Száműzött nyelv

2013. január

Alamuszi természet

Váratlanul jött tavaszidő! Délelőtt, általában tíz óra felé kisüt a nap. Ezen a tengerszint feletti magasságon foga van a napnak. A kertészek dolgoznak, nyesik a fákat, bokrokat, trágyázzák az ágyásokat. Végre van lelkierőm a természet szavát figyelni,  hisz az elmúlt években ez vagy fényűzésnek számított vagy pedig menekülésnek. Noha, teszem hozzá, ez legalább tisztességes, ellentétben azzal a sunyi írói magatartással, mely a menekvést, győzelemnek tartja. Este nagyot sétálok a zugi tó partján. Még mindig korán leszáll az alkony, bár vigasztal, hogy már nem sokáig. Figyelem, amint a város felett, a Rigi csúcsa felől gyülemlenek a csapadékot hozó felhőfoszlányok. A maradék felhőtlen égboltra réved tekintetem miközben arra gondolok, hogy mennyire hamis az idillikus tájleírás. A természet sokkal inkább az elmúlásról, a sötét végzetről szól. Amikor a természet szépségéről áradozunk, akkor magunkat áltatjuk. A természet alattomos.

Legyek, szúnyogok és a pártok

A szerb nyelvű sajtóból értesülök a hírről, miszerint az alkotmánybíróság elé kerül a nemzeti tanácsok kompetenciájának a megstuccolása. Rossz irányban haladnak a dolgok! Véleményem szerint, a kompetenciákat nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene. Közben létezik egy másik probléma is, amit ajánlatos lenne mielőbb kiküszöbölni, ami viszont nem kizárólag a nemzeti tanácsokra vonatkozik, hanem az egész szerbiai politikai életre, annak is minden pórusára. Nevezetesen: miként kellene demokratizálni az egész szerbiai politikai struktúrát, egyebek mellett, tehát a nemzeti tanácsokat is. Hogyan megsemmisíteni a pártokrácia rákos tüneteit? Nemrég, a választások előtt, nemes ígéretek hangzottak el, csakhogy gyorsan kiderült, hogy még a legyek meg a szúnyogok reptét is párthovatartozásuk dönti el.

A közös kultúra haldoklása

A portugáliai Guimaráes és a szlovén Maribor után, idén, a franciaországi Marseille mellett a szlovákiai Kassa lesz Európa kulturális fővárosa. Szlovákiában a rendezvény egyik emblémája a kassai születésű Márai Sándor. Szülőháza előtt életnagyságú szobrot állítottak és teret neveznek el róla. Andreas Breitenstein a Neue Zürcher Zeitung szerkesztője az esemény kapcsán, meglátogatta a várost. Alkalma volt rácsodálkozni Kassa belvárosában II. Rákóczi Ferenc szobrára. Arra gondolok, hogy van-e hasonló súlyú és jelentőségű magyar emlékmű Újvidéken. Breitenstein figyelmét az sem kerülte el, hogy Kassának – bár, tiszteletre méltó multikulturális hagyománya van, hiszen a németek, a szlovákok, a magyarok, a zsidók közös kultúráját hozták létre – ám, napjainkban ez a hagyomány eltűnőben van. Tudom, hogy a cikk írója járt Újvidéken, ellenben nem merem faggatni a benyomásairól, mennyit látott nálunk ebből a hagyományból. Kassa legalább felvállalta és gondozva őrzi tradícióját, mi van Újvidékkel?

A nyelv száműzetése

A berni Robert Walser Múzeumban felhívják a figyelmemet, hogy Walser első köteteit még gót betűs nyomtatásban adták ki. Az első világháború után azonban rendre latin betűs szedést alkalmaztak. A német kultúra nagy fordulata volt a latin betűs írásmód bevezetése Többek között, ennek köszönheti nemzetközi hatását (is). A gót betűk emléke természetesen megmaradt. Úgy tűnik azonban, hogy Szerbiában nem ilyen irányban haladnak a dolgok. Viszont az is igaz, hogy Szerbia nem igényli – amint a tudósításokból értesülni lehet -, hogy európai szellemi hatásra tegyen szert. Vezető politikusok többször is leszögezték, hogy a csőd szélén álló országot, csakis gazdasági érdekek fűzik az Európai Unióhoz. Akkor pedig maradnak a heves viták a latin illetve a cirill betű írásmód hívei között. Nem tartom magam illetékesnek az ügyben. Azonban a témánál maradva ide kívánkozik az a személyes emlék, miszerint a hetvenes illetve a nyolcvanas évek első felében észre sem vettem, hogy az újságot vagy könyvet, amely a kezembe akadt, cirill vagy latin betűkkel írták-e. Voltak a barátaim között, akik a leveleiket latin betűvel írták, viszont a nevüket cirillül firkantották alá. Ebben sem találtam semmi kivetni valót, sőt, bizonyos értelemben rokonszenves volt, hogy egy nemzet a gyakorlatban két írásmódot használ. Mostanában azonban mindez, napi politikai vetületet kapott. Belgrádban nem annyira, viszont Újvidéken immár az autóbuszok menetirányát is cirill betűs feliratok jelzik. Ha a többség így akarja, ám legyen! Noha, gondba ejt, hogy az új politikai irányvonal egyben a magyar felirtok további eltűnését is felgyorsítja. A politikusok, így a Szerb Haladó Párt vezetői is szeretik hangsúlyozni, – mind gyakrabban teszik – hogy a kisebbség számára minden jog biztosított. Ide tartozik természetesen a közéleti többnyelvűség is. Újvidék esetében figyelembe kell venni a nemzeti kisebbségi törvény azon szakaszát, amely tiltja az örökölt jogok csorbítását. Úgy tűnik tehát, hogy a párt a vezetői és az újvidéki városvezetőség között félreértés rejtezik. Mert elegendő csak Újvidék városközpontját szemügyre venni, hogy lássuk, a hiányt. Gyakran hallom a vajdasági politikusok érvelését: a Vajdaság multikulturális tartomány, Újvidék pedig multikulturális város. Hivatalosan Újvidék többnyelvű város, de csak papíron! A feliratok nem a többnyelvűség gyakorlati alkalmazásáról tanúskodnak. Becsületesebb lenne, ha az illetékesek vennék a bátorságot és nyíltan kimondanák, a kisebbségeket – tudni való milyen alapon – megtűrik, ellenben a nyelvüket száműzik a közéletből. A jelenlegi kétszínű újvidéki hozzáállás a legrosszabb és méltatlan a demokratikus érzelmű emberekhez.

Klee angyalai

A berni Paul Klee Központ kiállításán végre láthatom Klee több tucatnyi angyal-változatát. Az angyal sir és nevet. Az angyal Mefisztó mellett és angyal gyermekekkel. Ez az angyal fél. Ezerarcú, ami azt jelenti, hogy mélységesen emberi. Sajnos, a híres Angelus Novus festményt, amelyre oly sokszor hivatkoztam, nem láthattam eredetiben, mert Jeruzsálemben őrzik. Mellesleg a másolat is lenyűgöző, mint ahogy maga a Klee Központ is, amely hat és fél évvel ezelőtt készült el. A főváros – habár Svájcban ez a  fogalom a gyakorlatban nagyon viszonylagos – Bern lankás zöldövezetében a Schöngrün kerületben kapott helyet, nem messze Paul Klee végső nyughelyétől. A berni Paul Klee központ megépítésének ötlete Mauricio E. Müller nemzetközi hírű sebészprofesszor és felesége Martha Müller Lüthitől eredt, akik a Renzo Piano világhírű építész által megálmodott épületkomplexum terveit és felemelésének költségeit pénzelték. A humanizmus és a lokálpatriotizmus keveredése a művész a művészet tiszteletével.  A jól megközelíthető külterületen, a dimbes-dombos környezetben, három hullámot ábrázoló acél szerkezetű üvegpalota emelkedik ki a földből. Megfigyelőként, szemét rajta tartva a városon. Ennek megfelelően az első hullám központi termében és a középső szinten kapott helyet a kiállító terem, a középső hullámot a legmodernebb berendezésekkel felszerelt koncertterem kapta, míg a harmadik hullám központi részén egy pazar rendezvény terem van. Mindhárom hullám több szintű, amit egy multi funkcionális belső sétány, az úgynevezett Múzeum utca köt össze.

A dilettánsok burjánzása

Mindig szívesen olvastam Andreas Ernst , a Neue Zürcher Zeitung belgrádi tudósítójának karcolatait. Most éppen az új szerb kormányról írt, komolyan és tárgyilagosan. Nagy meglepetésnek számít – írja – sokkal nagyobbnak, mint bárki remélte. A korrupció ellenes harc sikeréről a végén derül ki, hogy populista akció volt-e vagy pedig komoly és felelősségteljes feladatvállalás. A kormány egészében jó benyomást kelt – folytatja Andreas Ernst – de, egy dologban alulteljesített, éspedig a tisztségviselők megválogatásában. Soha ennyi dilettáns nem kapott még felelős tisztséget, mint most. A példákat nem Újvidékről vette, de onnan is vehette volna.

Az agónia tanúja

Megbeszélés a Neue Zürcher Zeitung szerkesztőségében Andreas Breitensteinnel a feuilleton rovat szerkesztőjével.  Rendszeresebb együttműködésben állapodunk meg. Körülírjuk a témákat, s rájövök, hogy az érdeklődés főleg Újvidékre terjed ki. Közben, elkeserítő hírek érkeznek otthonról. Lassan-lassan bebizonyosodik, hogy a sokszínű, soknyelvű Újvidék csak az én képzeletemben él. Eddig is romosodott ez a múlt, mostanság viszont felgyorsult. Visszatérésem után nem marad más hátra, mint az újabb kényszerű elszigetelődés, mert ebben a folyamatban, nekem nincs helyem. Marad néhány barát és független intézmény, meg az íróasztal. Ez épp elég. Kegyetlen sorsra ítéltek az istenek: egy agónia tanúja és írója lettem.

Családi Kör, 2013. január 24