- március 19., péntek
A 2018. október 18-19-én részt vettem azon a konferencián, amelyet a Fiatal Írók Szövetsége rendezett 1968-ról. Úgy találom, hogy az az esemény nagyon régen volt, talán azért, mert 1968-at felejtésre ítélték. Semmire se kötelező ajánlatos emlegetni. A FISz könyv megfelelő is kiadta a konferencia anyagát ( Lánctalp és macskakő . Közelítések hatvannyolchoz . Szerkesztette Pataki Viktor és Vass Norbert. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2020). Az ÉS-ban Károlyi Csaba ír kritikát a könyvről, s a velem kapcsolatban elmondta, hogy: „Végel regénye 68 szellemiségét hozta el a magyar irodalomba, de nem 68-ról szól, hanem annak előzményeiről („ Újvidék első urbánus regénye ”- ahogy Aleksandar Tišma nevezte). A hatvannyolcas nemzedék története az Parainézis Áttüntetések és a című következő művekben van (hogyan árulták el az eszményeiket, hogyan vesztettek el illúzióikat). Végel pontosan fogalmazott Jugoszláviával kapcsolatban: 1968 ‘jelentette az életforma forradalmát, felvetette a nonkonformista újbaloldali értékrend dilemmáit és az autokrata rendszer elleni küzdelmet „. Az Áttételesen reagáltam kollégáimra is: „Ha Magyarországról írnék regényt, akkor azzal kezdeném, hogy miért nem volt Magyarországon hatvannyolc, és hogy miért lehet nálunk, Jugoszláviában. Mert nálunk volt – ma tizenegy – antifasiszta mozgalom … ”, mondtam. Károlyinak igaza van, de facto az Egy makró emlékiratai nem a 68-ról szól, mivel a regényt 1965-ben kezdtem folytatásokban közölni az Új Symposinban. és 1966-ban, a katonai szolgálat előtt adtam le a kiadónak. Nem az én „hibám”, hogy csak 1968-ban adta ki a Forum Könyvkiadó , amely sokszor a kézirat vezetésének évében megjelentette a könyveket. Sok év után ez már nem fontos. Nem ’68 -ról szól, de megelőlegezi annak leheletét, szellemiségét. Valamiképpen megelőzte a korát. A főhős felmondja a konformista felnőttek kiszolgálását, a tengerre menekült, mert remélte, hogy van hová menekülni. Pontosan fogalmaz Károlyi Csaba, amikor megjegyzi, hogy a ’68 -ról az Áttüntetések ben, a Parainézisben írtam, de nem a romantikus nosztalgia hangján, hanem a 68-as eszmék kiárúsításáról. Többé nem volt hova menekülni! A Nagy Árulás mind a mai napig tart, a „bársonyos forradalom” után következő „bársonyos diktatúra” korában is. Most sem ajánlatos emlékezni a ’68 -ra. „” Mindenütt háború folyik az emlékezetért. „, Írta Michnik az ÉS egyik régebbi számában (2015-ben), és a napjaink háborúja ’68 szellemisége ellen folyik. Azért hogy helyében az új osztály neokonzervatív és neoliberális politikája trónoljon. Ilyesféle gondolatok járnak az eszembe Halasi Zoltán meghívólevelét olvasva. Júniusban emlékezni fognak Eörsi Istvánra. Annak különösképpen örülök, hogy a meghívottak között lesz Kis János, Eörsi műveinek kiváló ismerője, de a fiatal Sipos Balázs is, akiről (eddigi írásainak alapján) merem állítani, hogy Eörsi világának elmélyült értője. Természetesen vállalom a részvételt, a legszívesebben Eörsiről, a naplóíróról beszélő, mert a naplókat tartom az emlékezet ellen, a hivatalos háborúval szemben védőbástyájával. Hogy elutazhatok-e Budapestre, abban cseppet sem vagyok biztos, de ha lehet, akkor akár skypen, akár zoomon keresztül szívesen részt vennék a tanácskozáson.