Naplójegyzetek -fragmeentumok
2020. szeptember 16., szerda
Kevesen tudnak olyan meghatóan írni keleti és nyugati lelkületükről, mint Orhan Pamuk az Isztambul című könyvében. Úgy érzi fél lábbal az egyik, fél lábbal a másik kultúrában él. A nyugati rész nem is valóságos, inkább illúzió. S amikor úgy éreztem, hogy hiányzik ez a rám vesződő pillantás, én magam válok saját Nyugatommá”, folytatta Pamuk a gondolatlemenetét. A Nyugat, mint illúzió! Önkéntelenül saját ifjúságomra gondolok. Húszévesen, de később is a Nyugat számomra is a kultúra ajándékénak köszönhető illúzió volt. Természetes, hogy még a hatvanas években sem érezhettem a „rám vesződő nyugati pillantást”, és ezért én is akárcsak Pamuk, saját Nyugatommá váltam. Csakhogy Pamukéhoz viszonyítva sokkal bonyolultabb meg kényesebb helyzetben találtam magam. Ő mégis egy nagy nemzet polgára és egy nagy kultúra fia. Én csak egy Szerbiában élő kisebbségi, két kultúra a magyar és a szerb, két civilizáció: a közép-európai és a balkáni között élő anonim européer vagyok – és az is maradok. Helyzetem cseppet sem azonos azokkal, akik kikandikálnak az egyik kultúrából és belekóstolnak egy másikba. A manapság nagyon is meghonosodó ilyesféle sznob vásári kirakatra emlékeztető multikulturalizmus számomra idegen és hamis. Sokkal inkább megszenvedem az állapotot, amelyről Pamuk ír: én válok saját másik énem idegenjévé, mert kénytelen vagyok elismerni, hogy a damaszkuszi utam végtelen. Valamiképpen Balázs Béla is igy küzdött a kétlelkűséggel, amikor a saját internacionalizmusával nézett szembe. Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, akik egy internacionalista vagy egy idegen nacionalista eszme szolgálatába álltak, de sosem írtak arról az internacionalistáról, akit nem az jellemez, hogy egyetlen néphez sem tartozik, hanem az, hogy igenis van sajátos nemzeti kultúrája, gondolkodásmódja, lelkialkata, akit érzelmi, sőt irracionális szálak fűznek ahhoz a néphez, amelyhez tartozik. Aki – remélem – önnönmagával viaskodva új szintézist keres.