2026. július 10., péntek
Beköszöntött a tökéletes behódolás kora, megvalósult az új osztály álma, a gondtalan nép többé nem képzelődik, a lelki gázkamrákban kipusztultak az utópiák
Jegyzeteimben többször is leírtam, hogy a most folyó magyar rendszerváltásban a magyarországi írók jól teljesítettek, közben szorongva gondoltam arra, hogy hogyan teljesített a helyi NER korszakban a vajdasági magyar irodalom? Annál is inkább mert az írók részéről alig-alig hangzott el kritika a helyi NER-rel szemben. Nagy a vajdasági magyar csend, amelyet – végre – megtörte Radics Viktória a Revizor portálon közzétett siratóéneknek is számító, fájdalmas írása Szajbély Mihály Lázadók kora című kötetet kapcsán.
„…a HÍD itt néha felbukkan, de már nem érdekes. A Forum Kiadó még működik, de már nincs benne szufla. Erről ugyan nem szól Szajbély könyve, de megjegyzem, hogy a Fidesz fiókpártjának, a VMSZ-nek és a szerbiai felettes intézménynek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a kultúrpolitikásai nem úgy mérték fel irodalmunk történetét, mint a szegedi irodalomtörténész. Hogy Végel László szóhasználatánál maradjunk – és ez a két szó ebben a kis „jugoszláv” könyvben rengetegszer előfordul –, nem a „nonkonformista”, hanem a „konformista” vonulatot díjazzák. Ahogy ezt már a politika tenni szokta – a lázadás szelleméből azonban nem maradt szinte semmi”.
Szomorúan olvasom a fenti sorokat, amelyekben sok igazság rejtezik. Hogy eszmetörténetileg mi történt az elmúlt harminc-negyven évben majd feltárják a szociológusok, az irodalomtörténészek. Egy azonban bizonyos, megdöbbentő változások történek. Tudomásul kell venni, hogy immár néhány évtizede kibontakozott a tájköltészeti akríbia, amelyet egykor Fehér Ferenc képviselt. A próza is ebben a szellemben lírizálódik. Ebben a beszédmódban a poetizált tárgyvilág szimbolikus-metaforikus jellege uralja a verset és a prózát, amelyben kitüntetett szerepet kap a magánbirodalmai legendárium belső, leginkább primer kódolási stratégiája. Nem csupán szemlélet- és ízlésváltástól lehet szó, hanem a manapság mély gyökeret eresztető uralkodó eszmékről is. Az írók – mi mást tehettek volna? – tudomásul vették, hogy lealkonyult a lázadás kora a konformizmus hitelességet biztosító szellemi mundér lett. Korunk nagy konfliktusaiban minden érték, brochi értelemben veszendő lett, marad az utolsó érték: a magánbirodalom, a romok között egy csendes, melankolikus, magányos zug. Beköszöntetőt az idő, amelyet a Temetetlen múltunkban jeleztem, a kollektív konformizmus kora.
„A valóságról többé nem kell jelenteni, mert a valóságot kizsigerelték; hiába meresztgetem a szemem, kénytelen-kelletlen elismerem, minden rendben, beköszöntött a tökéletes behódolás kora, megvalósult az új osztály álma, a gondtalan nép többé nem képzelődik, a lelki gázkamrákban kipusztultak az utópiák, disszidáltak a forradalmak, a boldog apák szórakozottan simogatják a yuppie-fiókák kopasz fejét, nyugi-nyugi suttogja a nagyapa, az irodalom csendes, újra csendes, a temetetlen múltakra kiírták az elfogatóparancsot, nehogy véletlenül felriadjanak, esetleg feltámadjanak és ostobán fellázadjanak, a sírgödrök üresen tátonganak, a polgárok fegyelmezetten a boldogabb jövő felé masíroznak, tökéletes rend uralkodik.”