Európai depresszió
2014. április
Az operatőr haditette
Tegnap a spliti Le Monde kávézóban, a Diokléciánus palota tövében Bruna Bebić, a spliti Horvát Nemzeti Színház színésznője részleteket olvasott fel a Neoplanta avagy az Ígért Földje című regényemből, majd beszélgetésre került sor, amelyet Marijo Glavaš vezetett. Beszélt a regény párhuzamos történeteiről, arról, hogy az egyik történet hogyan értelmezi át a másikat. A szerkezet egy beépített belső tükörrendszerre vall. Eddig ezt egy kritikus sem tette szóvá. Az est végén tíz percnyi jelenetet mutattak be az Urbán András rendezte Neoplanta című előadásból. Ennyit sikerült ugyanis horvátra feliratozni. A közönség tapsolt utána, mintha előadást látott volna. Aztán a Horvát Rádió és Televíziónak adok interjút, amelyet még az aznap esti művelődési műsorban sugárzott. A riporter asszony mindenképpen az előadásból is szeretett volna néhány részletet beépíteni a riportba. Mérlegelte, használható-e a CD-n levő anyag. Az operatőr szeme felcsillant. Hogyne lehetne, mondta és munkához látott. Mindeddig rutinosan, fásultan végezte feladatát, egy szót sem szólt, csak néha álmos tekintettel bólintott egyet, de amint nehézséggel került szembe, rögtön felébredt benne az alkotókedv. A végén elégedetten állapította meg, hogy sikerült.
Eufória és depresszió
A Vihar nevű horvát katonai akció után Tudjman elnöki irodájában találkozott a horvát elnök és Richard Holbrooke. Tudjman valószínűleg Bosznia felosztására gondolt, amikor Henry Kissingert idézte. Ha nem tudjuk megmenteni Jugoszláviát, akkor Bosznia is menthetetlen, állította Kissinger. Holbrooke legyintett, hogy Kissinger okos ember, mondta, csak néha butaságokat beszél. Ezzel Tudjman tudomására hozta, hogy Bosznia felosztása szóba sem kerülhet. Szerbia sem számíthat erre, de Horvátország sem. Annyi év után azonban még mindig nem dőlt el, hogy Bosznia megmenthető-e. Most mindenki az ukrajnai kártyát játszaná ki. Katalónia önállóságot követel. Skócia el akar szakadni Angliától. A svéd titkosszolgálatok szerint Oroszország felkészült a háborúra. Egyre többet olvasok a NATO-ról. Nem, ez lehetetlen, nyugtatom magam. Lehet, hogy csak a nagyhatalmak teszik próbára egymást. Játszanak a tűzzel. Forrong körülöttünk a világ. Huszonöt évvel ezelőtt Kelet-Közép-Európában nagy eufória született, manapság pedig egyre erősödik a depresszió
A szelek járása
Sok mindent megtanultam a mediterrán világban, de a szelek járásában nem tudok kiigazodni. Itt mindenki szakembernek tartja magát, de egymástól ellenkező jóslatokkal traktálnak. Nem teszem szóvá a dolgot, mert egy dalmát akkor sértődik meg legjobban, ha azt találnám nekik mondani, hogy rossz időjósok.
A hübrisz hatalma
A pártvezetők egyenként felsorakoznak Aleksandar Vučić kormányfőjelölt előtt és bebocsájtást kérnek a kormányba. A jelenet csak növeli Vučić népszerűségét, amely immár akkora, hogy egyetlen emberen kívül senki más nem ejthet csorbát rajta. Ezt az egy embert Aleksandar Vučićnak hívják, a fegyvere pedig hübrisz néven ismert.
Ki fél még Marxtól?
Dalmáciában Mirko Kovač új könyveibe merültem el. Boldognak lenni, csak azért mert szerbek vagyunk, eléggé nagy balhé”, olvastam az egyik könyvében. Mirko Kovač tehát Rovinjban sem alkudott, élete végéig harcban állt a hivatalos értékekkel, a hivatalos irodalommal, a hivatalos beszédmóddal. Igaz, halála után a konformisták ünneplik őket, főleg azok, akiknek soha semmi bajuk nem volt semmiféle hatalommal. Milyen bájos dolog írónak lenni, gondolom. Ha netalán Mirko Kovač barátja Danilo Kiš újra köztünk teremne, bizonyára megírná az Anatómiai lecke folytatását, immár nem csak a nacionalistákról, hanem az ünnepélyesen bólogató írótársadalomról, a bájos irodalomról. Könyvét böngészve bukkantam rá a Ki fél még Marxtól, című esszéjére. Igencsak meglepődtem az egyik állításán, miszerint Marx Tőkéjét bizony el kell olvasnunk. Éppen ő állít ilyesmit, akit fiatal korában megrögzött antikommunistaként bélyegeztek meg. Volt is ebben a vádban némi igazság. Baloldali rendszerkritikus volt, tehát nem békélt meg a szocialista hatalommal. Lehet, hogy a szocializmussal megbékélt volna, hiszen lelkesedett ’68 eszméiért, s a fiatal Marxot olvasta, de A tőke olvasására még az isten sem tudta volna rávenni, holott azzal is tisztában volt, hogy marxistának lenni nem volt mindig jó ajánlólevél. A mindenható pártnak ugyanis nem volt ínyére, ha valaki komolyan vette Marxot. Ezzel kapcsolatban egy hiteles történettel példázik. 1971-es párttisztogatások idején, a zágrábi közrádióban az egyik munkatárs óvatosan megkérdezte a szerkesztőt: „De mi lesz velem, én katolikus hívő vagyok?” Mire a szerkesztő megnyugtatta: „Lehetsz katolikus, az a fontos, hogy ne legyél marxista”. Maradt a munkahelyén. A kilencvenes évek elején a baloldaliak tömegesen megtértek. Minél nagyobb pártfunkciókkal rendelkeztek a szocializmusban, annál nagyobb antikommunisták lettek a vadkapitalizmusban. Kovač nem kíméli ezeket a marxista konvertitákat, és baloldaliakat, akik szinte egy éjszaka jobboldaliak lettek. Eközben nem esett a doktrinerség csapdájába sem. Elismeri, hogy minden embernek joga van változni, módosítani a nézeteit. Az is megtörténhet, hogy radikálisan más eszméket követ. Bizonyos értelemben a módosulások elkerülhetetlenek, hiszen változnak a körülmények, az új kihívásokat nem lehet a tegnapi válaszokkal értelmezni. Csakhogy a váltás okát, magyarázatát is fel kell tárni. Azok a marxisták, akik minden magyarázat nélkül nacionalistákká vedlettek, karrierizmusból voltak nacionalisták, és stréberségből lettek nemzeti hazafiak. Mindez rossz fényt vet a baloldalra, amely konvertitákkal volt teli. Jobbakat érdemelt volna? Aligha, ha még ezeket is befogadta. Szerintem a baloldalon a jövendőbeli konvertiták irtották az idealista baloldaliakat, minek láttán a szocializmus – mint ahogy a Bűnhődésben írtam – öngyilkos lett. Méltóbb híveket érdemelt volna. Nem szolgál vigaszul, hogy ugyanezek a konvertiták beszivárogtak a jobboldalra, ami azt jelenti, hogy rövidesen kezdődik a jobboldali konkurencia. A legnagyobb nacionalistáktól lesznek még nagyobb nacionalisták. Nem hiszem, hogy ez a versengés leállítható, de ha igen: akkor csak egy módon: ha mindenki marad az, ami. Erre a rokonszenves lehetőségre egy a Mirko Kovač által felemlített történet utal. Még a második világháború előtt Miroslav Krleža és Miloš Crnjanski összeverekedtek. Krleža bal kézzel ütött, Crnjanski jobbal. Krleža élete végéig baloldali maradt, Crnjanski pedig jobboldali. Soha többé nem találkoztak, de becsülték egymást. Krleža jó írónak tartotta Crnjanskit. Egyiküknek sem kellett változtatni világnézetén. Nem tudom, mi lenne ma Krlezával. A történet igazi hőse azonban mégis Mirko Kovač. Az ő sorsa kideríti, hogy mi lenne Krležával, ha netán a vadkapitalizmusban továbbra is baloldali marad. Szerintem ő is menekült volna a szomszédjától, akárcsak Mirko Kovač. Valamelyik szigetről vagy kisvárosból figyelte volna a sok köpenyegforgatót, a szegények kapitalizmusának gőgös főszereplőit, akik úgy cserélgetik a pártokat és a világnézetük, mint az alsóneműjüket, arról töprengett volna, hogy azért érdemes A tőkét olvasgatni. Ez pedig már nem anekdota. Mirko Kovač, akit az isten sem tudott volna rábeszélni, hogy kezébe vegye ezt a könyvet, a sok antikommunista láttán elismerte, hogy amíg létezik kapitalizmus, addig Marx is aktuális. És szégyellte, hogy nem vette időben kezébe a könyvet.
Büntetés
Kételkedem, tehát jönnek a verőlegények. A verőlegények korában élek, amikor akadnak akadémikusok, akik verőlegényt tartanak.
Menekülés a kudarcba
Anikó lelkesen figyeli a riván a nagy óceánjáró turistahajókat, bizonyára arról álmodozik, hogy egyszer világkörüli útra indul. Nem kívánom kedvét szegni, inkább a jókedvű fiatalokat figyelem a kerthelységben. Az idősebb nemzedékek gyakran panaszkodnak, hogy a fiatalok érdektelenek, közömbösek, s rossz útra tértek. Nem veszem komolyan ezeket a szavakat. A jókedv mögött inkább a menekülés fájdalmát vélem felismerni, menekülnének abból a világtól, amelyet mi teremtettünk meg. A végén majd ugyanazt a kudarcot élik meg, mint mi.
Arról a felesleges teherről
Ha az írót mentesítik az igazág kimondásától, akkor a közösséget elidegenítik az irodalomtól. Azt gondoltuk, hogy felesleges tehertől szabadultunk, közben arra panaszkodunk, hogy az embereket többé nem érdekli az irodalom.
Magyarország
A heves bora hatására hullámok csapkodják a partot. Állok a tengerrel szemközt s a választások utáni Magyarországra gondolok. Van abban az országban valószerűtlen, s éppen ez érdekel leginkább. Ady Endre népe. A többi csak folklór és politika.
Tankokkal és energiával
Mi lesz veled Ukrajna, kérdeztem vagy egy hónappal ezelőtt. A mai újságokban olvasom, hogy ott de facto, kitört a háború. Putin terjeszkedik Európában. Az egyik országba az energiával tör be, a másikba tankokkal.
Családi kör, 2014. április 17