- január 5., kedd
Arról írj legkevesebbet, ami kizárólag személyesen fájdalmat okozott. Írj róla, de rejtsed el mások életébe, amelyben a fikció gazdagabb jelentéssel bír. Ez a gondolat vezérnyelt vagy öt évtized alatt. Az irdalom mégsem a személyes sebek szemérmetlen kitárása. Inkább a diszkrét rejtegetése. Ezt a gondolatot erősítette meg bennem Danilo Kiš egyik interjúja, amelyben az anyja a Singer varrógépen kiszabott Dávid csillagról beszélt. Egy kisebbet és egy nagyobbat. A nagyot az apának, a kicsit a fiának. Gondosan felpróbálta a férje és a gyermeke gallérján. Egy napon jöttek az apáért, aki gondosan leakasztotta a fogasról a kabátját és a kalapját, egy pár másodpercig azon töprengett, hogy vajon vigye-e magával a sétabotját, de aztán a fogason hagyta. Arra a kérdésre, hogy sosem írta meg, hogy az anyja és a sárga csillag történetét, Kiš azt válaszolta, azért nem vállalkozott erre mert túl patetikus és prózaíróként nem tudott ironikus ellenpontot találni. Családtörténet regényének komor hátterét és hitelét, a zsidósorsot a nyomasztó harmincas évtized és a háborús idők aurája biztosítja. Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt róluk. Hiányzott az ironikus kontrapunkt. A műhelyvallomás arról is szól, hogy a legnehezebb írni olyasmiről, aminek nincs ironikus ellenpontja vagy történelmi aurája. Talán nem is kell, habár (elismerem) jelenleg ennek is van ázsiója.
Anikó bevásárolt a piacon, vett egy 7 NAP-ot is. Átlapoztam, egyetlene írást sem találtam benne, amit érdemes lett volna elolvasni. Már évek óta vásáljuk a 7 NAP-ot, de mindig ezzel az érzéssel teszem le a hetilapot. A Családi Kőrben időnként akad egy-egy cikk, főleg Vatašćiné és Purgeré.