2018. április 21., szombat
Ahogy látom, manapság a koravén nemzedékek egyre ritkábban olvassák Nietzschét, nem idézik, s szellemi hatása sem érződik. Valójában a magyar kultúrában Nietzsche mindig egzotikus idegennek számított. Nem így Jugoszláviában s természetesen a vajdasági magyar kultúrában. A hatvanas évek elején Tolnai Ottónak és nekem Nietzsche félig-meddig ábécés-könyvnek számított. Egy délután Sinkó Ervin Tolnait és engem fogadott a Ćirpanov utcai lakásában. Még két házzal odább voltunk albérlők. Életfeltételeinkről érdeklődött, s döbbenten vette tudomásul meg, hogy ő emigránsként Bécsben jobb körülmények között élt. Nietzsche köteteket vette elő – németül. Helyeslően bólogattunk. A Symposion „első botrányát” éppen egy Nietzsche-fogalom, a kalapács filozófiája robbantotta ki. Kalapáccsal filozofálni – ez volt a kérdés, írta a német filozófus, aki ellensége volt minden hitnek, kereszténységnek, felemás romantikának és hazafiaskodásnak, minden művészi élvhajhászásnak, művészi lelkiismeretlenségnek, amely arra szeretne rávenni a művészeket, hogy imádják azt, amiben többé nem hisznek – mert művészek. Ki gondol arra, hogy Nietzsche egyik fogalmára utal Koncz István első kötetének a címe: Átértékelés. Ezt címet a kanizsai Tisza parton választottuk, miután édesanyja fiókjából előhalásztam addig közöletlen verseit s összeállítottam Koncz István első verseskötetét.
