Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. szeptember 23., csütörtök
Egyre többet cikkeznek Vučić elnök testvére Andrej Vučić üzleti ügyeiről. A szerbiai korrupcióellenes bizottság gyűjti az adatokat a vajdasági mezőgazdasági birtokok privatizálásáról, ám az állam ellehetetleníti, hogy betekintést nyerjenek a dokumentumokba. Jelisaveta Vasilić a privatizációs bizottság egyik tagja a NIN hetilapban elmondta, hogy a vajdasági földművesek arra panaszkodnak, hogy a privatizációs machinációk mögött Andrej Vučić áll. Az illetékes szervek azonban nem szolgáltatják ki az adatokat. Azt hiszem, hogy ez a kérdés érdekelhetné a VMSZ-t is, mert a magyar földművesek nagy részének éret-halál kérdése lesz, hogy kialakulnak-e monopóliumok a vajdasági mezőgazdaságban. Mert ha megszületik a Vučić-birodalom, akkor a nagy halak megeszik a kicsiket, úgyhogy a kisbirtokok halálra lesznek ítélve. Hiába osztja a Prosperitate alapítvány a parasztoknak, hogy vásároljanak 5-10 hold földet. Viszont Vučić elnök cáfol: testvére egy talpalatnyi szántóföldet sem birtokol a Vajdaságban. Jó lenne tudni, hogy mi az igazság. A földekről nem tudok semmit, de ha kilépek az utcára, mást sem hallok, minthogy ennek vagy annak az újvidéki épületnek, ennek vagy annak a cégnek társtulajdonosa Andrej Vučić cége. Erről már nem csupán a NIN ír, hanem az utca népe beszél. Lehet, hogy városi legendáról van szó és az utca csak pletykál. De vannak szimptómák, amelyek alátámasztják a gyanút. A dokumentumok tanúsága szerint az igaságügyminiszter férje 28 millió eurós támogatást kapott az államtól, a korrupcióellenes bizottság hiába készítette el a jelentését, a kormány hallgat, az ügyészség tétlen. Úgy látszik Szerbiába tombol a testvérek mutyija.
Már ott tartok, hogy az újságokban nem is olvasom el azokat a megrázó írásokat, amelyek arról szólnak, amit a hétköznapi életben tapasztalok. Országos viszonylatban a korrupció százszor veszélyesebb, mint a koronavirus. Tudom, minden országban létezik korrupció, főleg a posztszocialista országokban, ahol az újburzsoázia nagyon gyorsan akar meggazdagodni, nyilván attól tart, hogy a politikai mentorok elvesztik a közeli választásokat. Nagy a hisztéria! Majdnem minden politikusnak van testvére, nővére, apja, ördög tudja miféle atyafisága. Rokonsági alapon szerveződik az új osztály. A vajdasági magyar sajtóban pedig azzal szembesülök, hogy nem az elvándorlás mértéke a sikeres kisebbségpolitika mérlege, hanem az, hogy hány kisebbségi politikus foglal helyet a bársonyszékben. Beretka Ferenc a Családi Kör mai számában arról ír, hogy az iskolarendszerben nagy a túlkínálat, vagyis sok a betöltendő hely, amelyre nincs igény. Hogy is lenne, hiszen „főleg Észak- és Nyugat-Bácska területéről már középiskolába is Szegedre, Bajára iratkoznak be a diákok.” Nyilván kétféle megmaradás-szemlélet létezik a vajdasági magyar közéletben. Az egyik a pártszempontú, amely szerint a vajdasági magyarság jó helyzetét az bizonyítja, hogy hány magyar kerül be a bársonyszékbe, a másik pedig a nemzeti jellegű, amely azzal számol, hogy hány magyar diák iratkozik be az iskolákba.