Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. április 23., csütörtök
Anikó újra kimerészkedett a lakásból: gyümölcsöt és hentesárut vásárol a közeli üzletekben. Hazajövet beszámol, hogy alig látott szájmaszkos embereket az utcán. A gyümölcs- és zöldségárusnál csak egy ember tartózkodhat az üzletben, a kinn várakozók idegesek, ha valaki tovább tartózkodik odabenn. Tiltakoznak, mire az árus figyelmezteti a vásárlót, hogy siessen. A hangulat feszült. Senki sem tartja be a 2 méter távolságot. Kiderül, hogy a koronavírus mégsem a szolidaritást csalta ki az emberekből. Hans Henning Paetzke befejezte az ulmiak részére irt irodalmi esszém fordítását. Azt kellene tovább írni az Adenauer Stiftung részére. Újra előveszem Tišma egyik regényét, a Hitek és összeesküvéseket. A 2. világháború után összeülnek a régi ismerősök, a családtagok, németek, szerbek, magyarok. Élvezettel olvasom, hogy Tišma milyen magától értetődően írja le ezeket a jeleneteket. Sajnos, ez a tarka összetételű nemzedék eltűnt az újvidéki világból. A regényben a szerb Sergej Rudić és egy német nő Inge kudarccal végződő szerelme bontakozik ki. Sergej Rudić részt vett az ellenállási mozgalomban, Bački Jarek környékén gyújtogatta a német búzatermést, Inge szülei pedig hithű Hitler pártiak voltak. De igazából nem ez választotta őket szét. Valami komolyabb, mélyebb különbség. Hasonló szituáció bontakozik ki az Egy makró emlékirataiban is. Tanja és Bub szerelme is egyszerűen lehetetlenné vált, hiszen két idegen találkozott. Eszembe jutott Márai vallomása az idegen nőről, az Idegen emberek című regényében. Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott találkozott Bub az Egy makró emlékiratainak hőse Tanjával…