2019. augusztus 2., péntek
Nehéz vállalni Sinkó Ervin Az út (1920) című nagyeszéjének krisztiánus konklúzióját, hiszen a szerző is szembekerül vele. Már nem tartja magát kommunistának, nem hisz többé a proletárdiktatúrában, ám amikor az ellenforradalmárok ostrom alá veszik a Szovjetházat, kénytelen volt ellentmondani a „ne ölj” parancsának és fegyvert fogott – mégis. „Nem tettem a lelkiismeretem parancsa szerint, mert bármennyire is gyűlöltem minden erőszakot, bármennyire is tudtam a proletárdiktatúra bűnösségét, és azt, hogy az igazi élethez nem ő vezet, a hitem szerinti cselekvésben mégis megrettentett és megbénított annak a lehetőségnek a gondolata, hogy a diktatúra akciójánál természetszerűen még véresebb, bosszúra szomjasabb reakció, az ellenforradalom győzedelmeskedjék”. Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a legfontosabb, hanem a század csapdájában megfogalmazódó sorsélmény. Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái. Nem ugyanezek, ám hasonló csapdák leselkednek ránk is és sokszor úgy tűnik, hogy lehetetlen választani. (…)