2019. február 18., hétfő
Szophoklész drámájában van egy jelenet, amelyben felvetődnek azok a kérdések, amelyeken ma is rágódunk. A két nővér – Khrüszothemisz és Élektra – vitájában Khrüszothemisz elismeri, hogy Elektrának igaza van ugyan, ám meg akarja őrizni azt a maradék szabadságot is, amelyet engedélyeznek neki. Rosszabbul jár, ha Élektra igazságát hirdet. Ezért nem marad más hátra, minthogy elhallgasson. Így békítgeti a lázadó Élektrát: „hogyha arra vágyom, hogy szabad legyek, / mindenben a hatalmasoknak engedek” Élektra azonban következetes marad. „Te őket puszta szóval gyűlölöd, / tettel viszont gyilkosoknak társa vagy”, válaszolja nővérénak. Mintha ma hallanám ezt a párbeszédet. Mindenhol, az utcán, a munkahelyen, a baráti társaságokban. Egy életen át ezt hallgattam. És láttam nemzedékem legjobbjait, amint szavakkal gyűlölik a hatalmat, de tetteikkel szolgálták, őket látva nagyon sokszor elbizonytalanodtam abban, hogy lehet-e másként. Mégis Rousseaunak lenne igaza? Az ember szabadnak születik és mégis bilincsekben él. De az is kiderült, hogy a többség megkedvelte a bilincseket, már akkor is elégedett, ha a bilincs nem töri fel túlságosan a csukóját. Mások meg némi elismertség fejében élvezettel viselik a bilincseket.