Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. szeptember 2., szerda
Márai attól félt, hogy nevetségessé válik, de mégis kimondta, hogy szerinte a kapitalista termelési rend csak akkor tud az eltömegesedett világban egyénnek és tömegnek életformát mondani, ha emberszabású egyezkedést köt a szocializmussal. Én már félek kimondani ezt, vagy hasonlót, mert tüstént jönnek a nagyokosok. No, no! Miféle szocializmust akarok? Ahogy látom az új nemzedékek magától értetődőnek tartják a kapitalizmust. A környezetemben nem is hallok vagy olvasok valamiféle alternatíváról. Ez csak Párizsban, Londonban vagy Berlinben lehetséges a baloldaliság. Valójában alternatíva nélküli korban élek. Eric Hobsbawm még az ezredfordulón idézte Rosa Luxemburgot, aki szerint a szocializmus vagy a barbárság között választhatunk. Szocializmus nincs, tette hozzá, akkor legalább igyekezzünk, hogy barbárság se legyen. Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek egyaránt ellenségesek a liberalizmussal és a szocializmussal szemben, mivel mindkettő az értelem, a haladás, és a nagy forradalmak kora értékeit képviseli”. A szocializmus csúnyán megbukott és győzött a barbárság.