Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. április 3. péntek
Seid Serdarević a zágrábi Fraktura könyvkiadó szerkesztője nem véletlenül kesergett azon, hogy rövidesen rengeteg a karanténról szóló gyöngécske regényekkel fogják ostromolni. Nem kétlem, hogy igaza van. Szerintem először a romantikus/szentimentális írók nyalogatják magánéletük sebeit, felsorakoztatják a régi szép privát emlékeket, a főzőcskézést és az álmodozást, s arról merengenek, hogy jaj istenem, mennyi gond kínozza őket, milyen kínos volt a bezártság. Aztán következik a részletes leírás a virágoskertekről, a kihalt utcákról. Szóba kerül természetesen Proust is, mert az eltűnt idő a karanténban fontos szerepet játszik. A francia író elmaradhatatlan teasüteményeiről sem feledkeznek meg. Ráérezve, hogy a mélabús történetek esetleg giccses diskurzussá válnak, színre lépnek a formabontó sztárírók is, akik ironikus és groteszk hangon ábrázolják a koronavírusi idők bugyrait és iróniával fűszerezett bizarr hangnemben szólnak az új apokalipszisről, amivel elnyerik a szépérzékű kritikusok elismerését.
Nem zárom ki, hogy születik néhány fontos mű is, csakhogy azok elsősorban nem csak a koronavírus által ránk kényszerített karanténról, főleg nem a privát motyókról szólnak, hanem arról a jónéhány évtizedes szellemi karanténról, amelyben önelégülten lapultunk. A koronavírus ránk oktrojálta azt, amit az előző években önszántunkból vállaltunk és ezzel feltárta az önként vállalt világunk fonákját.
Nesze nektek intimizmus, dúdolják majd kórusban a ránk leselkedő vírusok. Most aztán elbíbelődhettek lelki fájdalmaitokkal.