Naplójegyzetek, fragmentumok
- május 17., hétfő
Sokáig türelmesen hallgattam a sajtómunkások, a politikusok prédikációját a család szentségéről. Az utóbbi időben azonban megelégeltem ezt a képmutatást, mert muszáj volt az éhbérét dolgozó apára gondolnom, aki naponta azzal a félelemmel él, hogy a profitot hajszoló „keresztény oligarcha” kiteszi a szűrét az utcára. Muszáj gondolnom az anyákat molesztáló vidéki kiskirályokra. Miféle tekintélye marad az anyáknak és az apáknak? Ki kell mondani, hogy ne beszéljen a „család szentségéről” az, aki nem száll szembe ezzel a rendszerrel, mi több, ennek a rendszernek kisebb vagy nagyobb karikája. A párthű sajtómunkások tegyék fel végre a kérdést a rendszer kisebb vagy nagyobb képviselőinek, a nomenklatúra tagjainak, az újgazdag patrióta „keresztényeknek”, hogy a profitérdekében hány munkást csaptak ki az utcára. Ezek az „új harcosok” nemzeti konzervatívnak nevezik magukat. Semmi kifogásom a konzervatív értékrend ellen, csak emlékeztetem a vidéki prédikátorokat, hogy akad másféle konzervatívizmus is. „A polgári érzületben háttérbe szorul a családi, a törzsi és a vallási lojalitás, és az állampolgári gondolkodásban a hazafias érzések fókuszát nem egy személy, hanem egy hely alkotja. Ez a hely a város és a hozzá tartozó terület.” Nem egy „szoclib” gondolkodó írta, hanem Roger Scruton a neves angol konzervatív filozófus, aki 2019-ban kiérdemelte a Magyar Érdemrend Középkeresztje Csillaggal nevű rangos állami kitüntetést.