2018. május 23., szerda
Arra keresek választ, hogy mi jellemzi korunk Jaromiljét. Kundera ír Jaromilról, a költőről, aki idealizmusból lett besúgó. Hol van az a véres mosolyú ártatlanság? A mai fontos pozíciókat betöltő értelmiséginek valamennyivel könnyebb a lelkiismerete. A megszelídült költők írjak a verseket, a „dől belőlük az érzés”, az égen szivárvány omlik szét, gyönyörű szivárvány, amely azonban nem a börtönök, hanem a pártházak, a szerkesztőségek és a kiadóházak felett ragyog. A börtönökbe nem dugnak be másként gondolkodókat, csak ügyesen elszigetelik őket. A vezetők mosolya sem véres, csak vérpettyes. Így lépked a hatalom és annak értelmiségi holdudvara a langyos autokratizmusba. Vérpöttyös mosollyal. Korunk Jaromilja régimódi formabontó versekkel tündököl, körmöli a posztmodern prózát, azzal a mély meggyőződéssel, hogy az irodalomnak semmi köze a valósághoz. Ne is legyen, biztatja a főnöke.