2018. április 27. péntek
Egyre nagyobb szenvedéllyel olvasom az írók naplóit, mert azok tanúskodnak az írói formátumról. Születnek kiváló regények, újabban úgy mondják remekművek, amelyeket nagy megbecsüléssel veszek a kezembe, de 50-60 oldal olvasása után tisztelettel visszahelyezem őket a könyvespolcra. Azok a regények kötik le tartósan a figyelmemet, amelyek újra meg újra a kor mérlegére helyezhetők. Stendhal regényeit azért veszem nagy izgalommal a kezembe, mert már az első fejezetek olvasása után kiderül, hogy korom mérlegére kívánkoznak. A naplók viszont éppen azért izgalmasok, mert bennük az írók tévedéseikkel, vagy remek rálátásukkal (ez mindig később derül ki) feltárják a sebeket, amelyeket koruk ejt rajtuk, s ezek a sebek aztán a korról árulkodnak. „Ma, amint felkelek torkon ragad a szorongás láttán az Európa, sőt az egész világ ege fölött félelmetesen sötétlő felhőknek. Optimizmusomba nem vegyül olyan mértékben egoizmus, hogy felül tudjon kerekedni rakta.”, írta 1938. november 21-én Gide. Most ugyanazokat a sötét felhőket látom én is, és úgy érzem, Gide hozzám szól. A politikusok abban az időben még Hitlerrel alkudoztak. Nem először és nem is utoljára fordul elő, hogy az európai demokratikus politikusok kesztyűs kézzel bánnak a diktátorokkal.
