2021. március 17., csütörtök
Naplőjegyzetek, fragmentumok
Kora reggel hideg a lakás. Baj van a távfűtő művekkel. Odakinn hideg északi szél. Már hetek óta nem működik a lift, állítólag 50 év után újat szerelnek be, postás sem jár; se ki, se be. (…) Az idő alatt egyre több dedikált könyvet hoz a postás, a régi szokásom, hogy először azokat veszem sorra, köztük is soron kívül olvastam végig Bereményi Géza Magyar Coppefield című regényét. Ritkán volt alkalmam a mai (nem csak a magyar) prózában ennyire letisztult mondatokkal találkozni. Osztom a kritikusok elismerő véleményét és nagyon örülök Bereményi sikerének. Őt természetesen, nem kellett felfedezni, de ha már felfedezésről van szó, akkor el kell ismernem, hogy Géza ezzel a regénnyel az egyszerűség csodáját fedezte fel. Valódi stílusbravúr ez a regény, amely nem akar stílusbravúr lenni. Ez a regény igazi, hamvas csoda. Engem külön megragadott az alulnézetből ábrázolt magyar világ keserű idillje. Az ötvenes és a hatvanas évek Magyarországáról ritkán olvashattam ilyen gyöngéd érzelmekkel átitatott regényt, a fájdalmas gyermeki idillről, igen, fájdalmas, de a fájdalomnak van egyféle gyöngéd és ragyogó aurája. És végre feltárul előttem Budapest! A leírások annyira szuggesztívek, hogy olvasás közben lelki szemeimmel szüntelenül fel akartam idézni a város utcáit. Úgy éreztem éppen én barangolok azokon az utcákon és tereken, amelyekről Bereményi ír. Én jártam azokban a bérházakban. És végre feltárul előttem Budapest! A leírások annyira szuggesztívek, hogy olvasás közben lelki szemeimmel szüntelenül fel akartam idézni a város utcáit. Úgy éreztem éppen én barangolok azokon az utcákon és tereken, amelyekről Bereményi ír. Én jártam azokban a bérházakban. És végre feltárul előttem Budapest! A leírások annyira szuggesztívek, hogy olvasás közben lelki szemeimmel szüntelenül fel akartam idézni a város utcáit. Úgy éreztem éppen én barangolok azokon az utcákon és tereken, amelyekről Bereményi ír. Én jártam azokban a bérházakban.