Naplójegyzetek, fragmentumok
- május 28. péntek
A többségnek van ereje, de nincs igaza, kiáltott fel Ibsen csetlő-botló lázadója Stockmann a Népellenség című drámában. Jól vette észre Lukács György: Ibsen tisztában volt vele, hogy a tragikus küzdelmek elvesztették tragikus voltukat, a szemben állók kicsinyessége és alacsonyrendűsége miatt. A lázongás is elvesztette hősi auráját. Ezzel a tudattal olvasom Claudo Magris esszéjét a párbeszédről (A párbeszéd határai). Napjainkban a párbeszéd is közönséges cirkusz lett. Nevethetnékem támad: a parlamentben párbeszédre kerül sor az ellenzékkel. Külföldi bérencnek, hazai árulóknak nevezik azokat, akikkel úgymond pábeszédet folytatnak majd. Magris helyesen állítja, hogy a párbeszéd elengedhetetlen feltétele a képesség, hogy merjünk kételkedni saját igazságunkban is. Lessing fejtette ki, ha egyszer az Isten felé nyújtaná a két karját, azzal a szándékkal, hogy megajándékozza, a jobb kezében az igazságot kínálná, a ballban pedig az igazság keresését, akkor ő a bal kezével felkínált ajándékotot fogadná el. Úgy gondolom, hogy csak azok folytathatnak egymással párbeszéd, akik az igazságot keresik. Aki már birtokolja az győzni akar, akkor is, így van ez annak ellenére, hogy sokszor jaj a győzteseknek.