Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. szeptember 1., kedd
Budapesten a SZFE hallgatói elfoglalták az egyetemet és megakadályozták, hogy az új vezetés t helyét. Köztük van Vidnyánszky Attila a különben tehetséges színházi rendező, aki a kormány által kinevezett kuratórium elnökeként szembekerült a fiatal hallgatókkal. Valami történik a fiatal egyetemistákkal. Belgrádban hónapokkal ezelőtt elfoglalták az egyetemi rektorátust, hogy a pénzügyminiszter plágiumára végre fény derüljön. Forronganak a mai huszonévesek! Hasonló tüneteket tapasztalok Budapesten is. Elégedetlenek a mai középgeneráció konformizmusával? Miután rendszerváltó nemzedék javarésze átengedte a hatalmat a középnemzedéknek, fellángolt az autoritativ populizmus, az autokrata rezsim, amelyre a rendszerváltók a kilencvenes években álmukban sem gondoltak. Hogy miféle oksági kapcsolat van a középnemzedék és az autokrata rendszerek között, azt majd a politológusok megállapítják. A tévéhíradókban látom az új fiatal politikai osztály tagjait, negyven év körüliek, rendkívül becsvágyók és mellettük komoly segédszerepet játszanak a harminc év körüliek is. Ezt a nemzedéket Bret Easton Ellis amerikai író látványos sikerekre vadászó beszari yuppie-nemzedéknek nevezte. Szeretném hinni, hogy túloz. Én inkább szelíd nemzedékről szólnék, amelynek nem kellett keményen küzdeni, hogy elfoglalja a helyét a vezető politikai vagy értelmiségi elitben. Ajándékba kapta a hatalmat. Bár a szocialista rendszerben született, annak felbomlása idején lépett pályára, ám a kapitalizmusban építette fel a karrierjét. Abban a rendszerben, amelyben a szegények még szegényebbek lettek, a módosabbak pedig még gazdagabbak. A nemzedék egy része fanyalogva veszi tudomásul, de nem tesz semmit ellene, inkább élvezi a gyümölcsét. Szüleik általában a szocialista rendszerben izmosodó középosztályhoz tartoznak, nekik tehát nem kellett a mélyszegénységből felverekedni magukat. Az alsóbb osztályok gyermekeinek már nem volt esélyük, hogy felemelkedjenek a társadalmi ranglétrán, ez az új elit tehát nem élt át igazi versenyt, úgyhogy lassan kialakulnak az új családi dinasztiák, ez lesz a polgári nepotizmus melegágya. A konkurencia további alábbhagyását az is lehetővé tette, hogy számos fiatal külföldre távozott. A mai középnemzedéki elit tehát nem vívta meg a saját küzdelmét, nem alakította ki a saját jövőképét, könnyen beépült a rendszerbe, s ennek szellemében alakította ki a világképét is. Rohamosan növekszik a szociális egyenlőtlenség? Ez a kapitalizmus, hangzik a válasz. Elnyomják a szabad és független sajtót? Nincs szabad és független sajtó, hangzik a válasz. Erősödik a diktatórikus vagy az autokrata rendszer? A választások szabadok, a nép így választ, nem tehetünk róla, hangzik a válasz. A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a legfiatalabb nemzedék érzékeli, hogy ez a kollektív konformizmus az ő jövőjét teszi kockára és ezek után az egyetem padjai közé beköltözött a rebellis szellem. Mi, akik ünnepeltük a szocializmus bukását és a szabadság hajnalát nem kis lelkiismeretfurdalással figyeljük az unokák küszködését.