Szarvas Melinda:
Végel László: Egy makró emlékiratai
Élet és Irodalom, Budapest, 2017. december 17.
A Noran Libro által gondozott életműkiadás a sorozat hatodik darabjaként ért el Végel első nagy sikerű és meghatározó művéhez, az Egy makró emlékiratai címűhöz.
50 év telt el az első kiadás óta, természetes, hogy a regény más, talán kisebb hatású ma, mint akkor volt. Lelassult a sodrása, de a szöveg még így sem válik vontatottá vagy unalmassá, mindössze arról van szó, hogy azok az írói megoldások, melyek az első megjelenés alkalmával még az újdonság erejével hatottak, mára belesimultak a műbe.
Noha muszáj azzal az egyébiránt örömteli ténnyel is számolni, hogy az Egy makró emlékiratai új olvasókhoz is elér, kiadványsorozatról lévén szó, mégis inkább az lehet érdekes, ahogy a tulajdonképpeni életműindító regény mai értelmezését a későbbi művek befolyásolják. „Ma végre sikerült időt szakítanom magamnak, hogy egész délután a kockás ingeket nézegessem” – az első mondat nagyon sok irányba elindíthatja az olvasót. Jó első mondathoz híven érzékelteti az egész regény alaphangulatát, és megidézi azt a különleges és sajátos műfaji kategóriát, amelyet a magyar vajdasági irodalom is tulajdonképpen a Forum Kiadó 1960-as évek végi regénypályázatára beérkezett művek leírására sajátított ki, ez az úgynevezett farmernadrágos próza, melyről épp Végel regénye kapcsán is sokat írtak vajdasági értelmezők. Ebbe a kategóriába azokat a műveket sorolták, amelyek egy sajátosan kelet-európai környezetben jelenítettek meg valamit abból az „amerikai életérzésből”, amelynek lenyomataként értelmezték például Kerouac Úton című művét is. Végel László regénye újvidéki fiatalok egy csoportjának passzív lázadó életszakaszát bemutatva hasonló társadalmi kritikát (is) rejt. A kevés eszközzel megrajzolt hősök élete kilátástalan, ám a regényben bemutatott hanyag egyetemi közeg csak látszólag kiüresedett. Az Egy makró emlékiratai című regényt nem az események sodró lendülete jellemzi, inkább a (lét)értelmezés kényszere, melyre utalhat a naplóforma, mely azonban a szöveg kontextusában látszólag nem is nagyon bír különösebb funkcióval. Ugyanakkor ez a megoldás máris jelentősebbnek bizonyul az egész eddigi Végel-életmű vonatkozásában, amellyel az első megjelenés idején, tekintve, hogy ez volt a szerző első érdemi kötete, még nem lehetett számolni, vagyis ez az a szempont, amit csak az újrakiadás hozhat. A Noran Libro által évről évre az olvasók elé tett Végel-szövegek a szerző sajátos írói gondolkodásmódjaként és beszédpozíciójaként prezentálják a naplóírást. Az Egy makró emlékiratai című regényt a többi Végel-mű kontextusában érdemes újraolvasni, nem a műben remélt fejlődés vagy bármiféle tendencia kirajzolódásáért, hanem egy kiegyensúlyozott, jórészt Újvidék környékén megmaradt életművön belüli alakulások láthatóvá tételéért.