2026. július 9., csütörtök
Hogyan lehet valamiért haragudni érte és nem ellene? Ez nem csupán szellemi, hanem lelki erőpróba is. Lehet, hogy túl korán kínoz a kérdés, mert Szerbiában nem következett be ilyesféle törés és változás.
Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi minden történt Magyarországon az április 12-i választások után. Három hónap, amely megmozgatta és felébresztette Magyarországot. Annak külön örülök, hogy tanúja voltam a főváros hétköznapi életében fellobbanó érzelmi forradalomnak. Valami felgyülemlett az ország polgáraiban, amelyet nem ismertem eléggé. Most új helyzet állt elő, amelyben mindenkinek meg kell találni a saját helyét. A kormánypártnak is, az ellenzéknek is. Tanulságos lesz a független értelmiség és főleg a független újságírók további szerepe. Hogyan maradjanak hűek a kritikus szellemhez, olyképpen, hogy ne hátráltassák a progresszív folyamatokat. Olyan dilemma ez, amellyel személyesen mindeddig nem találkoztam. Hogyan bíráljam azt, amit respektálok? József Attila csodálatos verssoraira gondolok. „Érted haragszom én, nem ellened, / nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban, / erősítsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.” A neheze csak ezután következik. Hogyan lehet valamiért haragudni érte és nem ellene? Ez nem csupán szellemi, hanem lelki erőpróba is. Lehet, hogy túl korán kínoz a kérdés, mert Szerbiában nem következett be ilyesféle törés és változás.