Naplójegyzetek, fragmentumok
- május 16., vasárnap
A betegség nem úgy hatott, mint Márai regényében, A nővérben, amelyben a jó és a gonosz angyala küzdött egymással. Úgy érzem, a jó angyala irtózva félrehúzódott. Márai hazugnak nevezte századát, én viszont a félelem századának nevezném a korunkat. Mitől félünk? Úgy tűnik már ki sem merjük mondani.
Egy mondat, amely ma különösen időszerű. A 2004-ben megjelent Eörsi-könyvben, az Időm Gombrowiczcsel-ban található egy mondat, amit csak ezekben a napokban különöse időszerű. „2034.ben – írja Eörsi – becsöngetnek unokámhoz, Dánielhez. Dániel kinéz és huszonkétmillió pakisztánit pillant meg az ajtaja előtti gangon”. Akkor még senki sem beszélt a menekültekről, vagy magyar tájszólásban a migránsokról. Aztán következett a migráns-kampány, de Eörsi mondatára senki sem utalt, még elijesztésképpen sem. Úgy tűnik, hogy napjainkban pontosítani kell a mondatot. Eörsi eltúlozta a pakisztánok számát. Különben is nem pakisztánok voltak, hanem kínaiak, akik azt ígérték, hogy a legközelebb többen lesznek. Csak előbb megvárják a Fudam egyetem megnyitását. Ezt nevezi Hszi Csin-png farkasharcos diplomáciának. A Magyar Narancs május 13-i számában olvastam Orville Schell Kína-szakértő az University of Callifornia Berkeley korábbi dékánjával készített interjút, amelyben Kína jó ismerője elmondja: tudomásul kell vennünk, hogy az elmúlt 15 évben Kína megkérdőjelezhetetlen globális nagyhatalom lett. Mindent megtesz befolyása növelése érdekében. Kiváló taktikai érzékkel állítja gazdasági erejét a politikai célok megvalósítása érdekében. „Ha egy ország gazdasági egyezményt ír alá Kínával – állítja a professzor – az rögtön egyfajta függésként kezd működni.”