Részlet a Másik világ című esszéből, amelyet 2003-ban a szarajevói Konstantinović-tanácskozáson olvastam fel, abból az alkalomból, hogy Radomir Konstantinovićot megválasztották a boszniai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjává. Az egyik legjelentősebb szerb értelmiségit a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia méltatlannak tartotta a tagságra. Az esszé a Krug 99 kiadásában jelent meg Szarajevóban. Magyarul mindeddig nem látott napvilágot. A teljes szöveg olvasható a honlapomon, https://vegel.org/wp-admin/post.php?post=11914&action=edit.)
Miért állítjuk azt, hogy Konstantinović démonjai még mindig előttünk állnak? A Vidék filozófiája nem a totalitarizmusról szól, hanem arról, amely létrehozza: a kognitív totalitarizmusról, amelyhez az orosz szuronyok csak eszközül szolgáltak, a bolsevik ideológia csak asszisztált hozzá. Annak az ördögi erőnek ad hangot, amely az elnyomásnak testet és formát adott, mert belénk költözött immár több évszázad óta. A közép-kelet-európai Faustoknak nem kell tehát szerződést kötniük a Luciferrel, elég csak kiegyezniük önmagukkal, mert a Mefisztó bennük él, mondhatnánk úgy is, hogy a másik én-jüket képviseli. Miközben Konstantinović regényei ezzel a Mefisztóval vívódó én-t ábrázolják, addig a Vidék filozófiája az egyes emberbe beköltöző kollektív Mefisztót elemzi. Némileg leegyszerűsítve úgy látjuk, hogy a Vidék filozófiája valójában e régió szörnyű keleti arcát ábrázolja, amely pár évszázada viaskodik a nyugati arccal. Ez az a populizmus, kollektivizmus, nacionalizmus, népiesség, amely nem képes lépést tartani a modernizáció kihívásaival, s ha szembe találja magát vele, akkor eltorzul és veszélyes demagógiává válik. A Vidék filozófiája, nem a „kommunizmus fekete krónikája”, hanem a kelet-közép-európai és balkáni „keletiség fekete krónikája”, amelyben az antikommunizmus ugyanolyan ördögi lehet, mint a kommunizmus, a vadul burjánzó kapitalizmus pedig semmivel sem ígér kedvezőbb kilátásokat, mint a profetikus antikapitalizmus. Ahol még a szabadság is zsarnokságról álmodik. Csak arról van szó, hogy az inga hisztérikusan leng ki, hol az egyik végletbe, hol a másikba. Hogy Szerbiában ez az inga a leghisztérikusabb volt, az csupán azt jelenti, hogy itt a keleti arc sokkal mélyebb gyökeret eresztett, s a „vidék filozófiája” önkéntesen választott zsarnokká vált.
(Részlet a Másik világ című esszéből, amelyet 2003-ban a szarajevói Konstantinović-tanácskozáson olvastam fel, abból az alkalomból, hogy Radomir Konstantinovićot megválasztották a boszniai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjává. Az egyik legjelentősebb szerb értelmiségit a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia méltatlannak tartotta a tagságra. Az esszé a Krug 99 kiadásában jelent meg Szarajevóban. Magyarul mindeddig nem látott napvilágot. A teljes szöveg olvasható a honlapomon, https://vegel.org/wp-admin/post.php?post=11914&action=edit.)