Ahol az anyanyelv mostoha és a hallgatás teher
Végel László: Temetetlen múltunk
Bréda Ildikó
https://aszem.info/2020/07/ahol-az-anyanyelv-mostoha-es-a-hallgatas-teher/
2020-07-17
Végel László Temetetlen múltunk című önéletrajzi regénye három generáció történetét átfogó munka, amely az elbeszélő családján keresztül mutatja meg a szerbiai magyarok Trianon utáni tapasztalatait. Betekintést nyerhetünk a második világháború alatti és utáni állapotokba, a totalitárius rendszeren át eljutva a nagy változást ígérő demokráciáig. Hősei nyugodtan nevezhetők tragikus hősöknek, akiknek a sorsa a politikai fordulatok örvényében formálódik. Nem a társadalom perifériájára szorított egyének, annál sokkal rosszabb a helyzetük: a peremvidéki lét miatt egy jól körülhatárolt állapot. A regény szereplői ezzel szemben a változásokhoz szüntelenül adaptálódni próbáló, vergődőének, akik önazonosságot és biztonságot keresnek. Harcuk szélmalomharcnak bizonyul. Ellenségük pedig nem más, mint önmaguk.
A regény nem a zavaros és gyakran fordul elő, hogy a történelmi események korhű regisztere, sokkal inkább az egyéni reakciók, az egyénben játszódó folyamatok helyeződik a súlypont. Arra a beteljesületlen igényre, hogy stabilitásra, értelemre, következetességre találjon a változó világban. A narrátor saját élményeit osztja meg az olvasóval, személyes tapasztalatain kívül elődeitől hallott vagy hallani véletlen eseményeket idéz fel. A hitelesség azonban nem elsődleges szempont. Az elbeszélő az olvasó előtt sem titkolja meggyőződését, mely szerint abból a tényből kiindulva, hogy a saját elménk szűrőjén keresztül adhatjuk át tapasztalatainkat, hajlamosak vagyunk a jelenbeli igényeink szerint elferdíteni a múlt történését. A történelmi események tehát a szereplők nézőpontjaiból bontakoznak ki az olvasó előtt.
A címben megjelenő temetetlen múlt az apák által átélt traumák valójában nagyon is éles tudatba égett kép. Olyan képek, amelyekről beszélni lehetetlen, ahogyan érteni, értelmezni is az. A hallgatás mint a feldolgozás egy lehetősége önként vállalt módszer, valamint a következő generációnak hasonló tapasztalatoktól való megvédése a mechanizmusa. Bár ez a törekvés nemes természetű, nem változtatja meg a tényeket, hogy egyre csak mélyebben az apák és a fiúk közötti szakadékot. A történelem kontinuitása megszakad, a gyerekek már egy másik korszakban nőnek fel, ahol nyoma sincs a háború generálta erőszakos megtorlásoknak és azokkal járó félelemnek. Az ebből fakadó különböző világkép a nyelvet központi megvilágításba helyezi. A nyelv nem csatorna többé apa és fiú között, a lényegi kommunikáció megvalósíthatatlannak kell lennie, által alapjaiban rendíti meg az identitás fokmérőjeként való értelmezését. Fontossága elsikkad a kettős nyelvhasználatban, lényeges momentumok nyelvi megnyilvánulásai vesznek el a felejtés ködében: bizonyos szereplők arra sem emlékeznek, milyen nyelven vallottak először szerelmet. Mások, főleg vegyes házasságból származó gyerekek gyakran családon belül más-más nemzetiségűnek vallják magukat.
A nyelv a maga csökkentett jelentőségét azonban egy annál erősebb gátló tényezőként tartalmazza az otthonosság érzete, a haza iránti vágyódásban. A külhoni magyarok és az anyaországiak között nem tölti be a közvetítői szerepét, tehát meggátolja a beágyazódási törekvést. A földrajzi otthon idegenként kezeli, és egyszersmind kiveti magából a szereplőket szerb hangsúlyosuk felismerése által. Bizonyos helyzetekben azonban, ami elválaszt, egyben össze van kovácsolva, felülkerekedik a nyelv és a hovatartozás törvényein: az egymás számára idegen nyelvi beszélőkkel, de ugyanazon országban élő társak között is megerõsítik könnyebbnek bizonyítják a sorsközösség miatt.
Ezáltal marad tehát a keserű otthontalanság érzete, minden három generáció fáradhatatlanul próbál elhallgattatni. A Trianon utáni korszak apái dacos ellenszegüléssel mindenre készen védi otthonuknak tartott tulajdonukat, nyelvükbe oltott identitásukat. A narrátor családjában az apa számára azonban a dac már nem követendő példa. A lázadás egyenlő a négyennel, a családfő értékrendjében az első helyen az övéi megvédése szerepel, még ha az bizonyos fokú alárendelődéssel jár. Ez azonban nem jelent a nemzeti érzés teljes hiányát. Az identitás, mint a regényben megjelenő eltemetett magyar zászló, amelyet előtte gondosan ládába tettek, hogy az első lehetőségek szerint sértetlenül kikaparják a földet, ott lappang a pofonoktól megedzett kisebbségben. A fő kérdés megmarad:
Ez a kérdés az apa legnagyobb dilemmája, az önmagával folytatott harc magja és az ellentmondások sokasága, amelyekből mindenki beleütközik: a képlékeny (erkölcsi) szabály- és normarendszerben nem látható előre az ok-okozati viszonyok. Egy teljesen ártatlan igény, mint az anyanyelvi oktatás biztosítása az apa számára a kommunista pártba való iratkozását feltételezi, ami rosszalló tekintetek kereszttüzébe helyezi őt. Míg előtte egy generációval apósa külföldről származó virágok termesztése miatt változott börtönviseltté, neki nagyon komolyabb büntetés jut osztályrészül, holott semmi vétke nincs: a saját lelkiismerete, az önmagával való elszámolás, amihez képes az örökölt teher cipelés.
A harmadik generáció már nem tud mindent, megszakad a történelmi folytonosság, az apák titkai, a kibeszélhetetlen végig ott lebeg és beárnyékolja jelenüket. A fiatal értelmiség megkérdőjeljelezi a rendszert, amelybe beleszületett, de a lényeges változásokat majdhogynem lehetetlennek bizonyulnak. Maga a haza fogalma is lebomlik ebben a kontextusban, nem lehet megállapítani, hogy ki hol van otthon, az anyaország is ugyanúgy idegennek tetszik, mint a hely, ahová szülők bár, de nem éreznek a sajátjuknak. Ahogy a szülői ház felismerése problémát jelent, az anyaország, anyanyelv fogalmak jelentése is megkérdőjeleződik. A regény világában az anyaország mostohának bizonyul. Nem öleli a keblére elszakított gyermekeit, hanem durván eltaszítja azokat onnan. Anyanyelvnek nevezhető az a nyelv,
A mű egyik legmarkánsabb kérdésének egy etikai dilemmát érzek. Ki az, aki helyesen cselekedett? Az, aki hősiesen vállalta a kisebbségi nemzetként ráháruló teherviselést, vagy aki az alkalmat kihasználva elhagyta a szülőhelyét? A kis vajdasági település a rendszerváltás után egy vihar sújtotta, szél tépázta, magyarok által szinte lakatlanná vált hely. Az egyetlen nemes feladatnak egy helybeli postásé bizonyul, aki kötelességének érzi leoltani az úgy, hogy felejtett lámpákat: leveleket ír a rokonoknak ottmaradt idős hozzátartozóknak elhalálozásáról, gondoskodik a temetésekről. Ez a cél hasznosabb, mint amit a több ember kívánhat, akik a maradás mellett döntve hazátlanságukban az örökölt honvággyal élik mindennapjaikat.
Végel László: Temetetlen múltunk. Noran Libro, Budapest, 2019.