- március 18., csütörtök
Borús, hideg reggel. Kilépek a teraszra és úgy érzem, beköszöntött az ősz. Kezd a közérzetem időjárásfüggő lenni. Rossz jel.
Abbahagytam az ártatlanság koráról szóló kisregényemet. Talán azért, mert mind jól vagyok abban biztos, hogy létezett ilyen kor. Ha létezett, akkor túlságosan rövid ideig tartott, úgyhogy nem is emlékszünk rá. Ledőlt a berlini fal, egy fiatalember goethei „vándorútra” indul. Róla kezdtem el volna írni a kisregénynek számító monológot. Érdekelt a naiv idelista, aki barátaival együtt egyszerre volt liberális, nemzeti konzervatív és – baloldali. A teljes ártatlanság korát élt, megszenvedte az ezzel járó drámai vívódásokat, a lelkében más módon más eszmék és értékrendek vitatkoztak. Szabadságra vágyott és egyéniségének kiteljesedését megmérhetetlen értéknek vélte, tehát egyik én liberális volt, de azt tapasztalta, hogy az egyetemes rideg terében sehogyan sem talál otthon, ahová menekülhetett volna a társadalomban felgyülemlő gonoszság elől. Háborúk törtek ki, az emberek nemzeti és vallási alapjai gyilkolták egymást, ő pedig inkább tehernek érezte individualizmusát. Az egyensúlyt és a biztonságot a másik, a konzervatív nemzeti énje biztosította, ezért otthont és rejtekhelyet kínált neki. Idegenségérzését csillapította az anyanyelv és a kultúra varázsa, azonban ott sem talált végső nyugalomra. Látta, hogy sokan seftelnek a nemzettel főleg a nemzeti nábobok, akik rajta értéket képviselnek a nemzeti érzésen, csak saját vagy vagyonuk gyarapodása mellett a globalista nagytőkével kupeckodtak. Nemzeti énjét ennél is fájdalmasabban érintette az állandó rettegés a Másiktól és a Másságtól. Úgy érezte magát, mint akit egy szigetre száműztek, mivel lakói rettegtek az idegentől. A rettegés fontosabb volt, mint a nemzeti érzés. Bárhova lépett, mindenütt határokba, az otthon szépen kitapétázott falába ütközött. Ha a végtelen tenger habfodraiban gyönyörködött, máris gyanút keltett. Amint a messzi távolban feltűnt egy bárka, rögtön arra figyelmeztették, hogy jönnek az idegenek, akik elfoglalják az ő szigetüket. A nemzeti klausztrofóbiát harmadik, a baloldali, szocialista énje az egyenlőség és az igazságosság szellemével orvosolta. Ne rettegjen az idegentől, a másságtól. És arra buzdította, hogy bízzon az igazságosságban, reménykedjen egy új parúziában. De ez az én sem biztosított számára megbékélést önönmagával. Szüntelenül tapasztalta, hogy az egyenlőség nevében valamiféle uniformista kényszerítenek rá, amely durván felsebzi azonosító és individualizmusát is. Így élt önmagával tusakodva, és közben abban a reménykedett, hogy a belső ellentmondásokkal megterhelt emberek nagy tettekre képesek, mivel nem mások ellen, hanem saját maguknak is átkelnek, ami felébresztik bennük a tudásvágyat, a kíváncsiságot és az önbizalmat. Nagyratörő álmok üldözték, amit az Istent a régi dilemma elé állította. Azokkal az aggályokkal szembesült, melyek közül a babiloni torony előtt ejtették gondba, amelyről Mózes részletesen és nagyon őszintén számolt be. Végzetes veszélyt ismert fel a teremtményében, akinek három énje vitába került egymással. Attól tartott, hogy kiszámíthatatlan lesz és baljós őrület keríti hatalmába. Ezért eldöntötte, hogy megszünteti a káoszt, ezentúl minden embernek csak egy lelke és csak egy énje lehet. Igy váltak el különbözőól az eszmék, törtek darabokra a lelkek, amelyek többé nem egy ember lelkében viaskodtak, hanem az öngyötrő ellentmondásokból kibékíthetetlen ellentétek lettek. Kezdődött a végtelennek nevezhető igazságos háborúsdi, a baljós ártatlanság korát felváltotta a győzelmekkel teli kollektív bűnösség kora. Hősöm megszabadult egy tragikus küzdelemtől, többé nem magával viaskodott, hanem másokkal. Azóta is eldöntetlen a kérdés, hogy mikor volt az ember boldogabb, amikor önönmagával vívódott, vagy amikor a saját igazsága nem volt más ember ellen vette fel a harcot. Azóta sokan és sokféleképpen magyarázták a fiatalember történetét. Egyesek azt bizonyítják, hogy az Isten megmentette az önmagával viaskodókat, ezért a bennük tomboló ellentmondások előbb vagy utóbb felőrölték volna. Ezek szerint a teremtő jósága öngyilkosságtól mentette meg az embereket. Mások az eredeti bibliai történetre utalták és arra figyelmeztettek, hogy az Isten megbüntette az elvakult nagyravágyást, ezért tartották. hogy az ember vele akarja felvenni a versenyt. Csak ő lehet egyszerre liberális, konzervatív és szocialista, és senki más. mert ő a Minden. Megint akadtak tudósok, akik azt bizonygatták, hogy az Isten jogosan büntetett bennünket, és örökre eszünkbe: nem először fordul el a kollektív büntetés és nem is utoljára. Megint mások gyanakodtak a történet hitelességében is azt bizonyítják, hogy kitalált történetről van szó, írói fantáziáról, egyes egyes utópiának más pedig disztópiának neveztek el. hogy az Isten jogosan büntetett bennünket, és örökre eszünkbe: nem először fordul el a kollektív büntetés és nem is utoljára. Megint mások gyanakodtak a történet hitelességében is azt bizonyítják, hogy kitalált történetről van szó, írói fantáziáról, egyes egyesek utópiának más pedig disztópiának neveztek el. hogy az Isten jogosan büntetett bennünket, és örökre eszünkbe: nem először fordul el a kollektív büntetés és nem is utoljára. Megint mások gyanakodtak a történet hitelességében is azt bizonyítják, hogy kitalált történetről van szó, írói fantáziáról, egyes egyesek utópiának más pedig disztópiának neveztek el.