen és hasonló szófoszlányokkal találkozom. Magyarországon heves indulatok dúlnak, a hangulat neurotikus, az idegek pattanásig feszültek. Az ország várja a csodát, vagy pedig azt, hogy valaki elkurjantsa: jön a villamos.

Szeretném respektálni a kis nemzetek Európáját, még akkor is, ha azok – szégyenszemre – saját szakadékuk szélén egyensúlyozva, egymásra acsarkodnak.

A nap híre az MDF és az SzDSz valamiféle szövetsége. Hogy a két párt között milyen jellegű koalíció van kialakulóban, az még egyenlőre nem világlott ki, azonban pro és kontra kommentárok özöne lát napvilágot. Számos elemző szerint új, nyugati típusú pártalakulatról, vagyis liberális/konzervatív pártformáció létrehozásáról van szó, amelyre a keleti országokban is van példa. Ez a párt, a kilátások szerint nyugati mintájú liberális gazdaságpolitikát folytatva konzervatív társadalomszemléletet hirdetne. A nagy példa Németország, természetesen Angela Merkel pártja, a CDU. Az utóbbi években hasonló jelenség tűnt fel Lengyelországban is, ahol az újonnan létrehozott Polgári Platform jelöltjeként Donald Tusk az egykori liberális pártvezér lett a kormányfő. A pártban együtt vannak az egykori liberálisok, a Szolidaritás antiliberálisaival, valamint a Kaczynski pártjából a PiSből kivált nemzeti elkötelezettségű párttagokkal, akik megelégelték Kaczynski populizmusát és nacionalizmusát. Olyan pártszövetségről van tehát szó, amely nemzeti beállítottságú, de nem populista. Ez azért is lényegbeli, mert a baloldalon is, a jobboldalon is az egész régióban nagyon erősek a populista csapdák. Más elemzők szerint viszont az új MDF-ből igazi baloldali párt lett. Ezt hangoztatja a Hír tévében Tölgyessy Péter, az egykori SZDSZ-es vezető, majd később Fidesz-tanácsadó is. Szerinte az MDF felismerte, hogy az MSZP összeomlása után a baloldalon nagy űr keletkezett. A megújult MDF ezt kívánja betölteni. Bizonyítja ezt Bokros Lajosnak az MDF kormányelnök-jelöltjének baloldali kötődése. Ő baloldali volt, ám soha sem kötött alkut a populizmussal, ismeri el Tölgyessy Péter. Ez az értelmezés tehát formailag olyan helycserét tételez fel, mint amilyet a Fidesz végzett a kilencvenes évek derekán, amikor az MDF összeomlása után teljesen kiüresedett a jobboldal, és az addig kimondottan liberális pártnak számító Fidesz elfoglalta a jobbközép pozíciót. Hogy az MDF ugyanilyen sikerrel végzi-e el az átalakulást, mint a Fidesz, annak megítélését Tölgyessy nem vállalta, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Dávid Ibolya – akit Stump István „elszabadult hajóágyúnak” nevez – pártja, bejut a parlamentbe. Van Tölgyessy elemzésének még egy vonatkozása, amely azt támasztja alá, hogy mennyire képlékenyek a magyarországi pártképződmények. Azt a kérdést boncolva, hogy hol aratott sikert a Jobbik, arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország szegényebb északkeleti megyéiben, pontosan ott, ahol eddig az MSZP dominált, amit azzal magyaráz, hogy a kiábrándult, egzisztenciájukban fenyegetett szocialista választók adnák erre a pártra a szavazatukat.

Éppen kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 7-én Trianonba rendelték az Apponyi Albert vezette magyar békedelegációt. Egy Párizs környéki hotelben szálltak meg, a külvilággal még telefonon sem érintkezhettek. Olyan volt ez, mint a szobafogság. Január 17-én Apponyi Albert kapott szót, beszédét franciául mondta el, és a helyszínen fordította angolra és olaszra. Egyesek szerint remek beszédet tartott, mások szerint célt tévesztett volt a nagy magyar kultúrfölényre való hivatkozása. Hogy kinek van igaza, arról lehet akadémiai vitát folytatni, úgy vélem azonban, hogy ez most már mellékes kérdés. Bármilyen beszédet tartott volna, az eredmény ugyanaz lett volna. Ugyanis nem azért hívták a magyar küldöttséget, hogy tárgyaljon vagy érveket sorakoztasson fel, hanem hogy aláírja a már előre elkészített, illetve megszövegezett szerződést.

Végre magyar fordításban is megjelent Gilles Deleuze és Félix Guattari könyve, a Kafka című könyv. A nagyhatású mű a kisebbségi irodalmak filozófiáját és poétikáját fogalmazza meg és  minden kétséget kizáróan, radikális fordulatot jelent a kisebbségi irodalmak  értelmezésében. Talán nálunk is lesz visszhangja, hiszen – olvasom – nálunk (Erdéllyel ellentétben) még az is bizonytalan, hogy létezik-e vajdasági magyar irodalom!? Ha létezik, akkor ki is a vajdasági magyar író, hiszen időközben megszületett a budapesti vajdasági magyar irodalom is. Deleuze is Guattari a kisebbségi irodalmak három jellemző jegyét elemzi: a nyelvi deterriozáltságot, az individuumnak a politikára való közvetlen rákapcsoltságát, és a kollektív megnyilatkozást/elrendeződést. Ennek az irodalomnak az ősét Kafkában látja, aki Prágában írta műveit német nyelven, mégpedig a Prágában beszélt német nyelvet, annak szegénységével együtt. A kisebbségi írónak, jegyzik meg a szerzők, „úgy kell írnia, mint egy gödrét kaparó kutya vagy odúját ásó patkány. Ehhez ráadásul meg kell találnia saját alulfejlett pontját, saját tájnyelvét, saját harmadik világát, saját sivatagát.” Az intézményesített irodalommal szemben, a kisebbségi irodalom jellemzője marginalitás tudata. Deleuze és Guattari egyébként ebben látják minden irodalom dicsőségét.